Vida Emese neve sokak számára még ismeretlen. Élete értelme a kosárlabdázás, ebben a sportágban találta meg önmagát. Valószínűleg ezzel a kijelentéssel nem árultunk el túl sokat a nagyérdeműnek. Emesét Szabadka tíz legjobb felnőtt sportolója közé sorolták, a díjat az elmúlt év decemberében vette át. Talán erre a mondatra már többen a fejükhöz kaptak, hiszen ez nem kis érdem, főleg így, hogy a fiatal tehetség nemrégen lépett a huszadik életévébe.

* Mikor kezdtél kosárlabdázni?
— Alig kezdtem el az általános iskolát, máris hatalmába kerített a mozgás öröme. A szüleim  mondogatták, hogy sportolni kell, mert az jót tesz a testnek és a léleknek. A kérdés nem is az volt, hogy sportoljak-e, hanem, hogy mit. Több sportágban is kipróbáltam magam, végül a kosárlabda rabjává váltam. Lázár Margit tanárnő és edző szerettette meg velem igazán. Több mint négy évig volt az edzőm. A keze alatt nőttem fel, az ő irányításával értettem meg ennek a sportágnak a mibenlétét. Neki köszönhetem az érdemeimet. Ha ő nincs és nem biztat, akkor ma nem tartanék itt.

* Mikor kezdtél komolyabban viszonyulni az edzésekhez?
— Ötödikes voltam, amikor a tanárnőm arra ösztönzött, hogy vegyem komolyabban a sportolást, és keressek egy erősebb csapatot. Felkerestem hát a szabadkai Spartacus Kosárlabda Klubot, és Mile Najdeski edző kezdett foglalkozni velem. A SU–96 nevű csapatba — amelyben a Spartacus legfiatalabbjai bontogatják szárnyaikat — 2004–ben kerültem. Egészen hetedik osztályos koromig mindennap anyu vitt autóval az edzésekre. Az utazgatás kicsit megerőltető volt, de élveztem. A tréning késő estig tartott, reggel pedig várt a suli. Amikor felvettek a szakközépiskolába, a városba költöztem, és ezáltal sokkal könnyebb lett a helyzetem. Az edzésekre is könnyűszerrel eljutottam. Ekkor még Radovan Vuković edzőnek, akinek szintén hálával tartozom, a csapatát erősítettem.

* Mit köszönhetsz a kosárlabdának?
— A Spartacus fiatalabb és első csapatában is jeleskedhettem. Szerencsésnek érzem magam, hogy külföldön is bemutatkozhattam, Magyarországon, Horvátországban, Romániában és Franciaországban is jártam a klubbal. 2011-ben a szerbiai juniorválogatottba (U-18) kerültem. A huszonöt fős csapat felmérő edzéseken vett részt, innen tizennyolcan mehettek tovább arra a nyári felkészítő tréningre, ahonnan a legjobb tizenkettő jut ki az Európa-bajnokságra. Én köztük voltam. Az az időszak a legszebb emlékeim között szerepel. A kosárlabdának köszönhetően az I. ligás Crvena zvezdába és Kragujevacra is hívtak. Több magyarországi együttes is szeretett volna leszerződtetni, és a török II. ligában is szívesen láttak volna. Nem utolsósorban rengeteg ismeretséget szereztem, amit szeretettel ápolok a mai napig.

* A 2012-ben kaptad a díjat. Milyen volt az elmúlt év?
— Dicsekedhetek? A tavalyi év sikeres volt számomra. Bekerültem az U-20-as válogatottba, melyben tizenkilenc és húszéves fiatalok játszhatnak. A szelektálás úgy történik, mint az U–18–as csoportok esetében. Minden felkészítő meccs után napidíjat kaptunk, aminek nagyon örültem. Ezzel a segítséggel szüleim válláról levehettem a kiadások terhét. Kiegészítőket és profi felszerelést is kapunk: táskát, tornacipőt, szabadidőruhát.

* Volt–e már komolyabb sérülésed?
— A múlt évben jártam először szerencsétlenül. A Belgium elleni felkészítő mérkőzésen izomszakadást szenvedtem. A mágneses terápiának és a masszázsoknak köszönhetően rendbe jöttem. Súlyos sérülés volt, de nem futamodtam meg. Sohasem gondoltam arra, hogy feladom. A sportban sok a veszély, de nem törődöm velük. Minden meccs előtt pozitívan futok ki a pályára.

* Hol tartasz most?
— Nagyon az elején. Ne tessék félreérteni, ez nem panasz. Örülök, hogy itt tartok, de ha még többet szeretnék elérni, akkor keményen kell dolgoznom. A Spartacus csapatával — Stojanka Došić vezetésével — jó úton haladunk, hogy visszajussunk az I. ligába. Ami a válogatottat illeti,  az U–20–as csapatban folytatom a pályafutásomat. Nagy erővel készülünk a 2013-as törökországi Európa-bajnokságra.

* Mi a szórakozás számodra?
— A sportban találom meg a szórakozást, hiszen ez most az életem része. Szerintem a barátság eleve arról szól, hogy egymást olyannak fogadjuk el, amilyenek vagyunk. Sokszor lemondok az éjszakai kiruccanásokról. A barátaim megértik, ha nem veszek részt velük a közös programokban, mert éppen meccsre kell készülnöm. A mulasztásokat persze igyekszem pótolni. Türelmesek velem, és ezért büszke vagyok a barátságukra.

* És a jövő?
— A jelenben élek. Nem gondolkodom előre. Egyelőre szeretném befejezni a tanulmányaimat. Kaptam egy hízelgő felkérést az Amerikai Egyesült Államokból, de egyelőre a hazámban szeretnék maradni. Kis falumat, Csantavért sem tudom elhagyni. Több helyen jártam eddig, de a szívem mindig hazahúzott. A szüleimnek hálával tartozom, a segítségük nélkül nem boldogultam volna. Szeretném, ha büszkék volnának rám, és támogatnának továbbra is céljaimban, bárhová, bármerre is vigyen az utam.