Apró István több évtizede foglalkozik kutyatenyésztéssel, a közelmúltban a nemzetközi CACIB versenyen sikerült nagyon szép eredményt elérniük Járáspusztai Délibáb Orkán nevű kutyájával.
* Rég láttam már olyan embert, aki ennyire szereti a kutyákat.
— Én már az állatokkal születtem, a szüleim földművesek voltak, nálunk volt mindenféle állat, kisgyerekkoromban megszoktam a jószágokat, tudtam a lóval, tehénnel bánni. Amikor így nő fel az ember, akkor sok mindent elsajátít, de mindig lehet új dolgokat megtapasztalni. Néhány éves lehettem, amikor apám azt mondta, ha fel tudod tenni a kocsira az ekét, akkor már mehetsz két lóval a rétbe szántani. A kuvaszoktól nagyon sokat tanultam, de a lótól is. Éveken át dolgoztam Németországban, lipicai lovakkal foglalkoztam, amiért később bronzérmes tenyésztői címet is kaptam.
* Miért éppen a kuvasz áll legközelebb a szívéhez?
— 1976-ban vettem meg az első ilyen fajta kutyámat, az egy csodaeb volt. Egy nagyon jó, ősi ösztönökkel bíró állat, olyan nem lesz soha többet. Valójában komondort akartam venni Magyarországon, de nem volt, és egy ismerősöm, aki a szegedi kutyaiskolában dolgozott, tudott szerezni nekem kuvaszt, így kezdtem el velük foglalkozni. Amikor ránézel egy hófehér kuvaszra, mosolyog. Szerelmes leszel az első pillanatban belé, mint egy szép lányba… Vagyis velem így történt. Utána lett komondorom is, de a kuvasz a királyok kutyája, a komondor meg a kutyák királya. A kuvaszokkal Mátyás király idejében vadásztak is, aki sehova nem ment kutya nélkül. Nagyvadakra, bölényre, farkasra hajtottak, ezért jobban bennük van a vadászösztön, mint a komondorokban. Ahogy én észrevettem, inkább úgy emlegetik, mint pásztorkutyát, de ha anatómiailag is nézzük, akkor szikárabb, vékonyabb, mozgékonyabb és nagyon gyors. De a gyerekeket is imádja, a többi állattal is jól megvan, őrzi őket, egy kicsit temperamentumosabb.
* Milyen versenyen voltak legutóbb?
— Ez egy nemzetközi verseny volt, Járáspusztai Délibáb Orkánt neveztem be, négyéves kan. Ez volt az első kiállítása, szándékosan nem akartam előbb vinni, mert ennyi idő szükséges egy kuvasznak, hogy kifejlődjön, kialakuljon a testtartása és a természete. Kitűnő elismerésben részesült, CACIB-fajtagyőztes kutya lett! Nagyon meg vagyok vele elégedve, mert előtte nem volt hasonló versenyen, kiállításon. Mindent tökéletesen csinált, mintha kis korától ezt tanulta volna, ez ritka dolog. Ő a világbajnok kutyámnak a fia. Összhangban voltam vele, nyugodt voltam, a kutya is az volt. A kiállításon fel kell vezetni a kutyákat, ő szépen jött mellettem, pedig pórázon sem nagyon ment eddig. A verseny előtt néhány nappal elvittem a piacra, hogy megnézzem, miként reagál az emberekre, hogyan viselkedik, mit csinál. De nem volt vele semmi gond. Ötszázvalahány kutya volt, Orkán bekerült mint fajtagyőztes, amit megnyerhetett, azt megnyerte. Várjuk majd a következő lehetőséget, mely, ha minden igaz, a tavasszal lesz.
* Mit néznek egy kiállításon, mit vesznek figyelembe?
— Az a legnagyobb gond, hogy a tulajdonságot nem nézik, csak szépségre megy az egész. Szétválasztották a küllemet a belsőtől, pedig ennek egyben kellene lennie. Fel kell vezetni a kutyát, körbenézik, áttapogatják, megnézik a fogait, van-e foghiánya, szőrzetét stb. Fontos, hogy szépen tudjon futni, szaladni a gazdája mellett, hogy jól mozogjon, és szépen tartsa magát. Ami nekem nagyon nem tetszik, hogy vannak mesterséges beállítások, pórázzal húzzák felfelé a nyakát… Én mindig azt mondom, hogy amilyen az a kutya természetesen, úgy kell nézni. Ha egy kuvasz szép, jó, akkor azt lehet látni. De mindez már divat, mely Nyugatról jön, sokáig nem tudtam, hogy mesterségesen ezt mind be kell állítani. Gyerekkoromban volt egy német juhászom, az összes spórolt pénzem ráköltöttem, a szánt húzta, olyan erős volt, meg sem állt. Most már nem így van, az ember ha beleavatkozik a természet rendjébe, nincs visszaút. Kevés mozgásuk van a kutyáknak, nincs kondíciójuk, nagy a kényelmük, autóval szállítják őket, teljesen szétcsúsznak, és ráadásul egyre gyakoribb a diszplázia nevű betegség is. Most próbálják szűrni, de csak észre kellene venni, hogy természetesen kell tartani az állatokat, hiszen évezredekig vadásztak, a természetben éltek, megvolt a szabad mozgásuk, most azonban kihal belőlük az ősösztönük.
* Hány kutya van jelenleg a tanyán?
— 12, de volt már 20 is. Most elvittek néhányat. A világbajnok kutyának van most itt két kanja, a Vitéz és a Zorkán, de van szuka is szintén tőle.
* Azt mondják, a kutya az ember legjobb barátja. Önnek 12 legjobb barátja van?
— Ők már mind családtagok, a fiam is odavan értük, meg a feleségem is! Nagyon szeretem őket, tudok kemény is lenni velük, ha kell, mert meg kell mutatni, ki a gazda. Ha kimegyek az udvarra, már a gondolataimat is tudják, ha jó a kedvem, azt is megérzik. Ráhangolódtak az érzelmi világomra.
* Milyen tulajdonságai vannak ennek az ősmagyar kutyafajtának?
— Először is nem való mindenkinek. Nagy szüksége van a szeretetre, simogatni, szeretni kell! Nem olyan, hogy parancsokat vár, hanem ösztönszerűen dolgozik. Van esze, használja is, és jó helyzetfelismerő. Ha például beengedek valakit az udvarba, vele ő is barátságos, de ha netán máshogy nyúlna az illető hozzám, megszorítana vagy bármi, azt már másképp reagálná le, elkezdene védeni engem, mivel genetikailag benne van az őrző-védő ösztön. Nem sok mindent kell csinálni vele, mindig ott van, ahol kell.
* Miből áll egy napjuk, mik a legfőbb feladatok?
— Én velük kelek, velük fekszem. Figyelem őket, a viselkedésüket, a karakterüket, ki milyen, mit csinál. Mindegyik kutya más. Szeretek köztük lenni, különben nem is tartanám őket, ősmagyar pásztorkutyák, magyar emberhez illők. Magyarországon nagyon kevés kutya van számontartva ebből a fajtából, pedig ez az egyik legjobb fajta. Én soha nem tartanék divatkutyákat! Sokan azért nem választják őket, mert sokat esznek, nagy termetűek, de a tehetősebb rétegek is az ölebeket szeretik, mert szerintük azokkal lehet mutatkozni, ez a divat. Pedig egészségügyi szempontból a francia bulldogot már nem is lenne szabad tenyészetni, fuldoklik, nem kap levegőt. A mi őseink soha nem divatoztak a kutyákkal, mindegyik ebnek meg kellett állnia a helyét. Persze ők is odafigyeltek az esztétikumra, szerették a szép állatokat, de nem így, ahogy a mai világban.
* Mik a tervei, hogyan látja a kutyák jövőjét?
— Attól függ, hova viszem őket kiállításra. Itt, nálunk korrekt bírók vannak, Magyarországon már más a helyzet, amikor legutóbb voltam Hódmezővásárhelyen, úgy éreztem, megalázták a kutyámat. Negyedik helyre tették, nem mondok semmit a sajátomra, mert olyan-amilyen, de hogy a többi milyen volt… Nem kezdő vagyok, 1976 óta tenyésztem a kuvaszokat. Az egyik szakmabeli ismerősöm is azt mondta, ha háromlábú kutya lett volna, még azt is előbbre tették volna. Az egyik szukám most került ki Amerikába, és sikerült elnyernie egy bajnoki címet. Kilenc hónapos korában vitték ki, néhány hónapra rá pedig már díjakat nyert. Ezek szerint jó a genetika, kiváló leszármazottak születtek.
Fényképezte: Bús Viola