,,Ha Danilo Kiš kapcsán kiejtem ezt a szót: ernyő, a modern művészetek egyik alapképletére, metaforájára gondolok: Lautreamont esernyőjére, melynek a műtőasztalon való találkozása a varrógéppel tényleg meghatározza korunk szépségfogalmát, művészetét" - kezdte Tolnai Ottó a Danilo Kiš emlékét éltetni hivatott rendezvénysorozat megnyitó beszélgetését a múlt csütörtökön a szabadkai Városi Könyvtárban, majd így folytatta: - (...) Amikor esernyőt mondok vele kapcsolatban, Becon esernyői jutnak eszembe, illetve angyali barátja, Reljić egyik festményének szakadt figurája, aki mintha valami általánostól, metafizikustól védekezne kigázolva a tengerből ernyővel a feje felett... De hát ezek is mind a Lautreamont boncasztalán történt véletlen találkozás szülöttei (...) Az ernyő megvan, de hol a varrógép, kérdeznénk. És ekkor elérkezünk Radics Viktória monográfiájához, Breviáriumához, illetve hát Kiš Korai bánatához, amely annyira meghatározta életünket, mint Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai... A Korai bánat a homo poeticus nagy győzelme, nagyobb, mint eddigi olvasataink alapján gondoltuk volna... Rendezvényünk ernyőjét azok tartják - nem Danilo Kišt védve, mert korunk egyik legnagyobb művésze nem szorul védelemre -, akik szobra előtt saját testükből formáltak utcát, tiltakozásképpen a szabadkai adminisztráció, politika szégyenteljes gesztusa ellen, s állnak ma is abba az utcába beépítve, hiszen szerzőnk a mai napig nem kapott utcát... Rendezvényünk ernyőjét azok tartják, akik együtt látják a város nagy szülötteit: Kosztolányit és Danilo Kišt, Csáh Gézát és Radomir Konstantinovićot... Végtelen boldogsággal tölt el a tudat, hogy ezt a csodálatos Breviáriumot éppen egy közülünk való nő írta meg, nemcsak Danilo Kiš életművének gyűjtve össze - és értelmezve - a tanulságait, summáját, hanem e térségnek, a mi tapasztalatunk summáját is egyben...
Boško Krstić és Tolnai Ottó mint a későbbiek során is folytatást remélő, Kišről folyó beszélgetés moderátorai az először Magyarországon, majd nálunk is fordításban megjelent könyv kapcsán azt kérdezték a szerzőtől, mi vonzotta ehhez a témához. Radics Viktória kifejtette, hogy a Szabadkán született és Párizsban elhunyt Danilo Kišre újvidéki egyetemista évei során Tolnai hívta fel a figyelmét, s amikor elkezdte olvasni a műveit, az volt az érzése, mintha öröktől fogva ismerte volna. Gyönyörködtette könyveinek az egyszerűsége, kristálytiszta logikája és szerkezete, mely könyveknek azonban rengeteg fontos mondanivalójuk van. A holtak enciklopédiája például, amely mindössze vagy húszoldalas, egy egész életet magában foglaló remekmű. Rokonléleknek érzi magát Kišsel, a többi között az intellektualitásában és az egzisztenciális gondolkodásban, akárcsak az identitás kérdésében is. Neki nem tetszenek a túl ,,kemény' identitások. Danilo Kiš egyszerre érezte magát magyarnak, szerbnek, zsidónak, horvátnak, a közép-európai sorsokat példázva egyben. Az irodalomnak az ember életében betöltött szerepéről szólva megjegyezte: én hiszek az irodalom jótékony hatásában, az irodalomnak az a célja, hogy az ember átgondolja, gazdagítsa az életét általa.
Mikola Gyöngyi neves magyarországi esztéta, irodalomkritikus, aki szintén jelen volt a beszélgetésen, a könyv sokszólamúságát emelte ki, a szerzőnek azt az erényét, hogy képes volt kiszabadítani a monográfiát mint műfajt a szakmai sémákból. Egyben kiváló filológiai munka és emberi-írói portré is ez a könyv, mondta, ami élővé teszi, interpretáció és már-már önálló műalkotás, amely a szerző személyes problémáit is felveti. Magyarországon viszonylag kevesen írtak róla. Maga a műfaj, a megközelítésmód egyszerre hol réginek, hol nagyon újnak, bátornak tűnik, hiszen a személyes kérdéseire is választ keres benne a szerző. Ha Kertészt, Konrádot, Eszterházyt nézzük, azt láthatjuk, hogy náluk is előjön a közép-európai sors, ami az identitás kérdését veti föl. Kertész és Konrád recepciója nagyon hasonló, Kertészről akkor kezdtek Magyarországon beszélni, amikor Németországban már sikere lett. Konrádról szintén. Mindketten zsidók. Akik nem felejthetik el a személyes történeteiket, írásmódjuk szükségképpen önéletrajzi jellegű. Danilo Kišnél úgyszintén fontos az emberi történet, ez ember élete. A Korai bánatban például állandó küzdelem folyik azzal, hogy elveszítjük a tárgyakat, amelyek azt bizonyítják, hogy létezünk, vagyunk.
Zoran Đelić, aki hosszabb idő óta foglalkozik Danilo Kišsel, egy nagy varázslóhoz hasonlította őt, aki elbűvöli az embert, s a breviárium erényeként kiemelte a két párhuzamos olvasatfolyamot: bal oldalt a könyvben Kiš-idézetek meg a Kišről szóló művek olvashatók, jobbról pedig Radics Viktória gondolatai. Mint mondta, maga is jól ismerte az írót, aki mindig szeretett volna Újvidéken dolgozni, a magyar nyelv lektoraként, de ez soha nem sikerült neki, Belgrádban dolgozott az Atelje 212 dramaturgjaként.
Ladányi István lektor, akinek kutatómunkáját Radics Viktória ugyancsak felhasználta művéhez, az írónak a zágrábi köztudatban való jelenlétével kapcsolatban elmondta, ez idő szerint nemigen emlegetik Kišt, a Radics-féle könyvről azonban tudnak.
Tolnai azzal zárta a csütörtöki beszélgetést, hogy Danilo Kiš művei formailag olyanok, mint a kristály, olyan erőteljesek, mint a kiváló grafikai alkotások, s nem véletlen, hogy az új magyar próza alapjaiba - mint pl. Konrád György és Esterházy műveibe - szervesen beépültek.