Ha valaki egy kicsit is érdeklődik a képzőművészet iránt, akkor jól ismeri Boros György nevét. Kedvenc kávézójában, a Bódisban találkozunk. Kihozzák a kávét, majd a tőle megszokott közvetlenséggel és fiatalsággal belekezd a történetébe. Úgy hallgatom, mint egy jól megérdemelt mesét a hétfő déli órában.

Ezúttal nem a saját alkotásmódjáról és a képeiről beszélgetünk, hanem Boros György pedagógusról és a tanítási módszereiről. Arra kértem Gyurka bácsit, meséljen arról, mikor és hogyan kezdett el a tanári pályán dolgozni, és hogyan kapcsolódott be a Népkör Magyar Művelődési Központ életébe.

Fürstner Nina: Aranypáva

— 1957-ben diplomáztam, és azonnal el is kezdtem dolgozni a Jovan Mikić Általános Iskolában, ahol negyvenegy évig oktattam, innen is mentem nyugdíjba. Néhány napja voltam nyugdíjas, amikor felkértek, hogy tanítsam a gyerekeket a Népkörben. Azonnal elvállaltam a küldetést, mert amellett, hogy alkotómunkával is foglalkozom, a gyerekekkel való munka nagyon a szívemhez nőtt. Inkább érzem magam pedagógusnak, mint művésznek. Lassan húsz éve dolgozom hattól tizennyolc éves korú fiatalokkal. A kisebb gyerekekkel megszerettetem a képzőművészetet, az egyetem előtt állóknak pedig segítek felkészülni a felvételire. A gyerekek szeretnek jönni, mert olyan technikával dolgozom, amelyet az iskolai tananyag nem ír elő, ez pedig a grafika. A Népkörben csak grafikát készítünk, azon belül is a nehezebb változatát, a rézkarcot, a rézmetszetet és az akvatintát. Ez a technika még a művészek számára is eléggé bonyolult, a gyerekeknek viszont hatalmas újdonság. Kétszeres haszna van annak, hogy grafikával dolgozunk. Ha ugyanis egy rézlapról több nyomást készítünk, ötven lenyomatig az alkotás eredetinek számít, tehát ugyanazt a munkát több pályázatra is el tudjuk küldeni. Fontos, hogy így több élményt tudok adni a tanulóknak. Öt éve dolgoztam a Népkörben, amikor a felnőttek képzését is elvállaltam. Korábban működött egy Hobbiklub nevű felnőttcsoport, melynek nem volt mentora, én pedig úgy vállaltam el az érdeklődők képzését, hogy tagsági díjat szedek be tőlük. Ha a Népkör finanszírozná az oktatást, akkor biztosan volnának olyan személyek, akik nem járnak rendszeresen az órákra, úgy pedig nem lehet sikert elérni, ha nem dolgozunk folyamatosan. Számtalan kifogást talál az ember, ha az óra napján éppen nincs kedve alkotni, így viszont egy kicsit motiválva van. Mindig elmondom a felnőtt tanítványaimnak, hogy nem rejtem véka alá a véleményemet. Ha látok egy hibát, arról szólnom kell. Lassan megszokták, hogy kritikus szemmel nézem a munkájukat. Megengedem nekik, hogy saját témát dolgozzanak fel, de a technikai korrektségből nem engedek. A gyerekeknél ezt úgy oldom meg, hogy amíg egy téma nem tökéletes a rajzon, addig nem adom oda nekik a rézlapot.

Jelenleg húsz fiatal tanul Gyurka bácsinál. A foglalkozásokat szombatonként tartják 10-től 12 óráig magyar és szerb ajkú gyerekek számára egyaránt. A Népkör nemcsak otthont ad az alkotni vágyó diákoknak, hanem olyan közeget teremt számukra, ahol ki is lehet állítani az elkészült munkákat.

— A Népkör minden feltételt megad nekünk, ezt pedig meg kell köszönnöm. Nagyon kevés olyan egyesület vagy intézmény létezik, ahol ennyit áldoznak egy-egy csoportra. Télen fűtött, nyáron hűtött terem vár bennünket, megvan az infrastruktúra is, ám mégiscsak az a leglényegesebb, hogy van egy külön műtermünk, ahol nyugodtan dolgozhatunk. Ezt a helyiséget csak a képzőművészeti csoport használja. A gyerekek egy szimbolikus összeggel járulnak hozzá a tanulmányaikhoz, az anyagról viszont én gondoskodom, hogy minden gyermek ugyanonnan induljon el. Az iskolákban nem törődnek azzal, hogy a gyerekek milyen anyaggal dolgoznak. A tehetősebb szülő jobb minőségűt vásárol, a szegényebb kevésbé jót, és mivel a gyerekek nem egyforma anyaggal alkotnak, az elkészült munkák sem lehetnek azonos színvonalúak. Már az iskolában is azt a módszert alkalmaztam, hogy begyűjtöttem egy jelképes összeget, majd én vásároltam be a rajzórákra.

Fazekas Izabelle munkája

Boros György diákjai szép eredményeket érnek el itthon és külföldön egyaránt. Képzőművészeti alkotásaikat az idén Romániában, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában díjazták. A pályamunkák elküldése és a gyerekek utaztatása viszont nem mindig egyszerű.

— Ha például Indiába vagy Hongkongba küldjük a munkákat, a postaköltségért 1500 dinárt kell fizetni, amire sajnos nem futja a gyerekek tagsági díjából, így a szülők szoktak anyagilag besegíteni. Amikor díjat nyerünk, akkor a legtöbb helyen meg is hívnak bennünket az átadóra. A távoli országokba nem tudunk elutazni, de Magyarországra, 300-400 km-es körzeten belül, el szoktunk menni. Éppen most volna egy nagyon jó alkalmunk, hogy eljussunk egy szlovákiai díjátadóra, viszont Szabadka város anyagilag nem támogatja az utazást, hiába kértem egy irányban az üzemanyag finanszírozását. Az elutasítást egy kicsit keserű szájízzel fogadtam. Grubanov Martinek Emília tanárnőnek két, nekem pedig négy diákom nyert díjat, és végül csak úgy tudunk eljutni, ha a szülők fedezik a költségeket. A díjazottak név szerint: Fürstner Nina, Fürstner Korina, Čegar Olga, Tóth Szilárd, Varga Péter és Kujundzsity Tifani.

A tanár úr szerint csak úgy tud valaki sikeres lenni ebben, illetve bármelyik művészeti ágban, ha nem sajnálja rá az időt és az energiát. A sok gyakorlás meghozza a várt eredményt.

— Fontos, hogy a gyereket érdekelje a képzőművészet. Azok, akik a szülők unszolására jönnek el, kihagynak órákat, nem szisztematikusan tanulnak, és ilyen esetben nem is várható nagy fejlődés. Az oktatás kétnyelvű, de individuálisan tanítok, azaz egyénileg lépek a gyerekek felé. Igyekszem fejleszteni a tudásukat, a képességeiket, hogy minél jobb eredményeket érjenek el. Olyan versenyekre küldjük a munkákat, amelyeken szakképzett bírálóbizottság rangsorol. Többnyire külföldi megmérettetésekről van szó, és szinte mindig kapunk elismerést.

A Népkör Magyar Művelődési Központ és Szabadka Gyurka bácsija tárt kapukkal várja a rajzolni és rézkarcolni vágyó nebulókat, akiknek a kézügyessége nem akar határokat ismerni.