home 2024. május 20., Bernát napja
Online előfizetés
A székvárosból jelentem...
KÁNTOR Oszkár
2007.02.21.
LXII. évf. 8. szám

...a csönd alatti Baranyában, Várdarócon élő Soth Feri barátomnak, aki 55 évvel ezelőtt az újvidéki preparandumban - melyet aztán Szabadkára telepítettek - kezdte el tanulmányait. Vele évek óta levelezek, s gyakran gondol - hiszen csak fiatalok voltunk - nosztalgiával az őt is befogadó városra. Most...

...a csönd alatti Baranyában, Várdarócon élő Soth Feri barátomnak, aki 55 évvel ezelőtt az újvidéki preparandumban - melyet aztán Szabadkára telepítettek - kezdte el tanulmányait. Vele évek óta levelezek, s gyakran gondol - hiszen csak fiatalok voltunk - nosztalgiával az őt is befogadó városra. Most azért jelentkezem neki, hogy némileg eloszlassam nosztalgiáját, de másokét is, akik ide kívánkoznak vagy visszatérnének. Jobbra át, balra előzz!
Tulajdonomban van egy régi fölvétel, a fehérkesztyűs közlekedési rendőrt kapták lencsevégre akkor, amikor életbe lépett az új közlekedési szabály, hogy: Jobbra hajts, balra előzz.
Nos, ezzel a szabállyal, már ami a motoros járműveket illeti, nincs is nagyobb baj, azaz... Vannak Újvidéknek kerékpárútjai, melyek csak azért veszélyesek, mert a 66 éves szabályt a dühödt motorosok, de a ,,bádogszamár”-on karikázók sem tartják be. S nemkülönben a város ,,új' lakói, a hangoskodók. S amikor zöldre vált a villanyrendőr, úgy özönlenek át a túloldalra, mint annak idején a bádogdudát fúvó kanász által hajtott jószágok. Hogy aztán egymást lökdösve, a szemben jövőket félrelökve térjenek föl a járdára... S baktatok a szerb királyról elnevezett sugárúton, annak széles járdáján, amikor velem szemben jönnek csatárláncban(!), vitatkozva, gesztikulálva, vagy heten. S amikor a csatárlánchoz érek, rám bámulnak, tekintetük szinte kérdezi, hogy mi a fenének megyek én szembe velük.
- Hölgyeim és uram - szólítom meg őket -, szétnyitnák a csatárláncot, hogy tovább mehessek?
Kelletlenül morogva engednek a kérésnek az új honfoglalók.
Majd talán ötven év múlva
A tudós atyafiak egy része elnézően elmondta, hogy az ,,újak' gyerekei talántán majd fél évszázad után beilleszkednek az ,,úri város' illemtudó vérkeringésébe.
Mert mi történt a másik sugárúton, ahol fölállítottak néhány szemetesládát! Ott kaptattam a nyögdíjamért a bankba, s előttem verte a díszlépést egy jólöltözött hölgyemény. Éppen kikapart a dobozból egy szál cigarettát. Láttam, az utolsót. Majd pökhendi eleganciával maga mellé dobta a dobozt. Nem állhattam meg, hogy rá ne szóljak:
- Hölgyem, elvesztett valamit! - mutattam a dobozra, meg a tőle két lépésre lévő szemetesre.
Villámló tekintettel végigmért, orrán-száján kiöklendezte a füstöt, majd lenéző vállrándítással továbblibegett.
Erről jutott eszembe, hogy a középkori városokban, de lenne a Balkánon is, a házak ablakain dobták ki az utcára a szemetet. Hogy majd elmossa az eső, elfújja a szél.
Eme középkori állapotra hívta föl a figyelmemet komsija Milan.
- Goszpon, látja ezeket a joghurtospoharakat? - mutatott a járda szélére. - Már napok óta figyelem, hogy az egyik emeleti lakásból - nemrég költözködtek be - minden délelőtt pontosan hat poharat ledobnak. - Amott meg - mutatott a másik bejárat felé - a goszpogya rest levinni a krumplihéjat a szemétbe, a pucolás után egyszerűen kidobja az ablakon.
- Majd ötven év múlva - mondtam rezignáltan.
Erdőirtás a városban
Hiába minden. Holott vannak, akik akarnak, akik hasznosat akarnak tenni. Mondjuk az évek óta megjelent szemetesládák, a konténerek. Ezek mellé nemrég odakerültek a PAPÍR föliratosak. Hogy a hulladékpapírt: újságot, hullámpapírt és egyéb papírterméket azokba dobják bele. S tették is a lakók egy ideig, de a kócos, bosnyák lovak húzta kocsik gazdái leverték a lakatot a konténerekről, kibányászták onnan a papírt. Jó, hát még így sem veszett kárba, eladták, bekerülhetett újrafölhasználásra a zúzdába. Ám most már más a helyzet. A papírfeliratúkba is bedobják a konyhai hulladékot, amazokba meg kötegszámra az újságokat. Azok már nem kerülnek zúzdába, hanem ki a városszéli szeméttelepre. Ekként eme nagyvárosban szinte hetente kiirtunk egy erdőt.
A kialvatlan ember
Minap olvastam, hogy a székváros egyik lakója állandó álmatlanságban szenved. Naponta, ha három-négy percet alszik! Meglehet, bekerül a rekordok könyvébe. Ám ő nem erre vágyik, csak a csöndre, amit jobbára éjszaka tudhat magáénak. Mert a három-négy percnyi alvás után kiveti az ágy, akkor kimegy sétálni az éjszakába. Most végre rokkantnyugdíjba helyezték. Azt mondta, elmegy lakni a hegyre vagy a Duna eldugott parti részébe. Remeteéletre.
De mi hová menjünk el családostul a zajos szomszédoktól, akik bőgetik a rádiót, hajnalig tartó bulikat rendeznek, orkánszerűen csapkodják a bejárati ajtókat...? Majd ötven év múlva...? S aztán a kedves szülők kedves csemetéi. Barátom már füldugóval bújik ágyba, mert lakóházuk környékén éjfél felé is randalíroznak, kiabálnak, sikongnak a tizenévesek. Hogy nyáron még a fölkelő nap is ott találja őket az utcán, azon már kár is morgolódni. Elő a füldugót, és jól bereteszelni ablakot, ajtót.
Sanghaj, a vészes külváros
E külteleki városrésznek tőszomszédságában van az olajfinomító. Az emberre veszélyes gázokat lövelli a levegőbe, aztán azok lecsapódnak a településre. Minap nagy csinnadrattával erdőfélét ültettek a külteleki rész köré, ahol sápadtak, betegesek a gyerekek, az iskolában hirtelen rosszul lesznek, köhögnek, hörögnek a felnőttek is.
Az ott lakók már a széttelepítésüket kérik. Kérik a szerb kormányt, tegyen végre valamit annak érdekében, hogy a jól profitáló olajfinomító - a stratégiailag fontos nagyüzem! - megfelelő szűrőberendezésekkel lássa el a füstös gázt okádó kéményeit.
Mondják, a széttelepítés óriási pénzekbe kerülne, a szűrőberendezések is drágák.
És a gyermekek, felnőttek egészsége, a mindennapi rosszullétek?
A kérdések és a kérelmek föltetettek, a válaszok felemásak. S az erdő védőövezet még gyermekcipőben, de majd az sem sokat segíthet, ha a kémények gonosz füstöt okádnak. S attól is függ a dolog, hogy merről fúj a szél,

s betettem ajtót, ablakot
Amikor ezeket a sorokat írtam a tavaszi januárban a nyitva tartott erkélyajtónál, hirtelen fanyar füst tódult be. Erre kiléptem az erkélyre, lássam, honnan ered.
Hát épületünktől nem messze az egyik üres telken a begyűjtött platánleveleket és egyéb szemetet gyűjtötték kupacokba, azokat gyújtották meg. Ide, a Gagarin utcába éppen nyugatról fújt a szél, az terelte be a csípős, fanyar füstöt, beszennyezve a frissnek vélt januári levegőt.
Mit tehettem, mit tehettek lakótársaim? A mosógépből kivett, száradásra kiakasztott holmikba beette magát a füst. Igyekeztünk becsukni ajtót, ablakot.

Utóirat
Fekete dolgokkal traktáltam várdaróci barátomat, aki a ködös Drávaszögből szokott jelentkezni. De megígérem, hogy vannak vidámabb jelentenivalóim is, megszívlelendők, meglepően emberiek. Ám ezekről majd legközelebb, ha nem lesz ilyen morcos kedvem.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..