Gyulai Attila (Fotó: NKE-Politika- és Államelméleti Kutatóintézet)

* Az utóbbi években készült felmérések azt mutatják, hogy a demokrácia általános megítélése soha nem állt ilyen rosszul, mint mostanában. Mik lehetnek ennek a fő okai?

— Elsősorban azt emelném ki, hogy a helyi szempontok legalább annyira fontosak, mint a nagy globális tényezők. Szinte mindenhol vannak ugyanis érvényesülő vonások, melyek indokolhatják azt, hogy a választók és az állampolgárok kevésbé értékelik a demokratikus berendezkedést, mint korábban. Emögött lehet az egyes kormányzatok teljesítőképessége, de az is fontos tényező, hogy miközben egyre többet hivatkoznak rájuk, azt érzékelik, hogy egyre kevésbé vannak bevonva a döntéshozatalba. Továbbá az is meghúzódhat, hogy egyre nagyobb távolság van a politikai diskurzus és a politikai viták tartalma, jellege, stílusa és aközött, ahogyan az állampolgárok a mindennapokban megélik az életüket. Az is tapasztalható, hogy a politikai kommunikáció az utóbbi évtizedekben átalakult, és sokkal erőteljesebben épít az érzelmekre, ezáltal megváltoztatva sok ember viszonyát a demokráciához. Mindezek miatt a polgárok egy része erősebben bízik a saját politikai táborában, miközben csökken a demokratikus rendszer egészébe vetett hitük. A demokrácia nemzetközi napja kapcsán egyébként érdemes még kiemelni, hogy maga a demokrácia egy folyamatos ideál. És miközben egyre többet beszélünk arról, hogy milyen demokratikus értékeknek kellene megfelelnünk, a mindennapok praktikuma eltérő tapasztalatokat mutat számunkra. Ez a kettősség pedig szintén csökkentheti az emberek demokráciába vetett bizalmát.

* Magyarországon a rendszerváltás után a demokrácia megítélése részben egybeesik az Európa Unió megítélésével. Nyilván amiatt is, hogy a korábbi fél évszázados diktatórikus rendszert az Európai Unió váltotta fel. Milyen a polgárok viszonya jelenleg a demokratikus berendezkedéshez, illetve a rendszerhez? Mi az, ami hiányzik, mi az, ami pótolható, és mi az, amit jobb lenne egy más rendszerbe átszervezni?

— Ez egy eléggé összetett kérdés. Szerintem Magyarország esetében is igaz az az állítás, hogy az egész demokratikus berendezkedés egyre erőteljesebben ki van téve a polarizációnak. A polarizációnak pedig az a következménye, hogy miközben egyre inkább erősödik a választók elkötelezettsége az iránt a tábor iránt, amelyben hisznek, annál inkább eltávolodhat a szimpátiájuk a rendszer egészétől, főként abban az esetben, ha ennek a bizonyos rendszernek a fő elemei nem esnek egybe az általuk támogatott politikai erő elképzeléseivel. A felmérések szerint a demokráciába vetett bizalom mindig erősebb abban a szavazói körben, amely a hatalmon levő pártokat támogatja, és fordítva: az ellenzékben levők mindig kevésbé hisznek a demokráciában. Ettől függetlenül Magyarországon még mindig túlnyomó többségben vannak az Európai Unió támogatói, mind a kormányzati, mind az ellenzéki oldal szavazói között.

* A demokrácia kapcsán rendszerint felmerül az úgynevezett erős, illetve gyenge állam témája. Lehetséges egyensúlyt találni e téren?

— Ebben a kérdésben nagyon nehéz igazságot tenni, mert az, hogy az államnak erősnek vagy gyengének kell lennie, egy normatív kérdés. Tehát mindez a politikai irányultság, az értékeknek, illetve az ideológiáknak a kérdése. Ezáltal szerintem nincs egy ideális helyzet és egyensúly, mivel minden ország más helyzetben van. Az éppen aktuális kormányzatok elképzelései ugyanis mindig meg fogják határozni azt, hogy erősíteni vagy éppen gyengíteni szeretnék az állam szerepét. Mindettől függetlenül jól érzékelhető, hogy az állam szerepvállalása világviszonylatban egyre erősödik.

* Ön szerint melyek a demokratikus rendszerek előnyei?

— Jelentős politikai szakértők hangoztatták egykor, hogy a demokratikus rendszernek az a legnagyobb előnye, hogy lehetővé teszi a politikai döntéshozatalt, illetve a hatalomváltást anélkül, hogy ez fizikai erőszakba fulladna. Szóval ez a legfontosabb előnye a demokráciának, hogy a többség véleménye határozza meg, milyen politikai irányvonalú kormányok szülessenek.

* Az Egyesült Államokat sokan gúnyosan, vagy éppen pozitív értelemben, a demokrácia exportőrének tartják, ha csak az elmúlt fél évszázadra gondolunk vissza. Fontos és vélhetően igencsak megosztó kérdés: vajon exportálható-e a demokrácia?

— Ha csak a II. világháború utáni időszakra gondolunk vissza, akkor azt jelenthetjük ki, hogy igen. Azután és főként az utóbbi évtizedekben viszont számos példa mutatja, hogy ez mégsem működik. Politikatudományi körökben, melyekben a demokráciaexportot komolyan vették mint lehetőséget az elmúlt időszakban, van egyfajta kijózanodás azzal kapcsolatban, hogy lehet-e adaptálni a rendszert univerzális kritériumok alapján a világ bármely országába. A legutóbbi kijózanodási hullám egyértelműen az arab tavasz folyamata volt. Mindez jól mutatta, hogy a demokráciának nincs egy mindenhol alkalmazható univerzális modellje.