A kelebiai plébános azt mondja, számára nem a versengés a legfontosabb, hanem az ott megszerzett tapasztalatok, melyeket a későbbiek folyamán séfként alkalmazhat. Paskó atya egyéni versenyzőként lett dobogós.

— Ez volt a 26. IKA Szakácsok Olimpiája (IKA Culinary Olympics/Olympiade der Küche) Stuttgartban. Van a világbajnokság, melyet mindig Luxemburgban rendeznek meg, és van egy harmadik nagy szakácsverseny is, ez a Bocuse d’Or. Több mint százéves az említett verseny és olimpia, a Bocuse d’Or az ’50-es években vált ki, Paul Bocuse ugyanis franciaként megsértődött az egyik bajnokságon, és úgy gondolták, alapítanak egy saját, önálló versenyt, mely a mai napig nagyon jól működik, elismert a szakácsok között. Változó, hogy hányan vesznek részt az olimpián, az idén például 56 országból 1800 szakács nevezett be és versenyzett. Ezen a megmérettetésen vannak nemzeti és regionális csapatok, valamint egyéni versenyzők. Az utóbbiak, vagyis a szakácsok és a cukrászok a Culinary Arts keretében mutathatják be tudásukat megadott témakörökben. Itt beszélhetünk a cukrász-, csokoládé-, tésztaartisztikáról vagy a gyümölcs- és zöldségszobrászatról — mesélte Paskó Csaba.

Paskó Csaba mesterszakács (Fotók: Wahl Kitti és Facebook )

A 8 Régió Magyar Gasztronómiai Egyesület tizenegy fős csapata sikeresen vette az akadályokat, hat bronz- és két ezüstéremmel tért haza. Ennek a tagja Paskó Csaba is, valamint Ságodi Márk, Kutyifa Gábor, Friedrich Antal, Bándi Domokos, Bottyán Szilvia, Ferner Tina, Kubinyi Dániel, Pasztornyickij László, Balog Martin. A kapitányuk és felkészítőjük Varga Károly többszörös világ- és olimpiai bajnok mesterszakács volt. 

A tavaly alapított, fülöpszállási székhelyű 8 Régió Magyar Gasztronómiai Egyesületet a magyar gasztronómiáért tenni akaró gyakorlati szakemberek hozták létre. Céljaik között szerepel a tradicionális magyar konyha, a hagyományokra épülő modern magyar gasztronómia népszerűsítése az anyaországban és a határon túli területeken. Emellett összefogja a gasztronómia területén tevékenykedő szakembereket, megjelenési fórumot adva számukra különféle rendezvényeken, versenyeken.

— Csak úgy nem lehet bejelentkezni az olimpiára, hogy én most itt vagyok, és versenyezni akarok. Kell hogy az egyén mögött legyen egy olyan civil szervezet, amely már bizonyított. Esetünkben ez a 8 Régió Magyar Gasztronómiai Egyesület. Tizenketten vagyunk a csapatban, tizenegyen versenyeztünk, Kubinyi Dániel hollókői mestercukrász ezúttal csak segítőként, illetve megfigyelőként volt velünk, de hosszabb távon vele is tervezünk együttműködni. Ez volt az első szereplésünk, de a jövőben szeretnénk nemzeti vagy regionális szintű csapatot létrehozni, és úgy indulni a versenyeken. Ez a tizenegy személy hozta össze a bronzérmeket, illetve a két ezüstöt, de most még egyéni versenyzőként.

A 8 Régió Magyar Gasztronómiai Egyesület csapata

* Milyen feladatokat kellett teljesíteni a szakácsolimpián?

— Voltak tésztakompozíciók, csokoládé-, zöldségfaragás, illetve az egyéniszakács-mezőnyben mindenki a saját menüsorát állította össze. Az enyém nyilván a szerbiai és a magyar gasztronómiát ötvözte. Nálam ugyanis megjelent a bezdáni békacomb, a kajmak kajmakgyöngyök formájában, a karlócai vadgomba vagy a bánsági bárány. Ezek mind olyan dolgok, amelyek a mi gasztronómiánkban ismertek, jelen vannak. Ha a multikulturalizmusról van szó, akkor én ezen a téren sok negatív dolgot is tapasztaltam. Kisebbségben megélni a magyarságomat nagyon sok hátránnyal jár, de ha az előnyeiről akarok beszélni, vagy ha a gazdagságot próbálom keresni a multikulturalizmusban, akkor a fúziós konyha az, ami nagyon jól tud működni. Ez pedig nem más, mint a szerb és a magyar konyha találkozása, mindaz, amiben gazdagítjuk egymást, és ezáltal új ízkombinációkat tudunk létrehozni.

* Hogyan élte meg a versenyt?

— Minden versenyen nagy a feszültség, megnövekszik az adrenalinszint, van egy nyomás az emberen, de ez eufória. Az ember addig nem tud erről beszélni, amíg át nem élte. Amikor 1800 szakács vonul be az ünnepi megnyitón, az maga a csoda. A verseny valójában hat napig tartott, és amikor eljön az eredményhirdetés ideje, mindenki azt várja, kimondják-e a nevét. 1-től 100 pontig értékelnek, de 1-től 55 pontig ki sem szólítják az embert. 55-től 70 pontig oklevél jár, hiszen a versenyző elért egy bizonyos színvonalat, ügyes volt, talpraesett, de nem dobogós. Ezután jönnek 71-től 80-ig a bronz-, 81-től 90-ig az ezüst-, 91-től 100-ig pedig az aranyérmek. Amikor elhangzik a név, és az illető ováció közepette felmegy a színpadra, a nyakába akasztják az érmet, átveszi az oklevelet, nos, ezek leírhatatlan pillanatok.

* Dobogós helyezést ért el. A bronzérem mire ösztönözi a továbbiakban?

— Elsősorban nem azért megyek versenyre, hogy ezeket a pillanatokat átéljem, nem vagyok versengős típus. Vannak kollégák, akik fiatal koruk óta minden versenyen jelen vannak, mert függővé váltak ezektől az adrenalinos pillanatoktól. Én korábban 2018-ban vettem részt ezen a megmérettetésen. Eléggé megvisel, most is egy kicsit beteg vagyok, az immunrendszeremet is legyengíti az, hogy 37 órán át nem alszik az ember, reggel felveszi a cipőt, és másnap 11 órakor kerül ismét ágyba. Kemény munka ez, nagy a nyomás rajtunk, mindenre oda kell figyelni. Szeretem a gasztronómiát, szeretek főzni, és úgy gondolom, nagyon sokat tanulok ezekből a versenyekből. Olyan újdonságokat, technológiákat látok, olyan ötleteket kapok, amelyeket hosszú távon tudok kamatoztatni a kreatív főzéstechnikámban, viszont önmagában a versengés nem biztos, hogy alapjában motiváció számomra. Ezért minden ilyen megmérettetés után eldöntöm, soha többé, azután hagyom magam rábeszélni. Most már az ember nem abban a fázisban van, amikor bizonyítania kell, hanem abban, amikor már hívják, mert bizonyított. A fiatalabb generációk elé példaképet kell állítani, vagy akár a tapasztalatainkat megosztani. Egy-egy csapat viszont magukat a tagokat is nagyon jól előre tudja vinni.