A föld és a tűz gyermeke, azaz a kerámia foglalta el három év után ismét a szabadkai Raichle-palota emeleti kiállítótermeit, december 15-én ugyanis megnyílt a XIV. Kerámiatriennále, a régió egyik legjelentősebb eseménye a szakmában.
A kerámia olyan vizuális médium, amely elmossa a képző- és iparművészet közötti határokat.
A szabadkai Képzőművészeti Találkozó Modern Galériája 1968-ban alapította meg az akkori Jugoszláviában egyedinek számító kerámiatriennálét, s azóta megszakítás nélkül a legszínvonalasabb hazai művészi kerámiákat mutatja be.
Az említett dátum azért is jelentős, mert a Képzőművészeti Találkozó ugyanebben az évben foglalta el helyét a szecessziós Raichle-palota falai között, s azóta a képzőművészeti élet fontos állomásává lett.
A felhívásra 33 alkotónak mintegy kétszáz munkája érkezett be, ezekből választotta ki a szakmai zsűri a tárlat anyagát, a mintegy 44 bemutatott művet. Az alkotások között önálló művészi kerámiamunkák és iparművészeti alkotások, valamint installációk is vannak.
Ahogyan Olga Šram, a Képzőművészeti Találkozó Modern Galériájának igazgatónője elmondta, az itt kiállító művészek, akik átestek a szigorú rostán, magas szintű technikai ismeretekről tesznek tanúbizonyságot, persze a keramikusok mind birtokában vannak annak a szakmai tudásnak, a számtalan agyag és számtalan glazúr ötvözési lehetőségének.
Két kísérőprogram is helyet kapott a megnyitón. A hagyományokhoz híven kiállítás nyílt az előző triennále nagydíját elnyert művész munkáiból, Larisa Ackov a kiállítótermek padlóján fantáziadús térinstallációt állított fel. A kiállítás másik kísérőrendezvénye: Gerle Margit kecskeméti keramikusművész válogatásában tíz magyar keramikus tárlata, a közszemlére tett alkotások a kecskeméti Nemzetközi Kerámiastúdió gyűjteményéből valók. Gerle Margit elmondta, válogatásának legfőbb szempontja a sokszínűség megjelenítése volt. A különféle technikai, esztétikai követelmények alapján öt tapasztalt és öt fiatal szakembert választott ki, akiknek munkái az autonómtól az alkalmazott tárgyakig a szakma széles palettáját képviselik. A tárgyakat a kreativitás, az innovatív magatartás, valamint az anyag szépségének felmutatása köti össze.
A megjelenteket Miroslav Jovančić, a Képzőművészeti Találkozó Modern Galériájának kurátora, valamint Miloš Nikolić, a szabadkai Városi Tanács kulturális tanácsosa is köszöntötte. A kiállítást Radoslav Petković tartományi művelődési és tájékoztatási titkárhelyettes nyitotta meg.
Ez alkalommal kiosztották a triennále hagyományos díjait is: a nagydíjat, a második és harmadik díjat, a fiatal keramikusnak járó különdíjat, a szerbiai és vajdasági iparművészek és formatervezők díjait, valamint a szervező Képzőművészeti Találkozó Modern Galéria és a belgrádi Iparművészeti Egyetem díját.
Gerle Margit, a zsűri elnöke az értékelési szempontok között az egyéni hangvételt és nem mellékesen a technikai felkészültséget emelte ki.
A megnyitó hangulatát a Bakos Árpád-féle trió emelte. A kiállítás március 15-éig tekinthető meg a szabadkai Képzőművészeti Találkozó Modern Galériájában. Ezt követően, május és június folyamán a belgrádi Iparművészeti Múzeumban lesz látható a válogatás.