home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A szezonális jólét és az okoskodók
Tóth Péter
2017.02.06.
LXXII. évf. 5. szám
A szezonális jólét és az okoskodók

Már megint felkaphatjuk a fejünket a decemberi statisztikákat látva! A hazai sajtót bejárta a hír, mely szerint 2016 decemberében a nettó átlagfizetés 53 456 dinár volt Szerbiában, azaz bruttóban, adókkal és járulékokkal együtt 73 641 dinár.

A Köztársasági Statisztikai Hivatal közleményében a továbbiakban az olvasható még, hogy a novemberihez képest a nettó és bruttó átlagbér névlegesen 16,8 százalékkal, ténylegesen pedig 16,9 százalékkal volt nagyobb decemberben. Ilyenkor mindig eszünkbe juthat, amikor a miniszterelnök néhány évvel ezelőtt a frissen megjelent decemberi statisztikák birtokában azt nyilatkozta a tévében, szinte restelli elmondani, mennyire jók vagyunk, milyen sikeresek a reformok, milyen ütemben nőnek a bérek.

Akkor is az történt, ami most. A „vak” statisztika minden decemberi kifizetést beszámolt, pedig sok helyen december elején fizették ki a novemberi bért, majd az év utolsó napjaiban már a decemberit is folyósították. Az elmaradt béreket is szokás az év vége előtt átutalni, valamint néhány jól menő cégben bónuszt, pluszpénzt, jutalmat is kiosztottak. Nyilvánvaló, hogy ez nyomta meg a decemberi átlagot, ahogyan ez az előző évekbe is történt. A statisztikai hivatal dicséretére váljék, hogy az idén először a jelentéshez hozzátette a magyarázatot is, mely szerint a decemberi bérek azért növekedtek a novemberiekhez viszonyítva, mert dinamikusabb volt a kifizetés, valamint már hagyományosan december végén (az ünnepek miatt) kifizetik azokat a béreket is, amelyeket egyébként január elején kellene folyósítani. A közleményben az áll még, hogy a tavaly decemberi nettó átlagfizetés nominálisan 3,8 százalékkal, reálisan pedig 2,2 százalékkal volt nagyobb a 2015. évi időarányoshoz viszonyítva. Ez utóbbi is csupán a jelenség szezonális, évi egyszeri hatására utal.

Szokás a bérek növekedését a gazdasági növekedéshez kötni. A gazdasági logika talán valóban azt is diktálná, hogy amennyivel nő a gazdaság egy nemzetgazdaságban, annyival emelkedhetnek a bérek is. A gyakorlatban azonban ez nincs mindig így. A bérkorrekció lehet negatív és pozitív is, összefügg ugyan a gazdaság teljesítményével, de nem mindig következik egyértelműen abból. A munkaerőpiacon is létezik kínálat és kereslet, a piaci hatások pedig itt is kifejtik hatásukat. Az igazság az, hogy talán valóban sikerült növekedési pályára irányítani a gazdaságot, ami mindenképpen generálja a munkaerő iránti keresletet. A globális folyamatok és a hozzánk is begyűrűző technológiai fejlődés eredményeképpen azonban manapság már nem elsősorban egyszerű munkásokra, ahogyan vajdasági zsargonban szokás mondani „fizikusokra” van szükség. Ma már az egyszerűbb munkafeladatok elvégzéséhez szükség lenne alapszintű számítógép-kezelési ismeretekre, ezenkívül a legtöbb munkahely betöltése esetében az alapfeltételek közé tartozik a gépjárművezetői-engedély és a nyelvtudás is. De nem csak a feltételek, az igények is változnak.

Ma már alig hajlandó valaki minimálbérért vagy az átlagbértől jóval elmaradó juttatásokért munkát vállalni. Nemrég még politikusaink is az olcsó munkaerővel „reklámozták” országunkat a potenciális külföldi befektetőknek. Ma már az a helyzet, hogy mindez egyre viszonylagosabbá válik. Elég, ha csak viszonylagosan olcsó a munkaerő, viszont fontos, hogy képzett, rátermett, egyúttal okos is legyen. Az okostelefonok, okoskonyhák, okosvárosok korszaka következik. Lépést tartani a korral pedig csak okos politikusok vezetésével tudunk, ez egészen biztos. Megeshet azonban, hogy nem mindig lehet első látásra megkülönböztetni az okosokat az okoskodóktól.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..