home 2024. február 25., Mátyás napja
Online előfizetés
A szépség megragadása
Molnár Krekity Olga
2013.02.13.
LXVIII. évf. 7. szám
A szépség megragadása

Beszélgetés dr. Bezzegh Éva pszichiáterrel festészetről, családról, hivatásról

A fiatalabb nemzedéknek talán semmit sem mond a neve, pedig ő is „hazánkfia”, valamikor a szabadkai kórházban dolgozott neuropszichiáterként, szakorvosként lapunk állandó külső munkatársa is volt. Az én emlékeimben mégis inkább amatőr festőművészként maradt meg. Számtalan kiállításon vett részt: annak idején láthattuk képeit a szabadkai egészségügyi dolgozók tárlatán, rendszeresen részt vett a Munkásegyetem (ma Szabadegyetem) által szervezett vajdasági amatőr festők tavaszi és őszi bemutatkozásán… Szerkesztőségünk akkori helyiségeiben — a régi városháza félemeletén pedig (22 évvel ezelőtt!) önálló kiállítással lepett meg bennünket… Aztán a polgárháború előszele őt is elsodorta Magyarországra, és hosszú éveken keresztül semmit sem hallottunk felőle, mígnem egyszer csak felbukkant újabb alkotásaival a Facebookon… Hát így kezdődött el beszélgetésünk, s hálásan köszönöm, hogy azon ritka „honfitársaink” közé tartozik, aki nem zárkózott el kérdéseimtől — a régmúlt idők és emlékek felidézésétől.
— Olvasóink számára vázolnád-e röviden, hogy honnan hova jutottál? Ezt elsősorban mint művész- és magánembertől kérdezem tőled, de természetesen a doktori pályafutásod is érdekelne bennünket…
— Az idén nyáron lesz húsz éve annak, hogy elhagytam Szabadkát serdülő gyerekeimmel együtt. A férjem már előbb átjött Magyarországra. Mint ismeretes, akkor már naponta postázták a katonai behívókat. A szülőkre, a rokonainkra, a gyökereinkre gondolva nem akartunk messzebb menni, meg hát az aktuális tanulmányaim szempontjából is úgy tűnt, otthonos lesz a hely, ahol a háborús kilátástalanság miatt elképzeltük a jövőnket. Az én döntésemet megkönnyítette az a tény, hogy épp akkor egy pszichodrámai továbbképzésen vettem részt Budapesten, s a társaim, a kollégáim támogatása sokat jelentett számomra. Egy gyermekrendelőben kaptam állást Szolnokon, közben Szegeden a posztgraduális mentálhigiénés képzés oktatója voltam. Dolgoztam megyei kórházban nagy pszichiátriai osztályon, majd a fővárosban egy országos hírű kis kórházban. Ma már magánrendelőben fogadom a betegeket.
— Miről álmodoztál gyermekként, s mi valósult meg az álmaidból?
— Gyermekkori álmaiban a világ s az ember alapos megismerésére vágytam, s ebben az orvosi pályafutásom sikernek számít, habár hivatalos értelemben nem értem el említésre méltó, jelentős szakmai csúcsokat, de a gyógyítás öröme és felelőssége mindig nagyon fontos volt számomra. Életem delén túl, a saját korlátjaimat belátva döntöttem úgy, hogy inkább törekszem a kevesebb páciens alaposabb megismerésére, mintsem hogy vállaljam a kórházi, rendelői kényszerhelyzetek nehéz megpróbáltatásait és a fárasztó ügyeleteket. A világ s az ember megismerése mellett fontos célul tűztem ki önmagam kiteljesítését. Vagyis az élet-halál, betegség-egészség problémakörök mindennapi, szakmai boncolgatásán kívül erősen élt bennem egyéni — dramatikus és vizuális képességeim kifejezésének, fejlesztésének igénye is. Tehát a pszichoterápia mellett most ugyanannyira fontos számomra az alkotás is: a szépség megragadása a festészet által. Természetesen ifjúkori álmaimban szerepelt a szerelem meglelése és a családalapítás is. Elmondhatom, hogy gyermekeim békés, de nem könnyű körülmények között tanultak és váltak felnőtté. Boldog vagyok azonban, hogy a közelemben élnek és láthatom őket. Négyunokás nagymamaként is nagyon szerencsésnek mondhatom magamat…
— Az emlékeken kívül kötnek-e még egyéb (rokoni, baráti) szálak is egykori szülőföldedhez?
— Sajnos egyre kevésbé, van néhány távolabbi unokatestvérem, sógornőm, néhány baráti pár, akiknek a gyerekei valahol messze, külföldön élnek.
— Van-e még jelentősége számodra az olyan fogalmaknak, mint az itthon és az otthon?
— Amíg éltek Szabadkán a szüleim, tudtam, hogy mi az itthon és mi az otthon, most már csak az itthon fogalma létezik. A szüleim nélkül még az ismerős szabadkai utcák és házak is oly kihaltak és üresek, hogy csak álmaimban telnek meg élettel.
— A hazának a Te esetedben bizonyára más csengése és mélysége van…
— A haza az valahol a „magasban” van, itt valahol Közép-Európában, nem megfogható, nem érzékelhető. Ott van, ahol az unokáim felnőnek, és ahol a szüleim nyugszanak.
— Ha Vajdaságot mondok, mi jut eszedbe?
— Hogy Vajdaságról mi jut eszem-be? A végtelen búzamezők, a Tisza-part látványa, a Fruška gora lankái, egy bánáti templom, a palicsi kirándulások, a nyitott villamos… Friss kenyérillat a pékség körül.
— A csöppet sem könnyű hivatásod mellett végig hűséges maradtál a festészethez. Kézenfekvő a kérdés: miért nem lettél festőművész? Egy pszichiáter szakorvosnak mit jelent ez a hobbi? Gyógyírt? Felfrissülést? Kihívást?
— Hogy miért nem lettem festőművész? Talán azért, mert nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy kövessem a megérzéseimet, vágyaimat. Persze nyilván nem volt hozzá elég tehetségem sem. Festőművész barátom mondta egyszer, milyen szerencsés vagyok, hogy engem nem korlátoznak a tanult mívességek szabályai… Boros György, egykori tanárom ma is bátorít az alkotásra, akárcsak Szajkó Pista barátom is… A festészet nekem — igen, ahogyan mondtad — hobbi, gyógyír, vizuális mandala a meditációhoz, kihívás.
— Hogyan születik meg esetedben a kép, a forma?
— Ma is ugyanazt festem, mint húsz éve, amikor többek között a Hét Nap termeiben is volt kiállításom a filmre festett fantáziaképekből. Akkor még kedveltem a kontrasztos színeket, a virágmotívumokat és a tenger alatti tájakat. Azóta már tűzzománccal is próbálkoztam, az utóbbi 3-4 évben pedig a digitális festészettel ismerkedem autodidakta módon. Ezt is rendkívül élvezem, mint minden kísérletezést. Szeretem nem szokványos módon, a rendeltetésüknek nem megfelelően használni a dolgokat és az eszközöket. Az egérrel nem kattintok, hanem rajzolok, festek és kombinálok. Utána vagy kinyomtatom a képet, vagy nem. Ilyen kísérletező volt az apám és a nagyanyám is — más időkben, más körülmények között. Imádom változtatni, átalakítani a már kész műveket is, a színeket meg külön nagyon élvezem. Sötét alapon a lila, a narancssárga, a zöld árnyalatai vonzanak leginkább. Általában előbb mozdul a kezem, mint ahogy megtervezném, hogy mit is szeretnék ábrázolni.
— Hiszel a színterápiában? Ma ez nagyon divatos természetgyógyászati irányzat…
— A színterápiával külön nem, de művészetterápiával mindig is foglalkoztam. Hosszú időn keresztül képeztem magam pszichodrámában, amit aztán sokféle formában, főleg az egészségesek mentálhigiénés képzésében hasznosítottam, de bizonyos terápiás csoportoknál relaxációs módszerként festést, rajzolást, gyurmázást rendszeresen alkalmazok ma is, mert erősen hiszek az alkotó (és nemcsak a passzívan élvezett) művészet gyógyerejében.
— Öregjeink bele tudtak feledkezni a nótába, a táncba, a mulatozásba, az ünnepek fennköltségébe, noha sokkal ridegebb min-dennapokban éltek, mint mi. A mai gyerekek leragadnak a számítógép mellett. Okozott-e ez valamiféle „kollektív” lelki traumát?
— Korunk leggyakoribb lelki problémái ugyanazok, mint régen: a szorongás, a depresszió, a nagy pszi-chés — kortól független — kórképek, függőségek, de egy kicsit más köntösben, az aktualitások, a nagy társadalmi változások által megtépázott emberi szenvedésekben megmutatkozva. A mai fiataloknak talán az a legnehezebb, hogy megtalálják az egyensúlyt a mindennapi rohanás és az elcsendesülés igénye között.
— Azt mondják, az öröm pillanatnyi elrugaszkodás a valóságtól… Hiszel a boldogságban?
— A zene, a tánc, a mozgás, az alkotás öröme a boldogság forrásai, ezt gyakran újra meg kell tanulnunk a gyerekeinktől, az unokáinktól, szabaddá kell engednünk a bennünk élő (berne-i értelemben vett) „gyermek”-et, életkortól függetlenül.  A boldogság egy-egy pillanat: egy jól eltalált szín a palettán, párom ismerős mosolya, a felfedezés öröme unokám arcocskáján, egy mélyen zengő férfikórus hangjai, a koratavasz illata a levegőben.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..