Értünk lesz - önkéntes munkával mentették meg a régi Bíró iskolát, hogy játszóházat teremtsenek maguknak

Már a cégtábla is bizalomgerjesztő: a meleg ölelésben találkozó anya és gyermeke szimbolikus jelképe a szeretetnek. Az itt osztott és kapott szeretetnek.
Tehát elszántan belépünk. Bekukkantunk a napsütötte terembe, ahol még minden az ,,újdonság erejével hat. A parketta, a frissen vakolt és meszelt falak, a meleg barnára festett ablakok, a konyhabútor, a májusi orgonára emlékeztető lila asztalterítő, a képernyőjét fel-felvillantó számítógép, a széles tornamatrac... Csak az arcok ismerősek. Itt-ott már találkoztam néhányukkal a különféle rendezvényeken. Legutóbb épp Kishegyesen, a községi tanácsteremben, ahol Szűgyi István polgármester fogadta és köszöntötte az ,,elszánt kis csapatot december 3-a, A sérült emberek világnapja alkalmából. Hangsúlyozom, elszánt, bátor kis csapatot... Mert vezetőjük és egy-két kísérőjük kivételével valamennyien fogyatékosok. Ki testileg, ki lelkileg, ki enyhébben, ki súlyosabban vagy halmozottan sérült. De valamennyien jókedvűek, vidámak és beszédesek. Nagy élmény számukra, hogy kirándulhattak. Kishegyesről az útjuk Újvidékre vezetett, ahol részt vettek a civil szervezetek nemzetközi fesztiválján, s ahol standjuk volt. Bemutathatták a saját kezűleg gyártott alkalmi ajándéktárgyakat: a karácsonyi és újévi képeslapokat, Mikulás- és Télapó-figurákat, bőrdíszműveket, magvakból készített faliképeiket... S a nagy emberáradatban váratlan találkozásokra is sor került. Például a bácsfeketehegyi vak nagylágy bemutatkozhatott szegedi sorstársának, aki csak hallomásból ismerte a bácskai kis ,,csalogány-t (Maja ugyanis csodálatosan tud énekelni és hangszeren játszani.) A tévékamerák versenyt futottak, hogy megörökítsék a mindenkit elérzékenyítő párbeszédet és jelenetet...
No, de ezt a történetet már beszélgetés közben tudom meg, miután vendégfogadóm, Papp Julianna, az Izida elnöke beljebb invitál, s valami csendesebb zugot keres, hogy szót érthessünk a nagy gyermekzsivajban. Szombat délelőtt ugyanis a színjátszó csoport tagjai veszik birtokukba az alkotóházat, akik épp lázasan készülődnek karácsonyi ünnepi műsorukra.
- Ez már egy hármas koprodukció - mosolyog Julianna -, mert ebben már nemcsak a sérült gyermekeink, hanem a nagycsaládosok ép és egészséges csemetéi is részt vesznek, sőt a szervezésbe besegít a nők nemrégen megalakult egyesülete is. Célunk épp ez volt induláskor, hogy a másságunkat megmutassuk, tudatosítsuk az emberekben, hogy velünk is lehet barátkozni, közösségben élni.
Az Izida 1999-ben kezdett el tevékenykedni, miután Julianna ,,meghallotta az idő szavát. Harmadik gyermeke ugyanis neki is sérült, s testi fogyatékossága sürgős orvosi beavatkozást kívánt. Csak a jó szándékú emberek segítsége révén juthattak ki külföldre, hogy Valentinát megműtsék. Az akkori élmények mély nyomot hagytak Juliannában, s eldöntötte: tapasztalatait másokkal is megosztja, hiszen a község területén számtalan, bajában magára hagyatott ember él, akiknek életkörülményein - összefogással - talán javítani lehet. Három évre rá, 2002-ben a helyi iskolától elkapták az egykori Bíró-iskola romos épületét tízéves használatra. Külföldi és hazai alapítványok, magáncégek és közvállalatok donációjával sikerült lakhatóvá tenni az objektumot, ahová 2004 novemberében végre be is költözhettek.
- Az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Társulat valójában alkotóműhely és játszóház, ahol mindennap találkozhatnak a sérült gyerekek és felnőttek. Szakemberek foglalkoznak velük, hogy fejlesszék kézügyességüket, beszéd- és mozgáskészségüket, kommunikációs képességeiket. De a társadalomba és a szűkebb közösségbe való beilleszkedést csakis ép, egészséges társaiktól tanulhatják el. Ezért határoztunk úgy, hogy a székhelyünket megosztjuk a nagycsaládosokat egybetömörítő Katicabogárral, valamint a nők Hestia nevű egyesületével. Úgy gondoljuk, hogy csak így, közösen tudjuk igazán törvény adta jogainkat kiharcolni, s a lehetőségeinkhez mérten minden rászorulónak segítséget nyújtani az iskoláztatásban, a gyógyításban, a szakképesítésben és a munkaviszony létesítésében - tájékoztat Julianna.
Mindhárom csoportosulásnál lelkes volontőrök végzik a nem kis megerőltetéssel járó napi munkát. S ha már díjmentesen dolgoznak, legalább nevüket említsük meg: Bíró Éva nyugalmazott tanítónő (aki nemcsak, hogy az említett épületben született, hanem pályafutását is itt kezdte, így hát rangidősen és boldogan emlékezik a régmúlt időkre, amikor a speciális tagozaton tanított, s már ott megtapasztalta azt az örök igazságot, hogy ajándékot kapni nagy öröm, még nagyobb azonban adni). Tokity Elvira, a Katicabogár elnöke, maga is három gyerek édesanyja, s talán épp ezért szabad idejében még vagy másik húsznak is ,,pótmamája. Losonc Fehér Rózsa, a nők egyesületének vezetője és sofőr is, ha kell. Pál Irma, Pál Eszter, Mileva Radovanoviæ - a kézműves-műhelyek mindentudói. Bácsi Róbert informatikus, Sípos Berta pedagógus, Tanja Stojšiæ Petkoviæ pszichológus. Sonja Rudoviæ, Mák Dudás Gizella, Mihók Vilmos és Molnár Leonóra jogi, dr. Martinovics Julianna egészségügyi szaktanácsadók. Harangozó László református lelkész. Hadadi Gitta pénztáros, Benedek Mária, Tumbász Mária és Tóth Diana - az ellátásért felelősek (ugyanis mindennap ebédet és uzsonnát is kapnak a játszóház részvevői), s az újvidéki EHO Ökumenikus Szeretetszolgálat.
A névsor bizonyára nem teljes... és bizonyára még bővülni fog, hiszen ha valakiről, hát az ,,izidásokról, katicabogarakról és hestiákról valóban elmondható, hogy van hitük és van jövőképük, ami röviden talán így foglalható össze: ,,Minden sérült egyénnek joga van a teljes élethez, olyan körülmények között, amelyek biztosítják méltóságát, erősítik önbizalmát és megkönnyítik tevékeny részvételét a közösségben.