Beszélgetőtársam a Pécsi Tudományegyetem politikatudományi intézetének doktorandusza, valamint a gazdálkodási menedzsment szak hallgatója. Ezenkívül öt éve rovatvezető az egyetem közgazdaság-tudományi karán megjelenő Fészek című lapnál, és tagja a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégiumnak.

* Először lássuk, mi a KDC, és mivel foglalkozik.

— A KDC a Pécsi Tudományegyetem hallgatóiból, önkénteseiből és a minket támogató egyetemi oktatókból álló társaság. A kezdeményezés létrehívása 2013 szeptemberére nyúlik vissza. Diákmozgalomnak indult, mely végül önálló, nonprofit egyetemista/civil formációvá nőtte ki magát. Főként olyan tagokkal, akik vagy maguk, vagy valamelyik felmenőjük révén határon túli származásúak. Céltársulásunknak három fő szándéka van.

Közülük mindenképpen a legfontosabb segíteni és ösztönözni a Kárpát-medence magyar fiatalságát a szülőföldjén való boldogulásában. Dolgozunk továbbá a Kárpát-medencei egyetemek magyar anyanyelvű diákjai egy közös, együttműködési hálózatának kiépítésén. Ez utóbbival nemcsak az egyetemi élet válhat színesebbé és tartalmasabbá, hanem a Kárpát-medence más területén élő magyar kisebbség leendő értelmiségével is kapcsolatok épülhetnek. Működésünk harmadik fontos szegmense az egykori Jugoszlávia, vagy mondhatnám úgy is, hogy a korábbi Dél-Magyarország területén élő magyar kisebbségek támogatása.

* Miért éppen erre a régióra helyezték a hangsúlyt?

— Elsősorban azért, mert a nevezett térség eredetileg geopolitikailag is Pécshez kötődik. Továbbá azért is, mert nálunk, vagyis az anyaországban — és ezt mi magunk is többször megtapasztalhattuk — az e térségben élő magyarságról lényegesen kevesebb szó esik, mint az erdélyiről, a felvidékiről, illetve újabban a kárpátaljairól. Jelenlétünkkel és ténykedésünkkel ezt az űrt is igyekszünk kitölteni, valamint segíteni, orvosolni az orvosolhatót, érdemben felkarolni az ottani témákat. Egyébként Pécsen kívül immár Kaposváron, Szegeden, Budapesten, Bácsfeketehegyen stb. is van helyi tagozatunk. Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de szilárd meggyőződésünk, hogy a jövő zálogai minden körülmények között a fiatal generációk. Pártpolitikától függetlenül merem kimondani, hogy 2010 óta végre a magyarországi közgondolkodás is egyre nyitottabb a határain kívül élő magyar nemzettársaival szemben. Mindezek ellenére sajnos a mai fiatal nemzedékek, kellő tapasztalat és értesültség hiányában, továbbra sem dolgozták le azt a hátrányt, amely nélkül lenne csak igazán teljes a nemzeti összetartozás.

* Ezzel az általad is megnevezett segítési szándékkal valósult meg az idén februárban városotokban az I. Pécsi Református Cserediákprogram is.

— Igen, és ennek apropójából szeretném hangsúlyozni, hogy a program felekezeti megjelölésének nem kirekesztő, inkább motiváló jellege volt. Mi több, igen nagy a valószínűsége annak, hogy hamarosan egy hasonló, katolikus cserediákprogram is beindul. A református vonal részben személyes indíttatású, mivel jómagam is református vagyok, részben pedig az általunk eddig megszólított szlavóniai és drávaszögi magyar közösségek felekezeti hovatartozását vettük alapul.

A Trianon után elcsatolt területeken rekedt magyar közösségek számára ugyanis nemritkán csak a református egyház tudott kapaszkodót nyújtani nyelvük és önazonosságuk megtartásában. Láthattuk, tapasztalhattuk, hogy azon a vidéken, ahol bármilyen oknál fogva bezárták a magyar iskolát, illetve amely települések templomában magyarul nem tudó papok prédikáltak, a beolvasztás is gyorsabb ütemben folyt. Az állapot burkoltabb formátumban ugyan, de sajnos mindmáig tapasztalható. 

Egyébként a nevezett program keretében három szlavóniai (Haraszti, Kórógy és Szentlászló) és három vajdasági (Bácsfeketehegy, Hertelendyfalva és Törökbecse) magyar település felsős diákjai tölthettek négy napot az idén februárban a baranyai megyeszékhelyen. Időközben a mi tanulóink viszontlátogatásaira is folyamatosan sor kerül ezekben a horvátországi és szerbiai közösségekben. Tervezünk továbbá mielőbb kapcsolatba lépni Torontálvásárhellyel, Székelykevével, Maradékkal és persze a drávaszögi református településekkel is.

* Említetted, hogy a 11—14 éves korosztály számára anyanyelvi táborokat szerveznétek.

— Akárcsak a már sikerrel beindított cserediákprogramot, a kilátásba helyezett anyanyelvi táborokat is közösségformáló, nemzetegyesítő szándékkal kívánjuk útnak indítani. Terveink szerint a határon túlról érkező tizenévesek egy hetet töltenének el együtt Magyarország valamely településén. Annyit máris megsúghatok, hogy ezekben a táborokban egyaránt teret kap majd az újságírás, a sport, az irodalom és a magyar történelem. A már ugyancsak megkezdődött, a Zsolnay-negyeddel kapcsolatos programsorozatunkkal több mint 400 diákot fogunk utaztatni az idén. Kétnapos pécsi kirándulásokról van szó, melyeken az étkezéstől az elszállásolásig valójában mindenről gondoskodunk a hozzánk érkező egy-egy határon túli település harminchét vendégdiákja, illetve kísérői számára. A KDC célcsoportjai közül nem maradnak ki az egyetemi hallgatók sem. A közösségépítő bulikon kívül gyakran szervezünk jótékonysági sportrendezvényeket és koncerteket az egyetemen. Az ezekből származó bevételt a bácskai és a bánáti szórványközösségek építésére fordítjuk. Konkrétan azoknak a magyar elsős kisdiákoknak a családját támogatjuk, akik minden megkísértés ellenére sem íratták be gyermeküket szerb tagozatra a könnyebb érvényesülés reményében.

* Milyen forrásokra, illetve anyagi háttértámogatásra tud támaszkodni a KDC?

— Valójában csak a humán erőforrásra, az egyetemi hallgatók lelkesedésére, illetve kisebb tételben Pécs város önkormányzatának anyagi segítségére. Rengeteg egyetemista támogat bennünket minden tekintetben. Bensőséges kapcsolatot ápolunk továbbá a Márton Áron Kollégiummal és a Pannon Magyar Házzal is, melyben vendégeink számára szállásról és étkezésről tudunk gondoskodni. S persze szinte ugyanilyen jó viszonyt alakítottunk ki városunk iskolai intézményeivel és az egyházközségekkel is. Cserébe önkénteseink az említett institúciókat segítik ki a fontosabb rendezvényeik lebonyolítása során. A KDC anyagi vonatkozású fedezetének előteremtéséhez aktivistáink nemritkán az egyetemi, illetve a szakmai dolgozatuk alapján sikerrel megpályázott ösztöndíjból is elkülönítenek egy bizonyos részt.

* Megítélésed szerint miből fakad a fiatalok ily magas fokú lendületessége?

— Az okokat sohasem firtattam, de egyébként is a kitűzött cél elérése és az odáig vezető út az, ami számít. Programjaink során az elmúlt két évben csaknem kétezer egyetemista mozdult meg.

Biztató, hogy a régiekkel ellentétben, akik inkább a politikát akarták importálni, illetve megmondani, merre is legyen az arra, az én korosztályom és az utánunk érkezők már egy merőben más irányvonal követését tartják fontosnak: meghallgatni a „kintieket”, s az ő igényük és véleményük alapján segíteni és cselekedni.

Ezt a célt segíti elő továbbá a PTE-n tanuló leendő pedagógusokat érintő, módfelett népszerű program is, melynek keretében csak ebben a(z) (tan)évben többtucatnyi hallgató hospitálhat határon túli iskolában. Ami azért is reménykeltő, mert néhány éven belül, miután ők maguk is oktatókká válnak, a saját tapasztalataikból építkezve még hitelesebben képviselhetik diákjaik előtt a határon túlra szakadt magyarság ügyét.