home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A sokadik meglepetés
Balázs Szilvia
2022.02.28.
LXXVII. évf. 8. szám
A sokadik meglepetés

Túl az ötödik hullám csúcsán világszerte abban reménykednek a szakemberek, hogy lassacskán kilábalunk a COVID—19 által okozott krízisből, és a mindennapjaink visszatérhetnek a régi kerékvágásba. Dr. Nebojša Bohucki, a Szabadkai Közegészségügyi Intézet járványügyi szakembere azonban azt mondja: óvatosnak kell lenni az előrejelzésekkel, hiszen a világjárvány az elmúlt két évben nagyon sokszor írta felül a becsléseket és a jóslatokat.

Az elmúlt hét végén a hivatalos adatok szerint 1792 aktív fertőzöttet tartottak nyilván Szabadkán. A számok csökkennek. Január végén az Észak-bácskai Körzetben még 3111 volt a regisztrált betegek száma, most pedig 2166.

— Ezzel a fertőzöttek száma a harmadára csökkent — mondja dr. Bohucki. — A járványügyi helyzet azonban még mindig kedvezőtlen. Ez az ötödik hullám, melynek a csúcsán már átlendültünk, ez világos. Minden január elején kezdődött: már az új év első napján észrevettük, hogy a számok növekednek, és rohamosan, naponta duplázódtak. Ez így folytatódott egészen január utolsó napjáig. Az ötödik hullám „vétkese” az omikron-variáns, és mindannyian azt gondoltuk, amilyen gyorsan nőtt a fertőzöttek száma, olyan hirtelen fog csökkenni is. A csökkenés azonban nem olyan gyors, amilyenre számítottunk, hiszen a „klasszikus” omikron mellett megjelent a láthatatlan, lopakodó, stealth omikron is. Aki a „klasszikus” omikront nem kapta el, elkapja ezt. Egyébként aki elkapta a stealth omikront, nem kapja el a „klasszikus” variánst, tehát az immunitás mindkét vírus esetében megjelenik, és ez nagyon jó hír, mert így elmondhatjuk, hogy egyelőre nincs kilátásban egy esetleges hatodik hullám. Maga az omikron 60 százalékkal gyorsabban terjed, mint a delta-variáns, a stealth omikron pedig további 30-50 százalékkal gyorsabban, mint a „klasszikus” omikron. Kivédeni tehát szinte lehetetlen. Ami viszont jó hír, hogy noha a vírusok minden újabb mutánsa gyorsabban terjed, de enyhébb tüneteket okoz. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy most jó, ha megfertőződünk. Számomra mindig megdöbbentő, amikor hazai vagy magyarországi szakemberektől azt hallom, hogy arra biztatják az embereket, ne féljenek a megfertőződéstől. A járvánnyal kapcsolatban ugyanis a legnagyobb gond az úgynevezett poszt-COVID-szindróma, ezért mindig azt kell néznünk, hogy elkerüljük a fertőzést. Ezt elérhetjük úgy is, hogy felvettük a védőoltást. A rossz hír az, hogy aki két mRns-alapú vakcinát vett fel — Pfizer, Moderna —, annál a védelem körülbelül 35 százalékos. A harmadik adaggal együtt körülbelül 75 százalékos. Más szavakkal: ha valaki mindhárom adagot felvette, akkor is lehetséges, hogy négy személyből egynek súlyos tünetei lesznek. Be kell tartani a járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett intézkedéseket: használni kell a védőmaszkokat, és a legjobb, ha az úgynevezett KN-95 vagy FFP-maszkokat alkalmazzuk. Tény azonban, hogy a legtöbben el fogják kapni a fertőzést, ezért is ilyen magasak most a számok. Az ötödik hullám csúcsán kétszer annyi fertőzött volt, mint a negyedik hullám tetőzésekor, pedig már akkor rengetegen voltak betegek. Az omikron tehát nagyon fertőző, elegendő, ha néhány percet egy légtérben tartózkodunk valakivel, aki beteg. Majdnem annyira fertőző, mint a kanyaró, sőt, lehet, hogy még fertőzőbb — egyvalaki akár tizenöt-tizenhat személynek is „átadhatja” a vírust. Ha csak tehetjük, kerüljük el a megbetegedés lehetőségét. Hogy miért? Mert tudvalevő, hogy a poszt-COVID-szindróma hosszú távú, súlyos tüneteket, megbetegedéseket, elváltozásokat okozhat, elsősorban a szíven, a vesén, a tüdőn, de akár a központi idegrendszerben is. Valójában nehéz olyan szervet mondani, amelyre nem lehet veszélyes a poszt-COVID.

A csökkenés azonban nem olyan gyors, amilyenre számítottunk, hiszen a „klasszikus” omikron mellett megjelent a láthatatlan, lopakodó, stealth omikron is.

Gyakori kérdés, hogy mi a helyzet a kismamákkal, ők vajon felvehetik-e a védőoltást, és ha igen, mikor javasolt ezt megtenni, a várandósság mely szakaszában. Dr. Bohucki világosan fogalmaz:

— A várandós nők is kérhetik a vakcinát, a Pfizer vagy a Moderna készítményeit javasoljuk nekik. Korábban volt szó arról, hogy az első trimeszterben nem ajánlott az oltás, mostanra azonban minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a várandósság bármely szakaszában felvehető. Az első két adag között 21 napnak kell eltelnie, a harmadikat pedig — a legújabb kutatások szerint — már három hónappal a második dózis felvétele után be lehet adni, tehát az is előfordulhat, hogy egy kismama a babavárás kilenc hónapja alatt mindhárom adagot megkaphatja. Nem teratogén szerről van szó, azaz nem tehet kárt a magzat fejlődésében, viszont védőoltás nélkül várható, hogy a fertőzött kismama nem ússza meg súlyos tünetek nélkül, kórházi kezelésre is szorulhat, és sajnos nagyon sok olyan esetről is tudunk, amikor a kismama a fertőzés következtében elhunyt. Az sem ritka, hogy a vírus jelenléte koraszülést eredményez, ami egyúttal a csecsemő életét is veszélyezteti.

Ami a fiatalokat illeti, ők kezdetben nagyobb „biztonságban” voltak, mára azonban nagy valószínűséggel lesznek súlyos tünetei egy fiatal krónikus betegnek is, csakúgy mint egy idős, de egészséges embernek. Tény viszont, hogy az idősebbek körében több a krónikus beteg, ezért továbbra is ők vannak a legnagyobb veszélyben.

— Kérdés, hogy aki eddig nem tette meg, annak most már érdemes-e felvennie a védőoltást, hiszen konkrétan az omikron-variáns ellen nem fejlesztettek ki vakcinát. Kifejleszthetnének, mert megvannak hozzá a feltételek, de mire elkezdenék alkalmazni, addigra ez a hullám lecseng. Így ezt az energiát inkább másba fektetik a kutatók, a gyógyszergyártó cégek, hogy ha esetleg megjelenne egy újabb, nagyon veszélyes variáns, inkább az az elleni védőoltáson dolgozhassanak — mondja az epidemiológus. — A szakemberek most világszerte nagyon optimisták, de én azért óvatosan fogalmaznék, mert a COVID eddig ötször lepett meg bennünket, és írta felül a becsléseinket. Így meglehet, hogy hatodik hullám is lesz. Ha nem lesz, vagyis ha ez az ötödik bizonyul az utolsónak, akkor abban nagymértékben közrejátszik a szerencse is, mely nem elhanyagolható tényező.

A szakember arra figyelmeztet, hogy ha a legenyhébb tüneteket is tapasztaljuk magunkon, ne menjünk közösségbe, és minden esetben viseljünk védőmaszkot, hiszen a stealth omikron esetében előfordulhat, hogy az első néhány napban a többször elvégzett gyorsteszt sem mutatja ki a vírus jelenlétét a szervezetben, a páciens viszont fertőz. Ezért fontos, hogy ha csak egy picit folyik az orrunk, ha csak egy picit kapar a torkunk, akkor is maradjunk otthon, és ha a tünetek nem enyhülnek néhány nap után sem, kérjük a PCR-teszt elvégzését a legközelebbi COVID-rendelőben.

A szakemberek most világszerte nagyon optimisták, de én azért óvatosan fogalmaznék, mert a COVID eddig ötször lepett meg bennünket, és írta felül a becsléseinket. Így meglehet, hogy hatodik hullám is lesz. Ha nem lesz, vagyis ha ez az ötödik bizonyul az utolsónak, akkor abban nagymértékben közrejátszik a szerencse is, mely nem elhanyagolható tényező.

Fényképezte: Balázs Szilvia

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..