Igaz, hogy az angolszász vidékeken is ismert ünnepet a franciák is megtartják május utolsó vasárnapján, színe, fénye azonban az utóbbi években igen megkopott. Azt mesélte az egyik francia papnövendék, hogy az ő egyházközségükben az idén — hivatalosan — meg sem tartják az anyák napját. A közelben van ugyanis egy melegaktivista-központ, és félnek az esetleges atrocitásoktól. Az édesanyákat szépen csendben felköszöntik a mise végén, de semmi nyilvános ünneplés, nehogy gyűlöletbeszéd miatt beperelhessék a plébánost vagy a híveket. Merthogy anyák napján azt hangoztatni, hogy az anyaság és a gyermeknevelés különleges aspektusai kizárólag a nők számára lennének fenntartva, kirekesztés-, megkülönböztetés-, gyűlöletbeszéd-számba megy. A minap meg azzal volt tele a virtuális sajtó, hogy — ki tudja, hányadszor! — nyilvánosan inzultálták a brüsszeli érseket, amikor egy előadást tartott Máriáról egy Szűzanyát ábrázoló ikon kapcsán. Félmeztelenre vetkőzött nők vízzel öntötték le az érseket, szidalmakat kiabálva felé. Testükre mindenféle feliratokat rajzoltak: a testem az enyém, én döntök róla, és efféléket. Hozzájuk hasonló feminista tüntetők szentségtelenítették meg a párizsi Notre Dame katedrálist is nem is olyan régen. A konferencia lengyel előadója arról beszélt nekünk, hogy Lengyelországban a fiatalok java még kiáll a házasság keresztény értelmezése mellett, de a sok külföldön, Nyugaton tanuló és hazatérő diák miatt a számuk lassan, de biztosan náluk is csökken. A jelenlévők egy része fájdalmasan jegyezte meg: bár mi is jobban igyekeztünk volna megőrizni fiataljainkban a keresztény, katolikus tanítást! A lengyel törvényhozás az uniós nyomás ellenére sem fogadott el törvényt az azonos neműek házasságáról. Franciaországban most fogadja el a parlament az azonos neműek házassághoz és gyermekek örökbefogadásához való jogáról szóló törvényt...

Vesztébe rohan a nyugati társadalom — summázta mondanivalóját a konferencia egyik szónoka. Hacsak észbe nem kap, észbe nem kapunk, és megálljt nem parancsolunk! Nem, nem a máshogy gondolkodókat kell „megtéríteni”, még csak nem is a mi nézeteinket kell velük kötelezően elfogadtatni! Csupán ugyanazokat a jogokat kell magunknak is kivívni, amit ők tőlük megkövetelnek: nem akarnak keresztény módon élni? Rendben van. Nem fogadják el a házasságról, a nemiségről, a gyermeknevelésről, az életről vallott keresztény nézeteinket? Rendben van. Törvényeket akarnak hozni a maguk különös szokásai, életvitele védelmében? Bizonyos fokig még ez is rendben van. Mi, a tolerancia nevében csöndben leszünk. De akkor hagyjanak minket békén ők is! Hogy mi is élhessünk a saját keresztény világnézetünk szerint. Hagyják, engedjék, hogy gyermekeinket e szellemben neveljük, hogy ünnepeinket szabadon megtartsuk. Nem ellenük, de saját magunk védelmében akarjuk megülni ünnepeinket, anyák napját is! Hogy a család szent intézménye, asszonyaink, hölgyeink, leányaink legszentebbnek, legtermészetfelettibbnek vélt feladata: az anyaság, az élet-adás a Boldogasszony példája nyomán magasztos dolog lehessen! Olyan eszmény, amelyről szabad lehessen beszélni, papjainknak prédikálni, előadásokat tartani. Olyan eszmény, amelynek védelméről szabad lehessen törvényeket hozni! Nem valaki vagy valakik ellen, de kereszténységünk, emberségünk mellett kell kiállnunk. Úgy, mint a lengyelek. Testvérnépek vagyunk. Tanuljunk tőlük!

SZAKÁLY József szabadkai plébános