Negyven éve, egy zord téli napon kezdődött minden. Kint nagy pelyhekben hullt a hó, süvített a jeges szél, aminek mi nem örültünk túlságosan, viszont tőlünk néhány száz kilométerre délnyugatra alig várták a hasonló időjárás beköszöntét.
Február nyolcadik napján hiába várt az óvoda, inkább a meleg szobában kortyolgattam a teát, amikor a tévé képernyőjén színes kavalkádra lettem figyelmes: kisebb-nagyobb csoportok vonultak a stadionba, lángot gyújtottak, az emberek szinte sugároztak a boldogságtól. A félelmetes sáncról magát a mélybe vető Matti Nykänen, a síléccel is elképesztően gyorsan futó Gunde Svan, az első jugoszláv érmet megszerző Jure Franko, a jégen pergő-forgó, hatalmas ugrásokat bemutató, páratlan szépségű Katarina Witt vagy a jégkorongot művészi szinten űző Tretyak, Makarov, Krutov, Larjonov, Fetyiszov, Kaszatanov alkotta szovjet kezdőhatos láttán bennem is fellángolt valami, amiről akkor még nem tudtam, mi is pontosan. A szarajevói téli olimpia tizenkét napja alatt számomra csak ez a nemes vetélkedés létezett, a játékok végén, az olimpiai zászló leengedésekor pedig végtelen csalódottság töltött el.
A sport, akárcsak maga az élet, bővelkedik örömben, bánatban, könnyen szerzett vagy keservesen kicsikart győzelmekben, vagy a meglepetés erejével felérő bukásokban. Az elmúlt négy évtizedben előbb sportkedvelőként, majd sportújságíróként mindenből jutott bőven. Szomorúság és düh lett úrrá rajtam, amikor a kommunista rezsim derékba törte számtalan magyar sportoló pályafutását azzal, hogy csatlakozott a Los Angeles-i nyári olimpiát bojkottáló Szovjetunióhoz, vagy említhetem a mexikói, szívbe markolóan fájó 0:6-ot is, mely még ma is hihetetlenül és valótlanul hangzik. Egyúttal leírhatatlan az az euforikus érzés, amely a szöuli és a barcelonai tizenegy, a sydney-i, athéni, riói és londoni nyolc olimpiai aranyérem vagy bármely más kimagasló sportsiker alkalmával uralkodott/uralkodik el rajtam. És hogy ne csak a múltba révedjünk, akár Szoboszlai Dominik, a férfi-vízilabdaválogatott, Novak Đoković vagy bármely vajdasági magyar sportoló kimagasló eredménye is hatalmas energiákat képes felszabadítani a sport szerelmeseiben, így bennem is.
A kitörő örömből álló, de bosszúságoktól sem mentes érzelmi hullámvasút az idén is folytatódik, hiszen a többi közt labdarúgó-Eb és nyári olimpia vár ránk, így a négy évtizeddel ezelőtt bennem életre kelt láng soha nem látott erővel loboghat tovább.
