home 2024. április 22., Csilla napja
Online előfizetés
A kamaszokkal sosem volt könnyű
Pap Ágota pszichológus
2023.11.22.
LXXVIII. évf. 46. szám
A kamaszokkal sosem volt könnyű

Talán az a legnehezebb, hogy — mint oly sok mindenre — a kamaszokkal kapcsolatos helyzetekre sincs egy tuti biztos recept. Főleg, mert nagyon másak az igényeik. Egyes kamaszoknak a nagyobb rendszer nyújt biztonságot, másoknak nagyobb szabadságra van szükségük. Egy azonban biztos: a szülők most sem nélkülözhetőek, de a legnagyobb segítség és kihívás is a velük való kommunikáció.

A kamaszkor az elszigetelődés és a hormonális változások időszaka, melyet nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is nehezen élhetnek meg. Amikor leginkább saját magukat, identitásukat keresik a gyerekek, és ehhez magányra vágynak. Persze megkérdőjeleznek mindent, amit nekik mondanak, és kezd kialakulni a saját értékrendjük, viszonyulásuk a világ dolgaihoz. Egyúttal nagy bennünk a megfelelési vágy is: barátoknak, kortársaknak, szülőknek, tanároknak. S ezek az elvárások néha össze is tudnak roppantani egy kamaszt.

Érzelmileg nagyon ingadozóak: dühkitöréseik vannak, feleselnek, bizonytalanok. Ezért ha ellenségesnek tűnnek, az első gondolatunk ne az legyen, hogy valamit elrontottunk a nevelésükben. Ennek a fejlődési szakasznak a fő témaköre a Ki vagyok én, mi lehet belőlem? Ezt a kérdést kell a személyiségfejlődési szakasz végére megválaszolniuk saját maguknak. Ebben az időszakban kísérleteznek, keresik, hogy milyen szerepeket tölthetnek be a világban, merre tart az életük. Ilyenkor a korábban jelen lévő feltétel nélküli gyermeki szeretetet felváltja az önállósodással járó érzelmi eltávolodás.

A mi kezdeményezésünkre szinte soha nem indul be mély és hosszan tartó beszélgetés. Ennek ellenére próbálkozzunk: étkezések alatt, autózás közben, fürdéskor stb. Itt a türelmünket teszik próbára, majd egy váratlan, egy valóban váratlan pillanatban elered a nyelvük, és ömlik belőlük a szó, az élmény és az érzés. Minden elméletünk mellett, mely szerint nincs más kötelezettségük, csak az iskola, figyeljünk arra is, hogy időt fordítsanak olyan tevékenységekre, amelyeket szívesen csinálnak — legyen az zenehallgatás, videócsetelés a barátokkal, bármi, amiben örömüket lelik.

Fontos, hogy a tinédzser felnőtté válását a szülő el tudja fogadni és meg tudja érteni. Ahogyan azt is, hogy ekkor ő már valóban nem gyerek, de még nem is felnőtt. A határmezsgyénél ez lenne a senkiföldje. S közben gyerek is még, meg már egy kicsit felnőtt is. Gyerek, mert egyszerűen képtelen összeszedetten gondolkodni, nincs még rálátása komoly dolgokra, nehezen hoz döntéseket, és a felelősségről kb. hallani sem akar. Mégis kerüljük az alázást vagy annak felemlegetését, hogy ő még csak egy gyerek — hiszen éppen az imént állítottuk, hogy már azért nem is. Hallgassuk végig, fogalmazza meg ő a saját gondolatait anélkül, hogy ítélkeznénk felette. És ha valóban észszerűtlen, magyarázzuk el neki, értessük meg vele, informáljuk őt arról, amibe még nem lehet belátása — nem azért, mert ez az információ nem érhető el a Google-on, hanem mert ehhez kell a tapasztalás.

Persze a túlzott iránymutatás sem jó. Az iskola utolsó évében minden, de minden a pályaválasztásról szól. Nagyon nehéz úgy tevékenységet választani, hogy még alig van élettapasztalatuk. Ma már egyáltalán nem meglepő negyvenes, ötvenes pályaelhagyókat látni a munkaerőpiacon. Vagyis nem lehet rossz döntés az, amelyet szívből hoz meg a kamasz, valamint az iskola is segítheti őt pályaorientációs foglalkozásokkal.

Úgy tizenkét-tizenhárom éves kor körül van olyan, aki már vér cikinek tartja, ha nyilvános helyen puszilja meg őt a szülő, esetleg még mellé cicukámnak szólítja. Kedves szülőtársaim, moderáljuk magunkat, és vigyázzunk, hol és milyen körülmények között becézgetjük a mi kis csemeténket. Talán az a legbiztonságosabb, ha kizárólag otthon hangoznak el a kényeztetés szavai. Ám úgy igazán a szeretet nem volt és soha nem is lesz ciki.

Egyébként meg imádni kell őket, még akkor is, amikor legszívesebben szétfeszítenénk a koponyájukat, hogy kimossunk onnan minden őrültséget, hülyeséget és elviselhetetlenséget. Ha tombolnak, és jön a hiszti, el kell onnan menni, majd megnyugodni és várni. Leginkább arra, hogy mi magunk tudjunk velük ismét emberi hangon és stílusban beszélni. Ma már ilyenkor segítségünkre van az írás is. Egy Messenger- vagy egy akármilyen üzenet. A lényeg, hogy olvadjon a jég. Ha azonban már minden szót elkoptattunk, és még mindig nem tudunk hozzájuk kapcsolódni, akkor az is segíthet, ha főzünk nekik valami finomat. Étkezés alatt ugyanis tűzszünet van.

Én is nap mint nap megfogalmazok a kamasz fiammal szemben egy sor különféle elvárást, hogy szerintem hogyan kellene viselkednie ahhoz, hogy békésen együtt tudjunk élni. Vagy legalább egymás mellett, egy légtérben. A baj csak az, hogy ez az én szemszögem. Hol van ebben a kamasz? Nyilván nem örül, ha állandóan az iskolával meg a tanulással nyösztetjük. Pedig valamikor meg kell értenie, hogy nem nekünk tanul — ezért hagyjuk önállósodni ebben őt, és higgyük el, hogy valóban készült németből. Hadd hibázzon, ebben is gyakoroljuk az elengedést.

Tartsuk tiszteletben azt a vágyát, hogy néha elvonulna a szobájába, és ott akár magára is csukhatja az ajtót. Annyit tehetünk, hogy erősen bízunk abban, hogy jó erkölcsi alapokat fektettünk le születése óta. A háttérben mi lehetünk neki a biztos pont, ahova visszatérhet, ha szeretne. Támogatjuk, elfogadjuk, és nem erőltetjük sem a leválást, sem annak ellenkezőjét. Sokkal nagyobb hatást lehet elérni, ha énközlést használunk ilyenkor, tehát azt mondjuk el, hogy mit érzünk, milyen érzéseket kelt bennünk a kamasz viselkedése. Olykor felidézhetünk neki olyan helyzeteket, amelyeket helyesen meg tudott oldani, és emlékeztessük rá, hogy pozitív módon is képes megoldásokat találni egy-egy szituációra, hogy higgyen saját magában.

Szülőként olykor nehéz elviselni gyermekünk kudarcait, ezáltal hajlamosak vagyunk arra, hogy helyette oldjuk meg a gondjait. Nem az a feladatunk, hogy megoldást találjunk helyette, hanem hogy ott legyünk neki. Úgy is mutathatunk felé bizalmat, ha például szívességet kérünk tőle, mert ezzel azt sugalljuk neki, hogy megbízunk benne, és képesnek tartjuk őt rá. Dicsérjük meg, mert szüksége van az elismerésre ahhoz, hogy épüljön az önbecsülése. Szervezhetünk közös programokat, hiszen a verbális kommunikáció mellett minden interakció számít — legyen a közös élményen a fókusz. Igyekezzünk fenntartani, vagy ha eddig nem volt jellemző, akkor kialakítani a közös étkezések szokását. A mi feladatunk, hogy megmaradjon az egyensúly a szülő-gyermek kapcsolaton belül.     

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..