A nyár lehetőséget adott arra, hogy egy kicsit ellazuljak, ne csak szakkönyveket, szakcikkeket olvassak, így a hajnali frissességet kihasználva a teraszon ülve olvastam a következő regényeket, melyek — kiderült — valamilyen titokzatos módon kapcsolódnak egymáshoz, és akkor találtak meg, amikor éppen ilyen történetekre volt szüksége a lelkemnek.

Meri Valkama: Ölel, Margot

A finn Meri Valkama önéletrajzi eseményektől ihletve írta meg ezt az évtizedeken át húzódó családregényt. Az írónő, ahogyan főhőse, Vilja Siltanen is, Kelet-Berlinben élt gyerekkorában. A regényben az apa külföldi tudósítói munkája szolgáltatja az indokot arra, hogy a Nyugathoz tartozó Finnországból a keleti blokk egyik ikonikus helyszínére, Kelet-Berlinbe költözzön a család. Az sem mellékes ebben a történetben, hogy mind az apa, mind az anya erősen szimpatizál a szocialista gondolkodással, sok mindenben egyetért a kelet-németországi vezetőséggel. A politikai vonal azonban csak egy szála, érdekes momentuma a történetnek, mely sokkal inkább a magánéletre összpontosít.

Vilja szülei a kelet-berlini kiküldetés után, még az 1980-as évek közepén elváltak. A nő apja 2011-ben meghalt, és Vilja a hátramaradt dokumentumok rendezgetése közben rálel egy levélkupacra. A szerelmes leveleket (mert persze hogy szerelmes levelekről van szó) egy Margot nevű nő írta, és Kelet-Berlinben adták fel. A levelekből az apa egy másik élete rajzolódik ki, egy élet, melyre Vilja már nem is emlékszik, hiszen még óvodás volt, amikor visszaköltöztek Finnországba. A kíváncsiság azonban nem hagyja nyugodni az egyébként újságíróként dolgozó Vilját, és családja múltjába ered, mely — mint kiderül — sokkal összetettebb, érdekesebb és fájóbb, mint amilyenre emlékezett.

A regény egyik érdekessége természetesen az, ahogyan a szerző a ’80-as évek Kelet-Berlinjét, illetve azt a hangulatot, az ott élők és a Nyugatról odaköltözők látásmódját bemutatja. Ahogy nem ítélkezik sem azok felett, akik Nyugatra vágynak, és amint leomlik a berlini fal, már el is tűnnek az országból (vagy még korábban megpróbálnak elszökni), sem azok felett, akik meggyőződésből maradnak a keleti oldalon, és évekkel később is sajnálják, hogy már nem a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) élnek. A könyv másik érdekessége a személyes történelem felkutatásának a vágya, az, ahogyan Vilja szeretne rájönni, hogyan lett ő Margot szerelmes leveleinek egyik főszereplője, ki volt Margot, és milyen viszonyban állt vele, hiszen a levelekből kitűnik, hogy nemcsak az apja, hanem ő is ragaszkodott a nőhöz, mégsem emlékszik semmire abból az időszakból.

Moa Herngren: A válás

Minden történetnek legalább két oldala van, ezt mindenki tudja, de aki látta Kuroszava Akira híres filmjét, A vihar kapujában-t, az azt is tudja, mennyire fontos a nézőpont és a mesélő aktuális lelkiállapota. Moa Herngren nem az első, aki egy kapcsolatot a benne lévők különböző nézőpontjaiból mutat be, az viszont biztos, hogy a története bevonzza az olvasót.

Bea és Niklas több mint három évtizede házasok, a történetet Bea szemével látjuk először, és úgy tűnik, minden ideális. A békés és megszokott családi élet akkor borul fel hirtelen, amikor egy nyaralás küszöbén Niklas egyszer csak eltűnik, nem reagál az üzenetekre és a hívásokra, majd csak annyit mond, gondolkodnia kell, végül pedig bejelenti, válni akar. Felesége nem érti, mi történt, hiszen olyan szépen éltek, Niklas mintaférj és mintaapa volt, tiszteletben álló orvos. Bea, a család és a barátok is úgy gondolják, hogy kapuzárási pánikról van szó, hagyni kell egy kicsit lenyugodni, addig viszont mindenki Beát vigasztalja. És ekkor váltunk nézőpontot. Kiderül, hogy Niklas már régóta boldogtalan volt, egyáltalán nem olyan életet élt, amilyet szeretett volna, az idilli pillanatokat ő egyáltalán nem úgy élte meg, ahogy a felesége, és időközben bele is szeretett valaki másba.

Mivel minden második házasság válással végződik, így mindenki ismer valakit, aki már elvált, de általában csak az egyik fél indokait hallgatjuk meg, azét, akinek a barátai vagyunk. Ez a könyv viszont mindkét oldalt megmutatja, és újabb bizonyítékot ad arra, hogy kívülről nagyon nehéz belelátni egy kapcsolatba, házasságba, hiszen nem ismerjük a felek motivációit.

Yomi Adegoke: A lista

A fiatal, sikeres és feminista újságírónő, Ola élete csodálatosnak tűnik, éppen az esküvőjére készül, amikor megjelenik egy lista az interneten a szexuális ragadozókról, és a vőlegénye neve is szerepel rajta. A nő minden más esetben azonnal írna róla, és gondolkodás nélkül ítélné el a listán szereplő férfiakat, most viszont lebénul, a vőlegényéről ugyanis nem tudja elképzelni, hogy zaklató lenne, de ha a vőlegénye nem az, akkor lehet, hogy más sem, és a korábbi, hasonló listákon szereplőkről is kiderülhet, hogy ártatlanok. Ha viszont igazak az állítások, akkor olyan férfihoz készül hozzámenni, aki korábban bántalmazott már valakit. Ola óriási dilemmába keveredik, nem tudja, hogy lefújja-e az esküvőt, halogatja, hogy cikket írjon a listáról, holott a főnöke őt kéri fel erre a feladatra, emellett egyre inkább bezárkózik, már nem bízik a vőlegényében sem, hiába tagadja a férfi a vádakat, és hiába tanúsítják bizonyítékok, hogy nem lehetnek igazak a vele szembeni állítások.

A #metoo mozgalom lavinát indított el. Bizonyos emberek belebuktak, mások megúszták, és vannak olyan helyek, mint például Szerbia, ahol nem keltett nagy hullámokat. A Nagy-Britanniában játszódó regényben viszont nagyok a hullámok, és sokan nem tudnak felállni az őket ért vádak után, még akkor sem, ha azokról kiderül, hogy nem igazak.

A témafelvetés azért is zseniális, mert mindennapjainkat átitatják a közösségi médiából áradó információk, és hajlamosak vagyunk mindent elhinni, amit az interneten olvasunk. Ha megjelenne egy ilyen lista, és mi vagy egy ismerősünk szerepelne rajta, biztosan minket sem hagyna hidegen, viszont más-más következménye lenne attól függően, hogy mekkorát is bukhat az, aki szerepel a listán. A regény eljátszadozik azzal a gondolattal, hogy egy feltörekvő médiaálompár hogyan birkózna meg egy ilyen esettel, és őszintén szólva nem tudom, hogy a szereplők helyében én hogyan viselkedtem volna. Mindenesetre nagyon fontos kérdéseket fogalmaz meg Yomi Adegoke könyve: mi számít már zaklatásnak, mikortól sértő egy megjegyzés, egy baráti beszélgetésbe belefér-e a szexizmus, vagy hogy képmutatás-e nyilvánosan elítélni egy sértő viccet, holott korábban teli szájjal röhögtünk rajta?

Donna Freitas: Rose Napolitano kilenc élete

A mi történt volna, ha… típusú történetek mindig is érdekeltek. A döntéseinknek következményeik vannak, de mi lett volna, ha másképp döntünk, milyen életünk volna akkor, merre vezetett volna az utunk. Donna Freitas is ezzel a kérdéssel foglalkozik, amikor főhősének, Rose Napolitanónak kilencféle életutat rajzol fel.

Rose sosem szeretett volna gyereket, olyan férfihoz ment hozzá, aki szintén nem akart gyereket. A férje azonban időközben meggondolta magát, így folyamatosakká váltak a gyerekvállalás körüli veszekedések. Mi történik akkor, ha Rose nemet mond? Elválnak? Vagy a férfi megpróbál együtt élni azzal, hogy sohasem lesz gyereke? Mi történik akkor, ha Rose végül belemegy, és gyereket szül? Szeretni fogja a gyerekét? Gyűlölni fogja önmagát? Gondoskodó anya lesz? Feladja a karrierjét? Folytatja a karrierjét, és a gyermekre vágyó férj neveli fel a közös lányukat? Mi van, ha így is válás lesz a kapcsolat vége? Megtalálja végül Rose önmagát? És milyen lesz ez az „önmaga”?

Rose Napolitano életének kilenc különböző verzióját olvashatjuk ebben a regényben, és mindegyik változat számos meglepetést és érdekességet tartogat. Közben végig azon gondolkodhatunk, hogy mi hasonló helyzetbe kerülve mit tettünk volna, és most akkor milyen volna az életünk. Mi azonban soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha…, így csak Rose élete által kaphatunk betekintést az alternatív valóságokba.