A mi kis falunk témakörében Magyarkanizsa, Horgos, Kispiac, Martonos, Orom, Oromhegyes, Völgyes és Ludas vetélkedett.

— Az, hogy ma itt vagyunk, a legékesebb bizonyítéka a közösség teremtőerejének — hangzott el a megnyitón, az elmúlt két év koronavírus-járvány okozta nehézségeire utalva. — Itt vagyunk, itthon vagyunk. Felemelő a tudat, hogy bárhol legyünk is a világban, van egy biztos pont, egy hely, ahová visszatérhetünk, ahol hosszú idő után is megismernek bennünket, emlékeznek ránk. Minden település életéhez kapcsolódnak olyan nevek, személyiségek, akik régmúlt idők távlatában is visszaköszönnek ránk: esti beszélgetéseink, merengéseink, idős emberek múltidéző meséi, kíváncsiskodó gyermekeink kérdései elevenítik meg egy-egy híres-hírhedt személy emlékét. A Gazdag Ág mindenkori feladata a múltunk egy-egy szegmensének a feltárása, népi hagyományaink köztudatban tartása.

A csapatok ezúttal igazán tág témakört kaptak, településüket kellett bemutatniuk egy 4 perces helytörténeti előadás keretében — annak létrejöttét, jelesebb eseményeit és személyiségeit vázolva —, továbbá egy-egy népdal, kiállítás, anekdota színpadra állítása és a helyi ragadványnevek ismertetése formájában. Minden település története, meghatározó eseményei, jeles személyiségei különböznek a másikétól — derült ki az előadásokból. 

Magyarkanizsáról például elhangzott, hogy a városháza 1911-ben épült fel, ez az épület napjainkban is a város jelképe, majd 1913-ban üzembe helyezték a cserépgyárat. Tisza menti településként egykor halászok, pásztoremberek, kézművesek, földművesek éltek ott, majd az 1800-as években, amikor a folyók szabályozása elkezdődött, nagyon híresek lettek a kanizsai kubikosok és fuvarosok. Oromról a többi közt megtudhattuk, hogy a község legtávolabbi települése, és régen úgy tartották, gabonatermő térsége, Kanizsa éléstára. A tanyás vidék 1851-től viseli az Orom nevet, mely 1873-ban bekerült a lakott települések névmutatójába is. Kovács- és bognárműhelyek, falverők segítették elő a falu fejlődését. A XIX. század dereka után szélmalmok épültek, vendéglők nyíltak. Völgyesről elmesélték, hogy egy nagyon kicsi falu, tanyavilág volt, mely akkor kezdett benépesedni, amikor megérkezett a vasút, az állomás pedig a Völgyes nevet kapta, így a falu is Völgyes lett. A helyiek büszkék egykori bábaasszonyukra, aki 1916-ban háborús özvegy maradt, közel járt a negyvenedik évéhez, és miután olvasta a szegedi bábaképző felhívását, a család tiltakozása ellenére elment, és aztán harmincöt évig volt a tanyavilág bábája. Az egyetlen szabadkai csapat a ludasi volt, tagjai a bemutató során a Ludasi-tavat és a csodálatos természeti környezetét méltatták, valamint a fokhagymatermesztést és a hagyománnyá vált fokhagymafesztivált. Elhangzott, hogy a faluban egykor több szárazmalom, szélmalom, csárda, tanyasi iskola volt, kétszáz éves múlttal büszkélkedhet a templom, a település orvosa pedig Kosztolányi Árpád volt. Horgos történetét dalban énekelték el a csapat tagjai, majd szóban emelték ki Zabosné Geleta Piroskának, a horgosi Gyöngyösbokréta és a kultúrélet megteremtőjének a munkásságát, akitől amikor egyszer megkérdezték, honnan tudja a tánclépéseket, azt válaszolta: Honnan tudja a kakas a kukorékolást? Hát a hagyományból! Martonos jelenleg a paprikájáról és a visszahozott kosárfonásról ismert, pedig volt itt valamikor kompjárat, fogadott búcsú, szélmalom, cséplőgép, kubikosok, paprika, cipész, kosárfonó üzem, tanyasi iskola, községháza, az I. világháború monumentális emlékműve — sorolták, hozzátéve, hogy ez már mind a múlté. Kispiac egykoron Martonos tanyavilága volt, tavasztól őszig a tanyákon éltek az emberek, majd ősszel beköltöztek Martonosra, és csak a béresek maradtak a tanyákon. A szegényebb réteg a Tisza melletti részen épített magának házat, mert ott olcsóbbak voltak a homokos földek. Itt épült ki a kishonti sor, melyben Dobó Tóni kiskocsmája található, valamint itt van a nagypiac — ide jártak a környékbeliek piacozni. Oromhegyes a Telecskai-dombokon fekszik, keletkezését az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc utánra tehetjük, addig a terület lakatlan pusztaság volt néhány tanyával. A falu létrejötte két birtokos veszekedésének „köszönhető”: a nagygazda földjei közé beékelődött a másiké, ezért meg akarta venni tőle, hogy ne legyen idegen parcella a földjei között, ám Sípos nem adta el neki, sőt, a fejébe vette, hogy bosszúból éppen azért is felparcellázza, és eladta házhelyeknek.

— Nagyon nagy témakört kellett feldolgoznunk, nehéz volt beleférni a 4 percbe — mondta Domonkos Éva, a kispiaci csapat egyik tagja, aki huszonöt éve a helyi művelődési egyesületben tevékenykedik. — Viszont kihívás is, és nagyon szeretem csinálni azért, mert sokat tanulok a kutatás során, elolvasok olyan kiadványokat, amelyek fiatal koromban nem is érdekeltek. Amit megtanulok, azt tovább is adom. A kiállításra a földműveléssel, a szürettel, a kukoricával, a paprikaszedéssel és az aratással kapcsolatos tárgyakat hoztunk, sütöttünk házi kenyeret, édeset-sósat, igyekszünk minél régebbi dolgokat készíteni, ilyen például a krumplis kőttes, nagyanyáink süteménye.

— Ludasról majdnem az egész kórus itt van — büszkélkedett Vásárhelyi Teréz, a Ludas Matyi Művelődési Egyesület elnöke, aki elmondta, övéké a legfiatalabb csapat, büszkék arra, hogy van utánpótlásuk. — Nagyon-nagyon sokat készültünk, és izgultunk. Egyetlen szabadkai csapatként immár kilencedik alkalommal vagyunk jelen ezen a szemlén, és mindig másodikak, harmadikak voltunk, tehát dobogósok, kivéve az első alkalmat, amikor a negyedik helyen végeztünk. Nagyon örülünk, hogy most elvihetjük Szabadkára a Gazdag Ágat! Ez a szemle nagyon sokrétű, széles körű szakmai jelenlétet igényel, hiszen énekelni kell, ismerni a település múltjának minden szegmensét, a szerszámokat, a falu híres embereit, sütni kell, lehetőleg helybeli ételeket — nálunk fokhagymás pogácsa van, meg pirospaprikás rétes. A ragadványnevek összegyűjtése óriási kutatómunkát igényelt! A felkészülés során gyarapítjuk tudásunkat, és ez nagyon fontos.

— Fiatal település vagyunk, ám sok híres ember kötődik a faluhoz, volt bábaasszonyunk is, Kosányi Pista bácsi kovácsmesterünk, itt született Koncz Dezső plébánosunk, aki itt is működött haláláig, és itt van eltemetve az oromhegyesi temetőben, falunk szülötte Bajusz Terike, a Gazdag Ág megálmodója, Czérna Miklós mesemondó — sorolta a házigazda oromhegyesi csapat tagja, Bálint Berta. — Rengeteg ragadványnevet gyűjtöttünk össze a falu története, híres emberei mellé mi tizenketten, akik házról házra jártunk. Hogy csak néhányat említsek: Kaszakű, Savóné, Nejlon, Pipás, Kehes, Birgés, Tök, Bocskoros, Tyúk, Pupi, Burgyi, Szurok, Tepszi, Nyuszi…

Az értékelőbizottság tagjai Nagy Abonyi Ágnes és Burány Katalin néprajzkutatók voltak, valamint Baráth László zenetanár, zeneművész. Az egybegyűltek egyperces néma csenddel tisztelegtek Bajusz Teréz, a Gazdag Ág megálmodója, valamint Bodor Anikó és Burány Béla néprajzkutatók állhatatos munkája és sugárzó személyisége előtt, az emlékezés gyertyáit Bicskei Attila, az oromhegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke gyújtotta meg.

— Nagyon örülök, hogy újra találkozhatunk, hiszen ez a rendezvény is megszenvedte az elmúlt két év járványhelyzetét, ezért is tölt el boldogsággal, hogy sok ismerős arcot látok, illetve a közönség soraiban sok fiatalt, hiszen a hagyományőrzésnek a folytonosság is egy alapköve — mondta köszöntőjében Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere. — Ha már a folytonosságnál és a hagyományőrzésnél tartunk, akkor polgármesterként, politikusként az előttünk álló választások fontosságára is fel kell hívnom a figyelmüket, és arra kérem önöket, hogy április 3-án minél többen járuljanak a szavazóurnák elé, és támogassák a Vajdasági Magyar Szövetség listáját, a VMSZ munkáját, hogy utána mi is politikusként, önkormányzatként, Magyar Nemzeti Tanácsként, köztársasági képviselőként segíteni tudjuk ezeket az eseményeket, mint amilyen a Gazdag Ág is.

A rendezvényt Magyarkanizsa Község és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.