Prielle Kornéliát (1826—1906), a magyar színjátszás hőskorának egyik legkiemelkedőbb alakját, Petőfi egykori szerelmét előbb a szabadkai színházkedvelő közönség szerette meg, élvezte játékát, sőt, gyakran hívta őt vissza vendégszereplésre. Kedvence lett, s ő viszonzásképp baráti viszonyt alakított ki néhány színházkedvelő családdal. A XIX. század végétől pedig csaknem rendszeres látogatója volt Palicsfürdőnek, olyannyira, hogy ott még életében, 1902-ben szobrot akartak emelni tiszteletére. Telcs Ede meg is mintázta, de a szoborállítás végül elmaradt. A bajai Türr István Múzeum Telcs-gyűjteménye őrzi mellszobrának gipszmodelljét.

Prielle Kornélia

A XIX. század egyik legismertebb magyar színésznőjének, a könnyed, francia társalgási drámák finom asszonyalakjának pályája a reformkorban Máramarosszigetről indult. Édesapja francia származású szíjgyártó volt, anyja pedig erdélyi magyar asszony. Keresztneve eredetileg Antónia volt, de később a szülők Kornéliára változtatták. Tizenöt éves korában Szathmárban lépett először színpadra, Tóth István Két gályarab című drámájában. Utóbb Kilényi Dávid színtársulatához csatlakozott, és Erdély városait járta. 1844-ben a budapesti Nemzeti Színház szerződtette, majd 1845-ben ismét vidékre ment. 1846 őszén, Debrecenben történt meg rövid, de romantikus ismeretsége Petőfi Sándorral, melynek majdnem házasság lett a vége.

Anekdotaként maradt fenn a történet, hogy Petőfi Sándor Debrecenben személyesen jelen volt Szigligeti Ede Két pisztoly című előadásán, melyben Prielle Kornélia énekelte a költő A virágnak megtiltani nem lehet című megzenésített versét. A dalnak hatalmas sikere lett, és a közönség nagy tapssal jutalmazta Petőfit is, meg az ifjú színésznőt is. Az előadás után a költő felkereste őt, hogy megköszönje a nem várt ünneplést. Másnap délelőtt ismét meglátogatta Kornéliát, és megkérte a kezét. A hirtelen fellángoló szerelem (mely később mítoszként lengte körül a színésznőt), oda vezetett, hogy a két fiatal délután már papot keresett, aki majd összeadja őket. A házasság azonban nem jött létre, hiszen keresztlevél és szülői beleegyezés nélkül sem a katolikus, sem a református lelkész nem volt hajlandó eleget tenni a kérésüknek. Később Petőfi Szendrey Júliát vette feleségül, Prielle Kornélia pedig megesküdött jeles, tehetséges színművész kollégájával, Szerdahelyi Kálmánnal.

Nemigen ismeretes, de érdekes tény, hogy Kornélia első férje a bácskai, magyarkanizsai Szerdahelyi családból származott. A házasélet nem volt felhőtlen: Szerdahelyi Kálmán hamarosan bevonult a nemzeti hadseregbe, és elváltak. A szabadságharc után a hölgy Hidassy Elek volt huszárkapitány felesége lett, aki könnyelmű, kártyás ember volt, és Kornélia hamarosan tőle is elvált. 1870-ben ismét egybekelt első férjével, Szerdahelyi Kálmánnal, aki 1872-ben elhunyt. Mintegy fél évvel a halála előtt pedig (sokak ellenzésére) frigyre lépett a nála jó négy évtizeddel fiatalabb íróval, Rozsnyay Kálmánnal.

Szabadkai barátnői, vendéglátói

Kornélia több ízben is szerződött a szabadkai színházhoz, ahol a XIX. században a magyar színészet nagyjai léptek fel, például Szentpéteri, Jókainé Laborfalvi Róza, Jászai Mari, Nádas Ferenc, Pethes Imre, Paulay Ede. Amikor 1858-ban Latabár Endre került a szabadkai színház élére, mozgalom indult, hogy őt Szabadkára szerződtessék. A szabadkai főispán akkor levélben kérte meg Mikó Imrét, a Kolozsvári Színház intendánsát, hogy engedje át a művésznőt a szabadkai színháznak. Végül is sikerrel járt, de egy évvel később, 1859-ben ismét visszaszerződött a pesti Nemzeti Színházhoz. 1892-ben is Szabadkán találjuk. A vidéken is többször fellépett: Nagybecskereken 1847-ben, az 1850-es években, majd 1884-ben, Újvidéken 1869-ben és 1877-ben, továbbá Zomborban stb.

Szabadka (Németh Ferenc gyűjteményéből)

Kornélia a sógorával, Rónay Gyulával kocsin érkezett meg Szabadkára. Garay Béla írja, hogy „ha neve a naponta megjelent színlapon volt olvasható, a pénztárablak előtt hosszú sorok álltak, mert mindenki látni óhajtotta az »isteni Kornéliát«”. Olyannyira népszerű volt abban az időben, hogy még a Szabadkán állomásozó, magyarul nem tudó osztrák tisztek is állandó látogatói lettek a színháznak, és virágcsokrokkal kedveskedtek neki.

Mint Frankl István írja emlékezéseiben: „…a bájos fiatal színésznőt nemcsak a színpadon, de azon kívül a társaséletben is meleg szeretettel vették körül az előkelő szabadkai családok. Ezt meghálálni járt ő később, már mint a budapesti Nemzeti Színház művésznője, oly gyakran Szabadkára vendégszerepelni, és később, amikor már visszavonult a színpadtól, több éven át Palicson nyaralt, ott töltötte nyári pihenő idejét. Édesanyámhoz is a fiatalkori, kedves barátság szálai fűzték.”

A szabadkai társulatnál szép sikerei voltak, modora lenyűgözte mindazokat, akikkel érintkezett. Kellemes hangja és szép alakja volt. Garay Béla írja, hogy Szabadkán „igen sok tekintélyes család szívesen látott vendége volt, és az asszonyokkal barátnői kapcsolatot épített ki. Így többek között élete végéig barátnője volt özvegy Giefing Vincéné, akit minden évben meg is látogatott. [...] Szabadkai tartózkodásai idején a már előbb említett barátnőjénél lakott, és ott, annak lakásában találkozott a város színházi közönségével és az irodalomkedvelőkkel. Később is, valahányszor tehette, Palicsfürdőre jött pihenni, mindig elbeszélgetett a művészetkedvelőkkel, akik örömmel üdvözölték, és kellemes perceket töltöttek vele.”

A palicsi szoborállítás ügye (1902)

Színésznőnk nagyon ragaszkodott Palicshoz, s úgy tartotta, hogy ha Palics külföldön volna, a magyarok jobban megbecsülnék, mert vize sok beteg embernek adta vissza egészségét. Ott szerette tölteni szabadságát a meglehetősen terhes színházi idény után. 1898 nyarán a Pesti Hírlap arról tudósít, hogy: „…itt fűrdőzik a legbájosabb »nagymama«, Prielle Kornélia is, már vagy hat hete. Estefelé a korzóba vegyül s a kis Fáy Flórával cseveg a fürdői életről. Szereti nagyon Palicsot, mert, mint mondja itt se újságíró, se küldöttség, se a dilettánsok nem zavarják.” A jelesebb közéleti személyiségek közül időnként ott nyaralt és szórakozott (élvezve Piros Józsi tizenkét tagú cigányzenekarának zenéjét) Hegedűs Ferenc, Tapolczai Dezső, Vízvári Mariska, Hegyi Aranka, Kóbor Tamás, Géczy István, Piukovich József, Réthy Laura, Rudnyánszky Gyula, Nikó Lina, Hegedűs Gyula és még sokan mások.

Régi palicsi képes-levelező lap (Németh Ferenc gyűjteményéből)

Egy évvel korábban, 1897 nyarán, amikor Ódry Lehel és P. Vida Etelka Palicson rendeztek hangversenyt, „Prielle Kornélia, Schmausz Endre főispán és más előkelőségek üdvözölték őket”. Amikor 1901 júliusában Palicson az egyetemi hallgatók szabadkai köre táncmulatsággal egybekötött, jótékonysági művészestélyt szervezett, azon Prielle Kornélia is fellépett.

A művésznő, természetesen, más fürdőket is látogatott, de Palicson érezte magát igazán otthon. A kor felfogása szerint fürdőn az ember vagy szórakozzék, vagy unatkozzék, de sohase dolgozzék.

Frankl István írja, hogy palicsi nyaralásai közben, vasárnaponként — amikor a zajosabb fürdői élet zavarta nyugalmát — átrándult Frankl édesanyjához, aki Palics szomszédságában, Ludaspusztai birtokán töltötte a nyarat. „Kornélia eszményi, költői lélek volt, ott élvezte az alföldi tanyai életet. Estefelén kint szeretett a lemenő napban gyönyörködni, mint mondá, sehol sem látta oly szépnek a naplementét, mint itt az Alföldön. Egy öreg tölgyfa volt a ház előtt, az alatt egy padon üldögélve gyönyörködött a naplementébe. Ilyenkor magára hagytuk.”

„Egyik vasárnap feleségemmel — írja Frankl — mi is átrándultunk Palicsról édesanyámhoz. Ez alkalommal feleségem — aki akkor viruló fiatalasszony volt — az ebéd feletti beszélgetés közben így szólt Kornéliához: »Kornélia néni, nekem egy nagy bűnöm van, én nem láttam a Nagymamában.« Kornélia mosolyogva hallgatta ezt a szívből jövő kedves nyilatkozatot, de nem felejtette el, mert amikor nyaralás után visszament Budapestre, egy kabinet-arcképet küldött el feleségemnek, mely őt a Nagymama kosztümjében ábrázolta. A képre ezt írta rá: »Legyen neked megbocsátva a Te egyetlen nagy bűnöd« Ilyen utolérhetetlenül kedves volt Kornélia nemcsak a színpadon, de az életben is.”

Miután 1902-ben (még életében) a Nemzeti Színház első emeleti termében felállították a (bajai származású, szabadkai kötődésű) Telcs Ede (1872—1948) szobrászművész által faragott mellszobrát, a Szabadkai Közlöny 1902. július 27-én közölt vezércikkében felvetette az ötletet, hogy Palicson is szobrot kellene emelni a „bájos és ősz hajú matrónának”. A hírt Prielle Kornélia szobra Palicson címmel átvette a többi lap: Bácska, Székely Nemzet, Budapesti Hírlap, Pesti Hírlap, Alkotmány, Magyarország, Pécsi Napló, Pesti Napló stb. Mint a Magyarország írta, „ez a gyönyörű gondolat a lakosság összes köreiben nagy lelkesedéssel fogadtatott és ha így megy, nemsokára találkozunk majd Prielle Kornélia emlékszobrával Palicson, amelyről el lehet majd mondani, hogy az igaz hála emelte”.

A közöny miatt a kezdeményezés sajnos megtorpant, és végül meg sem valósult. Prielle Kornéliának sem életében, sem halála után nem állítottak szobrot Palicson. A Baján őrzött gipszöntvény ércbe öntésével, annyi idő után, talán törleszteni lehetne e régi adósságot…

Telcs Ede: Prielle Kornélia (Forrás: OSZK EPA)

Források: Frankl István: Emlékezések (www.gradsubotica.co.rs/leegett-a-szinhaz-1915/); Gajdos Tibor: Szabadka képzőművészete. Életjel, 1995, 90, 306; Garay Béla: Festett világ. Életjel, 1977, 7–11.; Székely Nemzet (1902. aug. 8.); Budapesti Hírlap (1902. aug. 7.); Pesti Hírlap (1890. aug. 19., 1898. aug. 16., 1902. aug. 7.); Bácska (1901. júl. 14., 1902. aug. 19.); Alkotmány (1902. aug. 7.); Magyarország (1897. júl. 15., 1902. aug. 7.); Pécsi Napló (1902. aug. 7.); Pesti Napló (1902. aug. 7.); Fővárosi Lapok (1887. júl. 9—10., 1890. júl. 23.); Hazánk (1901. júl. 20.); Miskolczi Napló (1902. júl. 17.); www.szineszkonyvtar.hu/contents/p-z/prielleelet.htm; A palicsi fürdő. Monográfia. Nyomatott Schlesinger Sándornál, Szabadka, 1882.; Németh Ferenc: Amikor Prielle Kornélia és Blaha Lujza Becskereken járt. Családi Kör, 1994. dec. 8.