home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A figyelemzavarról
Pap Ágota pszichológus
2017.10.17.
LXXII. évf. 41. szám
A figyelemzavarról

Nem véletlen a témaválasztás. A figyelemzavaros jelzőt egyre gyakrabban használják tévesen, ezért nem árt megfelelő magyarázatot adni a fogalom megértéséhez.

A figyelemzavar akkor is megjelenhet, ha nem áll szervi ok a háttérben, vagy ha nem jár együtt a hiperaktivitás tüneteivel. Ilyenkor a figyelmi probléma mögött pszichés okok állhatnak, mint amilyen a konfliktusos családi működés, egy fontos életesemény, a szorongás, a tanulási gondok stb.

A figyelem hossza a korral változik, így amíg egy nagyobb ovisnál tizenöt—húsz perc az elvárás, addig az iskoláskorra ennek már harminc percnél kellene tartania. (Ez annyit tesz, hogy a gyerek ennyi időt is el tud tölteni olyan tevékenységgel, amely nem feltétlenül érdekli.) Ha ez felnőttkorban is gond marad, akkor figyelemzavarról beszélünk. Ez alsós osztályokban még fejleszthető, később inkább a kompenzálása játszódik le. Ezeknek a figyelemgondoknak már organikus okuk van. Az ilyen gyerekek gyakran belekezdenek egy játékba, de nem képesek tíz percet vagy akár annál többet játszani, illetve ha beszélnek hozzájuk, az olyan, mintha nem is hallanák, mit mondtunk nekik — mindez persze csak akkor válhat tünetté, ha rendszeresen megjelenik a gyermek viselkedésében.

A hiperaktivitás hallatán nem szabad azonnal a rossz gyerek szinonimájára gondolnunk — noha sokan használják így. Ez az állapot (angolul: Attention Deficit and Hyperactivity Disorder, röviden: ADHD, magyarul: hiperkinetikus zavar, röviden: HKZ) egy olyan fokozott, túlzott motoros aktivitás, amely az érintett gyermek fejlettségének nem megfelelő, mindennapi viselkedésének szembetűnő sajátossága. Viszont lehet valamilyen gyermekpszichiátriai zavar tünete is.

A figyelemzavar/hiperaktivitás egy olyan létező tünetegyüttes, amelynek bizonyos jelei már hétéves korban észrevehetőek. A diagnózis felállításához azonban bizonyos tüneteknek hat hónapig jelen kell lenniük. Legfőbb jelei: a gyermek nem figyel a részletekre, nehézséget okoz számára a figyelem megtartása (feladat- vagy játékhelyzetben), úgy tűnik, nem figyel, ha hozzá szólnak, elmarad a kötelességek teljesítése, elkerüli a tartós mentális erőfeszítést igénylő helyzeteket, elveszít dolgokat, feledékeny a mindennapokban. Emellett a hiperaktivitás tünetei: a gyerek állandóan babrál, kézzel-lábbal fészkelődik, felkel, amikor ülnie kellene, rohangál, amikor az nem helyénvaló, nehézséget okoz számára a nyugodt játéktevékenység, izeg-mozog, túl sokat beszél.

A figyelemzavarban szenvedő gyermek egyik jellegzetessége, hogy a figyelme rendkívül könnyen elterelhető, és/vagy csak rövid időre köthető le. Ehhez nem feltétlenül társul hiperaktivitás. Még a megfelelő, eredményes kezelésben részesülő serdülők esetében is számtalan tünet gyakran megmarad, mint például a szórakozottság, a határidők nehéz betartása, a megmagyarázhatatlan belső feszültség, vonzalom az extrém sportok iránt, továbbtanulási gondok.

A hiperaktív gyerekeket nevelő szülők természetesen mindezt nehézségként élik meg, főleg, mert sokszor türelmet, törődést, szeretetet próbára tevő állapotok ezek, melyek változásai a mindennapokban észrevehetetlenek. És közben mások által is a kritikus hozzáállás tapasztalható, a gyerekek nagyon nehezen tudnak megszabadulni a rossz jelzőtől. A társas kapcsolatok pedig ezzel egyidejűleg elszegényednek, mivel az emberek nem igazán szeretnek hiperaktív gyermekeket vendégül fogadni, így a szülők szociális hálója is szűkül.

 Az oktatási-nevelési intézményeken belül a magas létszámú csoportok megléte, valamint a személyes asszisztensek, fejlesztő szakemberek hiánya sajnos eleve megnehezíti a gyermek számára a beilleszkedést, a szabályok pontos elsajátítását, mivel lehetetlen az ehhez szükséges személyes figyelem, törődés megadása. A gyermekek a zavaró viselkedésükkel sok esetben a pedagógusokat is próbára teszik, akik ezekben a helyzetekben eszköztelenné válnak. A sok negatív visszajelzés következtében a gyermek önbizalma sérül, önértékelése csökken, emiatt pedig az ellenkezés eszközét választja, s így „működésképtelenné” válik a csoportban. Eleinte talán még igyekszik megfelelni, de szép lassan kizárja magát a közösségből.

Bizonyos esetekben koordinációs nehézségek is megfigyelhetőek — ilyen például a cipőfűző megkötése, az olló használata vagy színezéskor a vonalhatárok tartása. Jellemzőek továbbá a szélsőséges érzelmi megnyilvánulások és a gyors hangulati változások is. Az ilyen gyerekeket valami olyasmivel kellene jutalmazni, amit szeretnek, a büntetés pedig egyszerűen az legyen, amit nem szeretnek. Tehát ha jutalmazzuk, akkor megsimogatjuk, megpusziljuk őket, ha viszont büntetjük, akkor beküldjük a szobájukba, amíg el nem végeznek néhány dolgot.

A gyermekek kivizsgálására a hatodik életévük betöltésével kerülhet sor a korábbi jelzőrendszer figyelmeztetései, észrevételei után, amikor is különböző helyzetekben figyelik meg őket, majd az okok fokozatos kizárásával végül megszületik a diagnózis, majd a terápiás terv. A feltárás persze többnyire játékos feladatokat foglal magában, beszélgető helyzetben történik, és nem jár fájdalommal.

A terápia fontos része a gyerekek felvilágosítása, az önértékelésük és az önkontrolljuk fejlesztése, valamint a sikeres kortárskapcsolatok kialakításához szükséges készségek erősítése. Ez alatt a szülőket is bevonják a terápiába (szülői tréning), akik megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül, illetve hogy gyermekük viselkedése egy temperamentumbeli sajátosság. Sokszor gyógyszeres kezelést is kell alkalmazni, mely főleg a gyermekpszichiátriai zavarok elkerülését szorgalmazza.

A figyelemzavar/hiperaktivitás nem múló állapot, hanem egy élethosszig fennálló nehézség, sajátos viszonyulás. Ám a serdülő- és a felnőttkor felé haladva a szokványos fejlődés során a tünetek spontán csökkenést mutatnak. A felnőttkorban is jellemző tünetek például, hogy az illető gyakrabban vált partnert, lakhelyet, állást.

Ha az ilyen gyerekek nevelésében közreműködő felnőttek tisztában vannak a rájuk váró nehézségekkel, akkor a nevelői attitűd átformálásával igenis van lehetőség olyan helyzetet teremteni, amelyben a gyermek képessé válik a fejlődésre.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..