„Testem, szelíd
kihasznált állatom, szegény,
akit még én is üldözök,
a sok-sok idegen között
ki sajnáljon meg néha, ha nem én?”
(Szabó Lőrinc)

Vannak napok, amikor nyugtalanul, gyomorpanaszokkal, „gyomorideggel” vagy fejfájással ébredünk. Olykor naphosszat megmagyarázhatatlan, szokatlan, vándorló kellemetlenségek, ismeretlen eredetű görcsök kínoznak bennünket. Feszültnek, kialvatlannak, túlhajszoltnak érezzük magunkat, megmerevedik a nyakunk, hasogat a fejünk, derekunk, hátunk, lumbágó kínoz bennünket, zsibbad a lábunk. Újra a vécére kell rohannunk, torkunkban gombócot érzünk, nehezen nyelünk, kapkodjuk a levegőt, olyan, mintha a mellkasunkra telepedett volna valaki, hevesen dobog a szívünk.

Reggeli rohanás, egekben a stressz-szint

Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy bár most pocsékul érezzük magunkat, de talán holnapra elmúlik, néhány nap múlva túl leszünk a nehéz időszakon, minden magától rendeződik. Efféle monológok cikáznak agyunkban, miközben számtalan gondunk, bajunk van. Aztán ahogy múlnak a napok, hetek, a tünetek megmaradnak, egyik-másik még rosszabbodik is. Úgy döntünk, mégis orvoshoz kellene fordulni, de nem tudjuk eldönteni, melyikhez, noha titokban még most is azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ez nem lehet komoly, nemsokára biztosan megszűnik. Egy nap aztán arra ébredünk, mégis segítséget kell kérnünk. Félünk, szorongunk, de döntenünk kell. Kihez forduljunk? A háziorvoshoz beutalóért, magánorvoshoz? Egyikük majd csak megmondja végre, mi a baj.

Elkezdődnek a kivizsgálások, szerencsés esetben az eredmény negatív, vagy itt is, ott is találnak valamilyen elváltozást, ami arra utal, hogy a testünk alapjában véve egészséges. Bekapkodjuk az előírt tüneti gyógyszereket, átmenetileg meg is nyugszunk, ám egy idő múlva a tünetek ismét ránk törnek. Felmerül bennünk, hogy valamit elnézhetett az orvos, úgy döntünk, kikérjük egy másik orvos véleményét is. Elkezdődhet az orvostól orvosig járás, a szűnni nem akaró kivizsgálások folyamata. A mai modern diagnosztikus eszközök mellett elképzelhetetlen, hogy ne derüljön fény némi testi, szervi eltérésre, melyhez hozzáköthetőek a jelentkező tünetek. A leleményes orvosoknak mindig van valamilyen új ötletük, hogy mit kellene megcsinálni, kivizsgálni, mivel a panaszok nem szűnnek. Gyakran látjuk, hogy az orvostól orvosig járó betegek idejük jó részét rendelőkben sorban állással töltik, a leletek száma közben egyre nő, a páciens meg nem érzi jobban magát.

Idővel csökken a tüneti kezelés hatásfoka

Idővel a tüneti kezelés hatásfoka csökken, minden kezdődik elölről, esetleg más panaszok jelennek meg, mert a testünk csak a tünetekkel képes tudatunkra adni, hogy valami nincs rendben. Közben nem foglalkozunk azokkal a feldolgozatlan lelki problémákkal, szorongásokkal, amelyek változatos testi tünetek formájában jelentkeznek, megkeserítik az életünket, még ha ennek többnyire nem is vagyunk tudatában, vagy egyszerűen nem is akarunk foglalkozni velük. Úgy gondoljuk, „ez már nem fér bele” túlhajszolt napjainkba, inkább a szőnyeg alá söpörjük őket. Megfeledkezünk arról, hogy a test egészségét a lélek állapota (egészsége) határozza meg elsősorban és legnagyobb részben. Ettől függ a betegségek kialakulásának több mint 95%-a, és a gyógyulás is. Az elme és ezzel együtt a gondolkodás, azaz a mentális egészség a testi egészség alapja és kikerülhetetlen tényezője.

Nem foglalkozunk azzal, hogy a tünetek, a betegség mit akarnak üzenni, mi lehet az üzenetek háttere, mit akarnak közvetíteni felénk. Valószínűleg kevesen tekintenek rájuk úgy, mint figyelmeztető jelekre, melyek azt akarják közölni, hogy megszűnt a harmónia az egyén és a környezete között. Azért irányul a figyelem azokra a dolgokra, amelyek a tudattalanba, az árnyékba vannak száműzve, mert nem volt idő vagy bátorság foglalkozni velük. Pedig bele kell nyugodnunk, hogy a testünk lélekkel van átitatva. Nincs olyan elváltozás, kór, melynek ne lenne köze a testben élő lélekhez, tudathoz. Bármi is történik a testben, legyen az tünet vagy betegség, csak úgy lehet megérteni, hogy felkutatjuk az összefüggést a lélek és a test között. Nélküle hiába vizsgáljuk a testet a legmodernebb, legdrágább eszközökkel, nem fog fény derülni az elváltozás lelki hátterére. Akkor járnánk el a leghatékonyabban, ha időt szánnánk a tünet, az üzenet megfejtésére, mert így könnyebben megérthetnénk a gond forrását.

A számtalan lelet, vizsgálati eredmény mind arra utal, hogy vannak feldolgozatlan szorongások, félelmek. Az aggodalom, a feszültség úgy igyekszik kitörni a szervezetből, hogy a legérzékenyebb szervet támadja meg. Ha valakinek genetikailag könnyen ingerelhető vegetatív idegrendszere van, az egyén kisebb ingerekre, sérelmekre is túlzott reakcióval válaszol. Az elnyomott feszültség például krónikus, indokolatlan fájdalmat is előidézhet, szervi eltérés nélkül: ha megoldatlan, megemészthetetlen problémával küzdünk, fájni fog a gyomrunk, ha valamit akaratunk ellenére le akarnak nyeletni velünk, fennakad, és máris gombócot érzünk a torkunkban. A lumbágó, derékfájás mögött gyakran feszültség, érzelmi bizonytalanság húzódik meg.

Alaposan át kell gondolni, mit üzen a lélek a test által

Hogyan lehetséges, hogy a lelki folyamatok megváltoztatják, megbetegítik a testet? Érzéseink, gondolataink, hiedelmeink valójában olyan információk, amelyek hatással vannak a testi biokémiai folyamatokra. Ha változnak a lelki folyamatok, velük változik a test is, mert a sejtek pontosan érzékelik a lelki állapotot, illetve annak változásait. A lélek üzenetére, megfejtésére időt kell szánni. Napjainkban ez leggyakrabban elmarad, elidegenedünk a testünktől, nem törődünk vele, ezzel hozzájárulunk a betegség kialakulásához, fennmaradásához, súlyosbodásához. Az orvosi kezelés pedig célzottan és csakis a testi tünetek enyhítésére irányul, kémiai vagy sebészeti eljárással törekszik befolyásolni azokat a testi folyamatokat, amelyeknek szerepet tulajdonítanak a betegség kialakulásában. Vajon várható-e ilyen körülmények között igazi javulás? Ezek után mit tehet a test? A maga módján közli tulajdonosával, azaz kimerültséggel, testsúlyproblémákkal, könnyebb vagy súlyosabb betegségekkel. Ha nem figyelünk oda a testi tünetekre, jelekre, esetleg ijedelemmel vagy haraggal reagálunk rájuk, gondoljunk Andrew Matthews intelmére: „Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket — figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: »Miért pont én?«”