Vízkereszt — korábban szentkereszt — a latin egyház Epiphania Domini (az Úr megjelenése) elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve. Epiphania ünnepe mint Krisztus születésének napja először a III. században tűnt fel a keleti egyházban. Száz évvel később azonban Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a Sol Invictus (legyőzhetetlen nap) pogány ünnepével, a népszerű Mithras napisten születésnapjával (december 25.) egyeztesse, és mintegy kiiktassa, azaz kereszténnyé tegye ezt a pogány ünnepet — ezért az Epiphania hamarosan új jelentést kapott.
Nyugaton a háromkirályok imádásának, keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének az ünnepe lett. Az utóbbi gondolatot később a római egyház is átvette, sőt hozzácsatolta a Jézus első csodájáról (a víz borrá változtatásáról a kánai menyegzőn) való megemlékezést, azt tanítván, hogy e három evangéliumi esemény Jézus istenségének első „megnyilvánulásai”, epiphánéi. A Születés csodája vagy a kánai menyegzőé e tekintetben nem szorul külön magyarázatra. Jézus megkeresztelése viszont talán igen, mivel nem maga az esemény vagy Keresztelő Szent János szavai nyilvánítják ki Jézus istenségét keresztény felfogás szerint, hanem a Szentlélek megjelenése és az égi hang, mely ezt mondja: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem tellik” (Mt 3,11—17.). Fontos megjegyeznünk, hogy az evangéliumokban ez az a történet, amelyben a teljes Szentháromság megjelenik. Pontosabban jelen van az Atya, aki kimondja a fenti mondatot, hogy: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem tellik.” Megjelenik a Szentlélek is galamb formájában és a Fiú, aki benne van a Jordánban Keresztelő Szent János mellett.
A vízkereszt azért is kiemelt ünnep a katolikus egyházban, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. Eme szertartás során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, valamint megáldja a benne lakókat és dolgozókat. Régebben otthon szenteltvizet itattak az állatokkal, hogy ne legyenek betegek az év folyamán, illetve az emberek betegségek vagy rontás ellen magukra is locsoltak vizet. Bizonyos helyeken a ház földjére is került szenteltvíz, hogy áldás legyen az épületen.
A Kárpát–medencében a magyarság körében az évszázadok során különféle népszokások alakultak ki, melyek a vízkereszt ünnepéhez kötődnek. Ipolytarnócon, Litkén és Mihálygergén például nagy hagyománya van ennek az ünnepnek. A vízzel megszentelték a házakat és az ólakat, néha a bölcsőt is. Házak megszentelésekor alakult ki az a szokás, hogy az épületre a három napkeleti bölcs kezdőbetűjét vésték fel: G + M + B. Ez a XV. századi szokás egy néphiedelmen alapul, az évszám mellé ugyanis a C + M + B alaknak kellene kerülnie, mely a Christus mansionem benedicat!, azaz a Krisztus áldja meg e házat! rövidítése. A XVI. századtól kezdve a csillagének éneklése vált az ünnep részévé. Az olaszországi hagyomány szerint Befana, az öreg jó boszorkány ezen a napon ajándékot hoz a jó gyerekeknek. Bizonyos országokban (különösen Franciaországban, Portugáliában, Spanyolországban és a latin-amerikai államokban) süteményeket készítenek, melyek közül az egyikbe ajándékot rejtenek el. Az lesz a nap királya, aki az ajándékot megtalálja. Latin-Amerikában a gyerekek karácsony helyett gyakran ezen a napon (Día de los Tres Magos) kapnak ajándékot.
A vízkereszt a magyar népi kalendáriumban a karácsonyi ünnepkör zárónapja. A farsang kezdete, a víz, a só, a kréta és a ház szentelésének, régebben a mozgó ünnepek meghirdetésének a napja. A lányok számára férjjósló nap is volt. Az emberek ilyenkor még egyszer meggyújtották a karácsonyfa gyertyáit, szétosztották a megmaradt édességet, a fát elégették, és csak egy ágacskát tűztek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen. Délben és este még folyt a vendégeskedés, az esti harangszó után a kántálás és a csillagjárás misztériumjáték következett. Egyéb szokásaiban gonoszűző és szerencsevarázsló-nap volt. Időjárásával a tél hosszára, a nyár esős vagy száraz voltára, a termésre, főleg a bortermésre következtettek.
