,,A gyilkos már minden valószínűség szerint túl van a szabadkai határon. Ránézve oly szerencsés időben történt a gyilkosság, hogy alig tizenöt perccel a véres tett elkövetése után két felé is elszáguldhatott vele a vonat. Tudósítónk ma megnézte, mennyi idő alatt lehet a tett színhelyétől a vasútig eljutni, s úgy találta, hogy tizenkét perc alatt kényelmesen le lehet a pályaudvarra sétálni. Ha figyelembe vesszük, hogy a rendőrség csak több mint egy óra múlva tudta meg, hogy Haverdánét meggyilkolták, érthető, hogy a mindent óvatosan előkészítő gyilkos megugorhatott.

Most már csak úgy lehet nyomára jönni, hogy ki ölte meg a gazdag özvegyet, ha azt kutatják, kinek az érdekében állott, hogy Haverdáné ne legyen az élők között. A gyilkos nem rablási szándékból ölt, hiszen hozzá sem nyúlt az áldozatához. Nem lehetett az adósa Haverdánénak, amint ezt első pillanatban feltették, mert hiszen Haverdáné bekebelezésre adott kölcsön pénzt, s az adós akkor sem szabadult a tartozástól, ha Haverdáné meghal. De nem lehetett valamelyik haragosa sem a meggyilkoltnak, mert ha szabadkai ember leskelődik két óra hosszat, az arra járó ötven-hatvan ember közül bizonyára van valaki, aki felismeri. A gyilkos tehát idegen volt, nem szabadkai ember. Az elhunytat, viszonyait, életrendjét jól kellett ismernie, mert szinte percnyi pontosságra kiszámított mindent. Az a feltevés sem állhat meg, hogy régebb idő óta itt tartózkodott már a tettes, hogy a terepet tanulmányozza. Ennek ellentmond az a körülmény, hogy az adott személyleíráshoz hasonló egyén a szállodákban nem lakott, Szabadkán nem fordult meg. De még inkább az, hogy Haverdáné a gyilkosság előtt való nap tért vissza Újvidékről. A gyilkos tehát a meggyilkolt családjához tartozik. És nem követhette el más a tettet, mint olyas valaki, aki tudta, hogy Haverdáné után örökölni fog, s az örökséghez előbb akart hozzájutni...”

A gyilkosság utáni nyomozás sokáig egy helyben topogott, végül is vizsgálati fogságba került a két szerelmes férfi és Haverda Mariska is.

Az ügy egészen 1909 decemberéig húzódott. Addigra készült el a vádirat, és kitűzték az esküdtszéki tárgyalást is. A szabadkai tárgyalás mégis kudarcot vallott, mégpedig két okból: az első ok az volt, hogy az ügyészség egyik tagja Mariska cellájába rózsacsokrot küldött, a második pedig, hogy a bírói tanácsból valaki a tárgyalás előtt cikket írt az egyik szabadkai lapba a Haverda-ügyről, és emiatt felmerült a gyanú, hogy befolyásolni akarták az esküdteket. Az eseményekről jelentést tettek a felsőbb igazságügyi hatóságoknak, mire a szabadkai tárgyalást lefújták, és a szegedi törvényszéket jelölték ki a tárgyalás lebonyolítására. Szegeden Haverda Mariskát, Jánossi Aladárt és Vojtha Antalt is felmentették.

Mariska és Vojtha tele pénzzel az Adriára utazott pihenni, Jánossy pedig teljesen elszegényedve egymás után küldte nekik a zsaroló leveleket. Vojtha megunta Jánossy kellemetlenkedéseit, és pénzt küldött neki, hogy vándoroljon ki Amerikába. Az összeg viszont olyan kevés volt, hogy Jánossy csak Fiuméig jutott, innen meg csak úgy tudott visszautazni Pestre, hogy eladta minden felesleges ruháját.

A Királyi Kúria végül mégis úgy döntött, hogy a három bűnös után elfogatóparancsot kell kiadni. Mariskát és Vojthát a detektívek a tengerpartról a pesti ügyészségi fogdába kísérték. Jánossy is rács mögé került. A fővárosi tárgyaláson 1910. október 12-én hajnali 3 órakor hangzott el az ítélet, mely jogerőre emelkedett. Haverda Mária 12 évet, Jánossy 10 évet, Vojtha 8 évet kapott.

A Bácsmegyei Napló ezek után is figyelemmel kísérte a Haverda Mariska körüli eseményeket, és a szenzációkedvelő olvasóközönségnek kimerítő cikkben tudósított (közvetve) még a híres/hírhedt Márianosztra nevű kisközség pálos rendi kolostorából átalakított női börtönből is, ahol Mariskát fogva tartották. Érdemes a börtönéletről szóló írásból idézni:

,,Márianosztra
Haverda Mária a fegyházban
Mit mesél Kovács Klotild?

A Szeged és Vidéke írja: 'Kovács Klotild, akit a Párvy püspök pörben négyesztendei fegyházra ítéltek, érdekes dolgokat mondott el most, kiszabadulása alkalmából egy újságírónak Márianosztráról:

— Márianosztra nem olyan kellemetlen, rideg hely, mint amilyennek hiszik. Egy pár fegyőrön kívül apácák tartják fönn a rendet. Kedves, finom, barátságos nővérek ezek. Selyem bugyogót, áttört harisnyát hordanak a durva szőrszoknya alatt és húszforintos sevrócipőt viselnek formás lábukon. A kedves nővérek nem élnek rosszul ...lukullusi lakomák felejtetik el velük a világi életről való lemondást. Tüzes, nehéz boraik is vannak és a Gerbaudtól szállítják a csemegét. A fegyencnőkkel jól bánnak. Meg is vannak a rabnők elégedve. A női fegyházban minden fegyencnő szerelmes. Epekedve, tüzesen, szenvedélyesen. Éjszakánkint a csöndes fegyházban sóhajok kelnek, gyönyörletes fölsóhajtások és reggel karikás a nők szeme. Mindenkinek megvan a szerelme. A szabályok tiltják, akit szerelmen érnek, magánzárkával büntetik, de a kedves nővérek oly jók, hogy ritkán látnak meg valamit. Nagyon jól tudják, hogy a virágnak megtiltani nem lehet... Tavaly egy fegyőrt elcsaptak és egy rabnőt a kórház szülészeti osztályára vittek, aki mezei munkára volt kirendelve a fegyőr őrizete alatt. Emelkedett a szaporodási statisztika. A kis gőgicsélő fegyházvirágot kiadták dajkaságba. De a nő ártatlan volt. Bizonyára ő is szeplőtelenül fogantatott.

— Nekem jó dolgom volt. Egy félév után már szabadon jártam-keltem. Olyan felügyelőnőféle voltam és így megismerkedhettem a fegyház két legelőkelőbb vendégével: Haverda Marcsával és Battikné Fülöp Gizellával, a Gelléri Szabó János-féle végrendelethamisítás közismert hősnőjével. Nagyon megszerettem őket, főként Marcsát. Mindketten kötnek. Durva rabharisnyát. Fülöp Gizella elég ügyes, de Marcsa szegény nagyon esetlen. Úgy látszik, nem ahhoz szokott a keze, hogy dárdának is beillő tűvel és ordináré pamuttal babráljon. A kedves nővérek nagyon jók hozzájuk. Titokban finomabb ételeket kapnak. Marcsa gyakran Kuglert is. Csak az a vágya, hogy Kuglert kapjon és fölhúzhassa finom, áttört selyem harisnyáját. Azt is megengedték nekik néha, hogy frizurát csinálhassanak. Tükör, fésű, kolmizó vas van a cellájukban. Marcsa, az édes, nagyon megfogyott. Az arca beesett, sápadt. Sokat sír emiatt:

— Megrútulok. Csúnya vén asszony leszek, mire kikerülök. Kinek kell majd egy rút, sovány öreg rab asszony?...

— Már nagyon bízik abban, hogy pörújítással élhessenek ügyében. Jánossyt ugyan Illaván puhítják, hogy vonja vissza terhelő vallomását. Az egyik nap hajlandó is, de másnap mindig megköti magát. Vojtháné gyakran ír Mariskának levelet. Megbocsátotta neki, hogy elcsábította az urát.'”

A bűnös hármas letöltötte büntetését. Előbb Vojtha, majd Jánossy, végül Mariska nyerte vissza szabadságát. Jánossy örökre eltűnt a nyilvánosság elől. Vojtha kivándorolt Amerikába, és beállt egy zenekarba, ahol magyar nótákat játszott. Mariskáról az 1940-es évek elején még azt írták a lapok, hogy egy Pest környéki faluban tejet árul. Terebélyes matróna vált belőle, aranyszőke haja megszürkült. Közben néha leutazott Szabadkára, megtudni, élnek-e még az ismerősök.

(Vége)

Olvassa el a történet első részét is:
A szabadkai Haverda-per