* A vízilabda szeretetét szinte minden magyar ember magában hordozza, a számtalan világraszóló sikernek köszönhetően. Feltételezem, hogy ez ihlette ezt a filmet is.

— 1976-ban, amikor tizenegy éves voltam, édesapám levitt a Komjádi-uszodába, melynek ő volt igazgatóhelyettese. Két évet töltöttem el a KSI vízilabda-felkészítőcsapatában, testközelből ismertem meg a sportágat, a vízilabdázókat, az egész uszodai közeget. Egy apró sérülés miatt kellett abbahagynom a pólót, de a játék szeretete örökre bennem maradt. Rengeteg meccsen kint voltunk édesapámmal. Az uszoda világát feldolgozó filmes karrierem a ’90-es évek elején az Egerszegi Krisztina sikereit bemutató dokumentumfilmmel indult. A római vízilabda-világbajnokság pedig rádöbbentett, mennyire büszke is lehet minden magyar ember a csapatra. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ezt mindenképp filmvászonra kell vinnem, a sydney-i olimpia után pedig dolgozni is kezdtem a hamarosan megjelenő filmen. Akkor állapodtam meg Kemény Dénes egykori szövetségi kapitánnyal abban, hogy testközelből követem a válogatottat. Rengeteg anyag született, melynek most érett be a gyümölcse.

* A Szabadság, szerelem című filmje szintén a vízilabdához köthető. A két film azonban más-más hőskorszakot dolgoz fel, mégis van-e valamilyen hasonlóság a két alkotás között?

— Nem, a két film között nincs különösebb hasonlóság. Az előbbi egy nehéz történelmi időszakot mutat be, az utóbbi pedig kizárólag sporttörténetet. A Szabadság, szerelem film mögött egyébként Andy Vajna állt, engem arra kért, hogy a vízilabdát érintő filmkockákat dolgozzam ki, mivel valóban értek a sportághoz. Akkor hívtam meg Benedek Tibort a szakértői tisztségre, ő és Fodor Rajmund segítették a film elkészítését. Velük találtuk ki, hogyan lehet a vízilabdás jeleneteket profi módon kidolgozni részben a színészekkel, részben pedig a sportolókkal.

Fotók: Hivatalos sajtófotók a forgatásról

* Ön egyébként milyennek találja a vízilabdát mint sportot? Régóta követi? Filmkészítés szempontjából mennyiben ad könnyebbséget az a rengeteg szituáció, látvány, egyszóval a folyamatos lüktető iram, amely a mérkőzések közben egy uszodában zajlik?

— Nagyon elfogult vagyok, mivel szeretem a vízilabdát. Számomra ez az első számú sport a világon, és külön öröm, hogy valójában magyar sportágnak lehet aposztrofálni. A filmkészítés szempontjából azonban egyáltalán nem könnyű, hiszen a sportolóknak főként csak a fejük látszik ki a vízből, ezért a medencében zajló történéseket elég nehéz megmutatni.

* Visszatérve A nemzet aranyaihoz, sajnos nemcsak örömteli pillanatai voltak a magyar vízilabdának az utóbbi időszakban, hanem tragikusak is. Benedek Tibor egykori csapatkapitány elvesztése mindenképp az volt. Mindezt hogyan dolgozza fel a film?

— A barátságunk Benedek Tiborral a Szabadság, szerelem film forgatásán kezdődött. Nyolc hónapon át dolgoztunk együtt intenzíven, akkor ismertük meg egymást igazán. Sokszor esett szó arról, hogy mikor fejezem be a tervezett filmet. Sajnos egy kissé későn kaptam észbe, mivel talán elmondhatom, hogy valójában Tibor elvesztése rázott fel. A halála napján lementem az uszodába, összefutottam Papesszel (dr. Molnár Tamás), aki rám nézett, és szinte köszönés helyett csak ennyit kérdezett: mire vársz még? Ez amolyan most vagy soha pillanat volt, és eldöntöttem, hogy hamarosan meglesz a film. Azt viszont fontos kiemelnem, hogy ez nem egy Benedek Tibor-emlékfilm, hiszen ez az egész csapat történetéről szól. A három olimpiai bajnoki cím időszakáról. A filmben a játékosok természetesen felidézik a Tiborral való kapcsolatukat, visszaemlékeznek rá és a játéktudására, szóval lesznek megható pillanatok.

* Az aranycsapat többi tagjával milyen volt együtt dolgozni, illetve forgatni a sportlegendákkal?

— Remek volt együtt dolgozni a fiúkkal, főként a sportág megszállottjaként. A csapatsportokban a csapatok mindig zárt közeget alkotnak, a filmkészítés alapja pedig a bizalom. Bizalom nélkül nem lehet jó filmet csinálni. Ha a szereplők, azaz jelen esetben a sportolók nem partnerek benne, akkor nem lesz izgalmas a történet. Sokat segített, hogy Benedek Tibor mellett Fodor Rajmunddal, Kiss Gergővel vagy Molnár Tamással is nagyon jó viszonyban vagyunk. Így a többiek is megnyíltak előttem, még azok is, akik kevésbé kommunikatívak. Óriási élmény volt megtapasztalni azt az őszinteséget, amelyet sugároztak magukból. Mindenkivel nagyon hosszan elbeszélgettem, példaként említhetném, hogy Kásás Tamással és Kemény Dénessel mintegy 6 órán át beszélgettünk a kamera előtt. Röviden összegezve nagyon jó volt velük dolgozni. A filmből átjön az intelligenciájuk, a humoruk, a személyiségük eddig kevésbé ismert oldala, mindez jó értelemben vett nosztalgiával és nemzeti büszkeséggel vegyítve.

* Végül, mondjuk, harminc év múlva lesz-e egy újabb film, mely egy újabb vízilabda-aranykorszakot dolgozhat fel?

— Én nagyon örülnék neki, de mindezt meg is kell élni. Az azonban bizonyos, hogy a vízilabdában van egyfajta ciklikusság, elég, ha csak a három aranykorszakra gondolunk. A Komjádi- és a Gyarmati-éra, illetve ennek a csapatnak az időszaka azt mutatja, hogy jönnie kell újabb sikeres generációknak is. Szóval lesznek olyan fiatalok, akik ugyanezt az iskolát végigjárva győztesek lehetnek. De hogy ez mikor következik be, néhány vagy tíz esztendő múlva, azt persze még nem tudhatjuk.