A mester szavai ma is érvényesek. Maga Kung-ce semmit sem írt le, tanításai szájról szájra terjedtek, és amikor azt mondták, hogy a mester mondta, akkor mindig rá utaltak. Gondolati rendszerét vallásnak is tekintették, habár nincs benne szó istenről, noha ettől még lehet vallás, hiszen az eredeti buddhizmusban sincs isten. Mégis, ha valami közelebbit akarunk róla mondani, akkor az az lenne, hogy tanácsokat adott arról, hogyan kell élnie az egyénnek, a közösségnek, miként kell viszonyulni a hatalomhoz, és hogyan kell uralkodni. Mindezeknek a fókuszpontja az erkölcs, az erény és a társadalom szabályainak betartása volt, és ez mindenkire vonatkozott. Arra a felismerésre is eljutott, amelyet a keresztények aranyszabálynak neveznek: ne tegyenek olyat másokkal, amiről nem szeretnék, ha azt velük tennék. Konfuciusz bölcsessége átsüt a mai kínai „hiperkapitalizmuson”, melyet a kommunista párt menedzsel.

A kínai kommunizmus

Talán nem mondok újat azzal, hogy Kínában még a kommunizmust sem kommunizmusnak mondják, hanem nagyjából „kongcsuancsui”-nak, mely szóban a következők vannak benne: közös, munka, termelés, erkölcs, igazságosság, legfontosabb. Emellett még lehet néhány olvasatuk a kínai jeleknek, de most legyen elég annyi, hogy a kommunizmust elég tágan értelmezik, viszont igen pontosan gyakorolják. Amikor néhány éve gyerekek haltak meg egy ételtől, melybe nem megfelelő anyagokat kevertek, és ez kiderült, a magas tisztséget betöltő főkolompos és a gyerektáprontók is halálos ítéletet kaptak. Kínában legális a halálbüntetés, ezért nagyon nagy a fegyelem az országban, és ők ezt igazságosnak érzik. Ellenben már a mester idejében felismerték azt, amit a marxisták is: az ember közösségi lény, és úgy élhet boldogan, úgy teljesítheti ki az életét, ha másokkal harmóniában él. Egyébként érdekes, hogy Mao Ce-tung is a konfucianizmushoz hasonló rövid gondolatokban fejtette ki tanait a Vörös könyvecskében, melyet a nyugat-európai értelmiség nagyon magasra értékelt, Mao politikai praxisa azonban korántsem volt olyan kifinomult, hogy ne okozzon tömeges halált, éhínséget. A nyugati és a kínai gondolkodás közötti legnagyobb különbség az, hogy az euro-amerikai kultúrkörben az egyén szabadságából indulnak ki, ám Kínában a közös érdek fontosabb az egyéninél. Konfuciusznál a harmónia volt a lényeg, a kommunizmusban pedig a társadalmi jólét.

Már Konfuciusznál alapszabály volt, hogy a társadalomban mindenkinek megvan a helye, az uralkodónak és a földön munkálkodónak is, meg persze a két végpont között is. Ez a rend, és aki ez ellen megy, az a közösség ellen vét. Annak azonban, aki hatalmon van, jól kell kormányoznia. Ez a mai kínai kommunizmusban is benne van, noha a nyugati kommunizmus az emberek egyenlőségét hirdeti (melyet persze soha nem ért el). Okosabb tehát az, amit a kínai kommunizmus hirdet, hogy mindenkinek megvan a helye, és abban kell nagyot alkotnia. Ez persze nem zárja ki a feljebb jutás lehetőségét, de ahhoz jelentős teljesítményre van szükség.

A mester tehát egy olyan államot hirdetett, ahol mindenki erényes, a közös jóért dolgozik, a közösségért cselekszik. Az erkölcs, a tanulás, a tökéletességre törekvés benne van ebben a tanításban, és a kínaiak szinte vallásosan törődnek azzal, hogy pontosan és jól dolgozzanak, az egész társadalom javára. Ezért nehéz felülmúlni a kínai munkaerőt, de a kínai vezetőket is. A mester tanításai tehát évezredekkel megelőzték a XIX. századi kommunistákat, ráadásul a megfogalmazás finomságai, illetve annak bizonyos homálya alkalmas arra, hogy ma is élő tanítás lehessen. Persze egy mai kínai nem a mester tanaival kel és fekszik, de a társadalom, melyben él, ezeket minden kínai gondolkodásába átviszi.

Kínában a kommunista párt sem azért van, hogy csupán uralkodjon, hanem azért is, hogy összefogja a társadalmat és az országot. A ma kínai kommunistái megértették, hogy a felaprózottság gyengeség, ezért építik országszerte a gyorsvasutat, ezért telepítenek a nemzetiségi területre ún. han kínaiakat, építenek csatornákat, fejlesztik a mezőgazdaságot, kutatják az alternatív energiáforrásokat, miközben szénnel is tüzelnek, stb. Ami engem illet, én nem tudom eldönteni, hogy Kínában konfucianizmusba öltözött kommunizmus van, vagy a konfucianizmus hord kommunista ruhát.

A kínai kapitalizmus

Azt hiszem, hogy ma sanghaji központtal működik a legintenzívebb kapitalizmus a Földön. Annak idején Teng Hsziao-ping találta ki az egy ország két rendszer eszmét, mely belefér a konfucianizmusba, ám a kommunizmusba nehezen, azaz sehogy. Mégis kipróbálták, és sikerült. Ma ez odáig vezetett, hogy sok tekintetben a világ első, azaz legfejlettebb országa Kína. Ez kihívás az USA-nak, azt azonban tudni kell, hogy a kínaiak nem azért fejlődtek, hogy kihívják az USA-t. Ellenben a kapitalista, pluralista Hongkongot bedarálták, és ettől fél Tajvan is.

A kapitalizmus egy tőről metszett nyugat-európai találmány, a városokban jött létre, hogy a városias gondolkodást kiterjessze az egész országra (elsőként Németalföldre, a Po folyó völgyébe és környékére, valamint a Brit-szigetre). A kapitalizmus ideológiáját neves filozófusok, közgazdászok (Locke, Adam Smith és mások) vetették papírra, de gyakorlatias államférfiak is (az USA alapító atyái). Ez egy olyan ideológia, amelyben az egyént és a közösséget a vágyak és a közös haszon viszi előre, mára viszont ez sajnos nem egészen így van, mert a munka és a vagyon eloszlása nem harmonikus, sőt, egyre kevésbé az.

A konfucianizmusban benne van a közös haszon elve, de az erkölcs is. Itt soha nem történhet meg, hogy a gazdagok befolyásolják az uralkodó elitet, mert a dolgok rendje az, hogy az uralkodó elit, az elnök, a párt befolyásolja a gazdaság szereplőit. Így akármilyen gazdag is valaki, annak legalább látszatra erényesnek kell lennie. És ha ez így van, akkor a munkások vallásos tisztelettel dolgoznak, a mérnökök ugyanígy terveznek, a munkavezetők példamutató emberek, stb. A munkában tehát az erkölcs mindenhol jelen van, és nem a szabad verseny a cél, hanem a lehető legjobb termék gyártása. Ha kell, kitalálják, ha kell, lemásolják — amit nem tartanak bűnnek. A cél az, hogy minél több embernek legyen munkája, pénze, lakása, és persze az is, hogy legyen profit (sokszor kegyetlenül is, mert a munkaadók sem a mesterrel alszanak és kelnek). Kínában viszonylag sokaknak sikerül meggazdagodnia, de nem annyira, mint a Nyugaton. A munka, a vezetés, a szervezés tehát egyszerre gyakorlati és morális dolog. A fejlődést és tanulást sem csak azért csinálják, hogy előbbre jussanak, hanem azért is, mert ez hasznos a társadalomnak. A konfucianizmus tanítása tehát lehetővé teszi a fejlődést, a bővülést, sőt, azt jónak is tartja. A kínai politikai elit még emlékszik az éhínségre, illetve azokra a megaláztatásokra is, amelyeket az ópiumháborúkban okoztak nekik.

Kínában tehát elvben minden ajtó nyitott afelé, ha valaki fejlődni, gazdagodni akar, ám nagyon sokan igyekeznek felfelé a társadalmi ranglétrán, és ettől nehéz az egész. Ezt kell vezényelnie a Kommunista Pártnak és helyi képviselőinek. Ami a külföldöt illeti, ha versenyezni akarnak, akkor Kína is versenyez, ha tőkét kell befektetni külföldön, akkor ezt már Kína is megteszi. Közben vigyáz arra, hogy az országban rend, béke legyen, és ha kell, kegyetlen eszközökkel is közbelép (lásd: Tienanmen tér). A kínai és a nyugati kapitalizmus közötti különbség az, hogy Nyugaton az egyéni érdek és a profit a hajtóerő, Kínában viszont a közös jólét és a kiegyensúlyozott társadalmi háttér az elsődleges. Ezenkívül Kínában nagy területek vannak, melyeket még nem vontak be a kapitalista termelésbe, és lehet, hogy ez lesz az a tartalék, amely stabilizálni fogja a kínai demográfiát, mely egyértelműen azért csökkent, mert nem látták más módját a társadalmi stabilitás elérésének, mint az egykézés bevezetését.

A kapitalizmus tehát Kínában más. Más rugókra és más célokért működik. Ezért erős, ezért nem lehet legyőzni a termelés fokozásával, ezért van az, hogy Kína a globalizálódás legnagyobb híve, hiszen szüksége van pénzre, hogy élelmet szerezzen a lakosságnak. Nem akarnak társadalmi zavarokat, és amíg az USA-ban ezt úgy oldották meg, hogy jó törvényeket írtak, Kínában a Kommunista Párt ügyel arra, hogy stabilitás legyen. Ezért dolgoznak a munkások és a cégek vezetői is. Tehát a kínai kapitalizmus motorja a közös érdek, melyet a Kommunista Párt tapogat le, és arra, ami nem működik jól, gyógyszert talál.

Milyen (legyen) Európa?

Európa útja egyértelműen más, mint a kínai és az amerikai. Az európaiak mások, individualisták, és többé-kevésbé a nemzetállami konstrukciókban érzik jól magukat. Ez a szerveződés sem tegnap alakult ki, nem kellene elfelejteni, ahogy a protestantizmust, a katolicizmust, a zsidó vallási és világi tanokat, de a latin jogot, a görög filozófiát és logikát sem — mindehhez pedig kell még egy csipetnyi magyar fűszer is. Európának tehát meg kell találnia az értékeit, a kereteit, az erkölcseit, és tudatosulnia kellene benne az érdekeinek. Meggyőződésem, hogy Európa jövője a minőségi termékekben, a különbözőség tiszteletében és a közös érdekek megvalósításában van. És ennek az is része, hogy meg kell találni az egészséges kapcsolatokat Kínával, az oroszokkal, az USA-val, Afrikával, Dél-Amerikával, egyszóval mindenkivel, mivel mi is rá vagyunk szorulva a globális kereskedelemre. A kínaiak pedig példaadók lehetnek számunkra abban, hogy a jó elképzelések állhatatos megvalósítása eredményt hoz.