Ha pedig valahol egy kitömött állatot látok, az jut eszembe, hogy szegény állat... Bár, ha tovább gondolkodom, rá kell jönnöm, hogy ő már nem szegény, hiszen halott. És ha Vladušić Németh Valentinára nézünk, szintén sok minden megfordulhat a fejünkben, de az biztosan nem, hogy ez a szép, fiatal csajszi állatok preparálásával, azaz taxidermiával foglalkozik.

* Hogyan jut eszébe valakinek az, hogy állatokat fog kitömni? 

— Már gyerekkoromban nagyon vonzott a természet. Amíg más kislányok babákkal játszottak, és balerinák szerettek volna lenni, addig én az árokban gyűjtöttem a hangyákat, bogarakat, gyíkokat — a szüleim nagy „örömére” —, elárasztva a házat különféle csúszómászókkal. Én akartam lenni az a rendkívül szimpatikus, ősz bácsi, aki a természetfilmekben a földön fekve nagyon okos és érdekes dolgokat mesél az állatokról. A másik nagy szerelmem a rajzolás volt, viszont abban, azt hiszem, soha nem voltam igazán tehetséges. Az Újvidéki Egyetem Természettudományi Karának biológia szakára jártam, s úgy hét évvel ezelőtt az egyetem keretében meglátogattuk az újvidéki Természetvédelmi Intézet preparátorműhelyét. Ott találkoztam először ezzel a folyamattal, és lenyűgözött. Megtaláltam benne mindannak a kombinációját, amit szeretek, illetve amivel mindig is szerettem volna foglalkozni. Egyesek szerint ez egy bizarr, visszataszító foglalkozás, s a családom is ezt a véleményt osztja, én azonban a szépséget, az állat tökéletességét látom munka közben, s ezt próbálom visszaadni.

* Nem egy hétköznapi foglalkozás, az biztos... Hol lehet kitanulni? 

— Miután elhatároztam, hogy elsajátítom a szakmát, felkerestem Magyarországon egy iskolát, és beiratkoztam. A hétvégi oktatásnak köszönhetően egyidejűleg tudtam látogatni mindkét intézményt, és az egyéves képzés után sikeresen le is vizsgáztam. Előbb elméleti oktatásban részesültem, jogot és állattant hallgattam, majd ezt követte a gyakorlati munka. Első alkalommal egy fácánt nyúztam meg, letisztítottam a bőrét, a csontokat, a koponyát, majd mostam, szárítottam, elkészítettem a műtestet, végül összeraktam, és eligazítottam a tollait. Nagyon izgalmas volt, és — hatalmas megkönnyebbülésemre — egészen fácános formája lett. Az első saját preparálású emlősöm pedig egy vízipocok volt. 

* Azóta biztosan sok állat megfordult már az asztalodon. Van olyan, amelyikkel nehezebb dolgozni?  

— Hát igen, sok állat került már a kezeim közé, s mindegyiknek megvan a maga nehézsége, minden új faj egy új kihívás. Eddig talán a legtöbb munkát és fejtörést a krokodil okozta. A hüllőknél más módszereket kell alkalmazni, nem volt viszonyítási alapom, egy elszíneződött, száraz bőr érkezett üveggolyószemekkel. Egy hétig tartott, mire élethű krokodilt varázsoltam belőle. Ez volt talán az eddigi leghosszadalmasabb projektumom, leszámítva a dioráma készítését, de ott nem csak az állatot kellett megcsinálni, azt be is kellett építeni egy természethű környezetbe, és mivel hegyi kecskékről beszélünk, egy hegyoldalt építettem alájuk. Minden pillanatát élveztem. Csak vadászható fajokat vállalok el, védett állatokat csak abban az esetben készítek ki, ha van rájuk engedély. Mint mondtam, szeretem az állatokat, nem vagyok vadász, viszont szívesen preparálnék egy nagymacskát, természetesen csak állatkerti, öregségségben vagy betegségben kimúlt példányt. 

* Még mindig van kereslet a kitömött állatok iránt? 

— A legtöbb munkám hazai és külföldi vadászok által elejtett állatokból áll. Egyre több és változatosabb példány érkezik, elsősorban madarak és emlősök. A vadászat nem egy olcsó sport, ezért sincs mindenkinek otthon egy teljes szobányi trófeagyűjteménye a világ minden tájáról gyűjtött állatokból, viszont a legtöbben szeretnének megőrizni valamilyen emléket, ezért ha más nem is, egy-két kacsa, fácán, szalonka, róka előbb-utóbb a kitömés sorsára jut. Ha pedig valaki eljut külföldre (Afrikába, Ázsiába vagy Kanadába), az elejtett zsákmány megőrzése szinte kötelező. Ezért azt kell mondanom, van és szerintem mindig is lesz rá kereslet.

* Versenyekre is rendszeresen jársz, melyekről több díjat is hazahoztál. Mire kell figyelni egy ilyen megmérettetésen?

— Mint minden szakmában, itt is nagyon fontos követni az újdonságokat. Állandóan jelennek meg új eszközök, technikák, melyek megkönnyítik és tökéletesítik a munkánkat. Azért, hogy lépést tudjak tartani, folyamatosan kapcsolatban vagyok hazai és külföldi kollégákkal, rendszeresen részt veszek találkozókon, workshopokon és termékbemutatókon. Persze tesztelni is kell a munka minőségét, s erre a nemzetközi versenyek a legmegfelelőbbek, melyekre minden preparátor benevezhet. A legszínvonalasabbak természetesen az Európa- és a világbajnokságok. A megmérettetéseket általában vadászkiállítások keretében rendezik meg, és egy hétig tartanak. Mindenki már kész munkával érkezik, s egy előzetes bírálat után azok az alkotások mehetnek a további osztályzásra, amelyek megfelelnek a kritériumoknak (védett fajok esetében megvannak a szükséges papírjaik, illetve a testtartásuk is megfelelő — például tilos az állatot szenvedő pózban ábrázolni). Külön kategóriába tartoznak a madarak, az emlősök, a hüllők és kétéltűek, a halak, valamint a fejtrófeák. Van kezdő, profi és mester kategória, mindegyikben kihirdetik az első három helyezettet, ezenkívül bizonyos ponthatár elérése után minden versenyző megfelelő színű (sárga, piros, kék) szalagban részesül.

* Mennyire szigorúak a bírák a pontozáskor?

— Nem egyszerű megszerezni egy Európa-bajnoki címet, mert az ítészek nagyon szigorúak is tudnak lenni. Több szempontot is figyelembe vesznek, minden testrészt külön osztályoznak, elsősorban a szimmetriát nézik, az izomzat kidolgozottságát, a pozíciót, azt, hogy mennyire élethű, hogy minden eredeti-e rajta, s az új ötleteket részesítik előnyben. Ezért is szeretek kipróbálni új mozdulatokat. Szétszedem a már kész formát, és teljesen átalakítom, újraépítem az izomzatot. Ez hatalmas munka, néha több időmbe kerül, mint amennyit fizetnek, viszont ez az egyetlen módja a fejlődésnek. Soha nem vagyok megelégedve a végeredménnyel, ám ezt előnyömre tudom fordítani, mert amíg látom a saját hibáimat, addig lehetőségem is van az előrelépésre.

* A legnagyobb sikereid?

— Már az iskola befejeztével részt vettem egy intézményen belüli versenyen, itt harmadik helyezést értem el a szarkámmal. A következő évben Pesten, a FeHoVa keretében tartották meg az első magyarországi preparátorversenyt. 79 pontot értem el egy kisegérrel, mely egyik napraforgófejről ereszkedett le a másikra. Nem mondhatom, hogy az enyém volt a legjobb munka a kiállításon, ám az akkori képzettségi szintemet tekintve igazán jól sikerült, s azt hiszem, noha a későbbiekben jobb eredményeket is elértem, talán az itt kapott Kittenberger-díjat mondanám a számomra eddig legfontosabb eredménynek. Még ugyanebben az évben részt vettem az első nemzetközi versenyemen Longaronéban, Olaszországban. A szajkókompozícióm 72 pontot és egy újabb sárga szalagot hozott. Lehetőségem volt neves Európa- és világbajnok preparátorok előadásain részt venni, illetve munka közben is megnézhettem őket. Mindez nagyon inspirálóan hatott rám. Egy évvel később, 2014-ben életem első Európa-bajnoksága — szintén Longaronéban — teljesen új világot nyitott meg előttem. Bezsebeltem egy piros szalagot és 81 pontot a szibériai csíkos mókusommal. Ezután egy kis szünetet tartottam, a következő Eb-n nem tudtam részt venni, viszont az idén már a profi kategóriában szerepeltem Salzburgban. Annak ellenére, hogy én magam nem voltam megelégedve a munkámmal, 70 pontos (sárga szalagos) lett a nyestem. És mivel az egyetlen versenyző voltam, aki szalagot kapott a csoportomban, kategóriaelső is lettem. Sajnos nem értem el a minimális ponthatárt, mely ahhoz szükséges, hogy megkapjam az Európa-bajnok címet, ám néhány év múlva, a következő bajnokságon remélhetőleg sikerül megszereznem a még hiányzó kék szalagot — és esetleg egy bajnoki címet is.

* Hát, Tinám, így legyen. Sok ember számára ez most furán fog hangzani, de kívánok neked még sok tömni való állatot, valamint rengeteg megrendelőt ehhez az izgalmas szakmához!