* Az interjú éppen a mindenszentek ünnepe utáni napon, halottak napján jelenik meg. Ebből adódik a kérdés, mi az, ami lényegileg megkülönbözteti ezt a két napot, az ünnepet és az emléknapot?
- Nemrégiben újra elolvastam Dante Isteni színjáték című művét. Ebben az epikus drámában Dante végigjárja a pokol bugyrait, valamint a tisztítóhelyet és a mennyországot is.
Mindenszentek napján nemcsak azokat ünnepeljük, akiknek a neve szerepel a falinaptárban, hanem azokat a névteleneket is, akiknek a neve egyetlen kalendáriumban sincs benne, de már a végső, teljes boldogságban élnek, vagyis a mennyországban. Kik ők? Lehet, hogy az édesanyám is köztük van, aki négyéves koromban halt meg? Hitünk szerint tehát azok vannak ott, akik életük hiteles példájával tükröt tartanak a világ elé. Papként azt hirdetem már huszonnyolc éve, hogy ha bukdácsolva is, de követnünk kell a szenteket, mert az ő példájuk azt sugallja, hogy már itt a földön is átérezhetjük az örök boldogság egy-egy villanását, ha kilépünk önmagunkból, saját önzőségünkből, és észrevesszük a szükségben szenvedő embertársainkat. Babits Mihály verssorai jutnak eszembe: ''Bűvös körömből nincs mód kitörnöm, Én maradok magam számára börtön...”, vagy itt van egy másik: ''Vak dióként, dióba zárva lenni”. Úgy érzem, ezek a verssorok mutatják meg mai világunk zártságát és sötétségét. Vajon van-e kitörési lehetőség ebből a zártságból, kiút ebből az alagútból? Mindenszentek napja épp ezt a kitörést, kiutat sejteti velünk. A szenteknek ugyanúgy küzdeniük kellett, mint minden embernek, ugyanúgy szembe kellett nézniük a kísértésekkel, mint minden embernek.
Szent Pál apostol a Timotheusnak írt levelében közli, hogy törekedjél az igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. Vívd meg a hit jó harcát.
* És a halottak napja?
- A 75 évvel ezelőtt elhunyt Kosztolányi Dezső a halottak napjáról így vall naplójában: ''Amikor kezdődik az őszi vörös hervadás, kiviszitek az embereket a temetőbe és meggyújtjátok a kegyelet gyertyáit és mécslángjait. Virággal borítjátok a sírokat és figyelmeztetitek a világot az elmúlásra”. Igen, a halottak napja az elmúlásra, a végre figyelmezteti az embereket. Lehet, hogy lényegében éppen ezek a mozzanatok - az igazságos lelkületre, türelemre és szelídségre való intés, valamint az elmúlásra való figyelmeztetés - különböztetik meg az ünnepet és emléknapot.
* Gondolatvilágunkban november első két napján elsősorban a virágdíszben és gyertyafényben úszó sírkertek kapnak helyet, mert, miként Ady fogalmazott: ,,Halottja van mindannyiunknak,/ Hisz percről-percre temetünk,/ Vesztett remény mindenik percünk”. Idézhetnék azonban Bogdán József atya verseiből is, melyek egyikében azt írja: ,,Ismét temetni hívnak/ az egyetlen utca nagy útra készülő lakosai,/ hogy mint a vasútállomáson, jegyeket lyuggassak/ a menetrendszerűen közlekedő halál-vonatokra”. Ezzel együtt pedig ugyancsak személyes lelki súlyként hordozzuk magunkkal az 1944/45-ös partizán gaztettek áldozatainak az emlékét. A költő és a pap miként éli meg az emléknapot?
- Ezen a napon valóban sokat gondolok a negyvennégyben kivégzett paptársaimra, akiket előbb válogatott kegyetlenséggel megkínoztak, utána pedig a falhoz állították őket. Velük együtt több ezer ártatlan magyar embert végeztek ki akkor. Eszembe jutnak családtagjaim. Az édesanyám, aki ötven éve költözött át a mennyei hazába, a bátyám, Tibor, aki néhány nappal ezelőtt vetett önként véget életének. Nagybecskereken felépített egy házat a családjának, majd egy esős szombat délutánon felkötötte magát. Vajon miért tette? Soha nem fogom már megtudni. Amikor találkoztunk, soha nem beszéltem neki Istenről, vallásunk igazságairól. Arra gondoltam, hogy ez őt úgysem érdekli, hiszen soha nem járt hittanra és templomba se. Pedig kellett volna beszélnem neki a szeretet Istenéről, kellett volna róla beszélnem ennek a szerencsétlen embernek, az édestestvéremnek, aki velem együtt annyit szenvedett gyermekkorában édesanyánk elvesztése után. Temetése napján jajveszékelő feleségét átöleltem, és azt súgtam a fülébe, hogy van feltámadás, van örök élet. Akkor egy rövid ideig megnyugodott. Most mikor felidézem testvérem tragikus halálát, lelkiismeret-furdalást érzek azért, mert találkozásaink alkalmával mindenről beszélgettünk, csak éppen Istenről nem. Temetések vagy szentmisék alkalmával ezreknek hirdettem már eddig a feltámadásba vetett hitünket, csak a saját testvéremet hagytam ki belőle.
* Az utóbbi években feltűnt vidékünkön, a minden oldalról nyitott vajdasági síkságon egy új módi, a halloween. Gyakran tanárok, iskolaigazgatók ösztönzik a középiskolás diákokat a magyar kultúrkörtől idegen ünnep meghonosítására.
- Életem során azt tapasztaltam, hogy jeles ünnepeinken az emberek annyi mindenről beszélnek, csak épp a lényeget palástolják el. Húsvétkor úgy teszünk, mintha a tojásfestés volna a legfontosabb, nem pedig a feltámadás ténye. Karácsonykor a fa díszítése köti le leginkább a figyelmünket. Halottak napja táján pedig újabban a diákokkal az iskolában tökvicsorit készíttetnek, és halloweennek nevezik az ünnepet. Teszik mindezt azért, hogy a felnövekvő nemzedék elfeledje a valóságot és hitünk szent titkait.
* Mire int, milyen tanulsága van számunkra a temetők halottak napi éjjelének áttetsző fényáradata?
- Kis Szent Teréz többször is hangsúlyozta, hogy küldetése van az emberek számára, mégpedig az, hogy megtanítsa őket egy kis útra. Nem sokkal halála előtt összefoglalta a kis út lényegét, mely nem más, mint az Istenre való teljes hagyatkozás. ,,Ha csak nem lesztek olyanok, mint a kisdedek, nem mentek be az Isten országába” - idézte a Szentírást. Valamivel halála előtt a testvérek néhány búzavirágot és néhány kalászt vittek neki. Kezébe vette a csokrot, sokáig nézegette, majd így szólt: ''Ezek a kalászok az én életem jelképei. Mint a kalász, meghajlok Isten akarata előtt”. Az Úr szántóföldjének kalászai vagyunk mi mindannyian. Vannak, akik már érettek voltak a másvilágra, és Isten letépte őket, de mi még itt vagyunk, itt a szántóföldön. De nevezhetnénk életünket siralomvölgynek is, és azért vagyunk itt, hogy szeressük egymást, imádkozzunk egymásért, és segítsünk lelki vagy testi szükségben szenvedő felebarátainknak.