Két és fél év telt el azóta, hogy msgr. Huzsvár László megyés püspök pappá szentelésének 50. évfordulóján a nagybecskereki egyházmegye főpásztori székéből nyugdíjba vonult.
* Mennyiben változott meg a nyugdíjas püspök élete?
- Örülök az alkalomnak, hogy most már mint nyugalmazott főpásztor beszélgethetek a kedves hívekkel, akik számomra azt a családias hangulatot jelentik, amely tulajdonképpen minden lelkipásztor lelke mélyén ott van. A hívekkel való találkozásban ugyanis mi a családi érzületünknek a legszebbikét tudjuk megélni, hiszen papi életünket értük is választottuk. Az öregember - és én is az vagyok - az emlékeiből nagyszerűen tud összefűzni magának szép és értékes pillanatokat, hiszen az együtt eltöltött ötven év sok lelki gazdagságot hozott, annak ellenére is, hogy ezeknek az éveknek a túlnyomó részét az összetörtség, a zaklatottság jellemezte.
A hívektől állandóan egyfajta segélykiáltást véltem hallani: a zaklatottságból való kiútkeresés és a megnyugváskeresés hangját. A hozzám fordulókat igyekeztem a Megváltó Jézus arca felé fordítani. Tudatosítani próbáltam, hogy a karácsonyi, a betlehemi jászolkép, amely a közénk érkezett újszülöttet, a Megváltót mutatja, minden alkalommal Isten szeretetéről győz meg bennünket. Most is ez teszi rendkívülivé az én nyugalmazott éveimet. Nekünk azonban nemcsak a múltból kell táplálkoznunk, hanem a jelenből életre kell hívnunk azt, amit a vallásos ember optimizmusának szoktunk nevezni. Amikor erőt vesz rajtam a bizonytalanság, a gyöngeség, azzal nyugtatom magam és híveimet, hogy Isten kedvét leli bennünk, mert szereti az általa megteremtett világot, így külön-külön valamennyiünket is.
* Katolikus magyar közösségünk hitgyakorlása szempontjából tapasztal-e különbséget az egypártrendszer idején és a napjainkban megélt adventi időszak között? A világi élet minden területén, de különösen a közoktatásban a mai napig is uralkodó liberálkommunizmus romboló szelleme mennyire gátló tényezője a Megváltónk születését megelőző várakozásra való lelki felkészülésnek?
- Nagyon nehéz a ma emberét az elmúlt évtizedekkel ezelőtt élőkkel összehasonlítani. Szinte hihetetlen, de napjaink embere sokkal inkább összeroppant, zaklatottabb, mint az egypártrendszer idején élők. A társadalomban ugyanis egy rendkívüli változás történt. Szűnőben van a harcos istentagadás, mellyel korábban ki akarták lúgozni belőlünk az istenhitet, helyét azonban a szabadosság vette át. Lehet ezt akár liberálkommunizmusnak is nevezni, de én nem szeretem az ilyen politikai kifejezéseket. Élete során az ember annyi mindennel találkozik, annyira kibővült az élet zónasávja, hogy egyszerűen nem tud időt szakítani a csöndre, amelyben önmagunkkal és Istennel folytathatunk bensőséges párbeszédet. A régi évtizedek embere ezt természetes egyszerűséggel valósította meg. Gondoljunk csak a hajnali misék káprázatos vonzására, azokra a rorátékra, amelyeken az adventi időszak minden reggelén az egész falu énekelte a csodálatos gregorián himnuszt, hogy: Harmatozzatok, egek, nyíljatok onnan felül,/ Esők, essetek és csepegjetek igaz mennyből!/ Nyílj meg, föld, és teremtőt teremj, üdvözítőt!
Mindennek ellenére a mai ember lelkületében is jelen van az istenkeresésnek a vágya, csak legyen, aki rávezesse őket, milyen módon találhatják meg. Arra kérem a híveket, teremtsenek maguknak olyan órákat, sőt olyan napokat, időszakokat, amikor szívükre figyelve elcsendesülnek. Mert a hit nemcsak felismerés, nem is csak önakarat-alakítás, hogy ismerem és akarom Istent, hanem egyúttal érzelem is. Ezért szeretik az emberek a legnagyobb ünnepünknél, a húsvétnál is jobban a karácsonyt, amelyben a szív érzésének megannyi változata benne van. Szükséges időt szakítanunk arra, hogy elgondolkodjunk, mit jelent számunkra Isten. Ezt követően beszélgessünk el, osszuk meg társainkkal az Istennel való fenséges találkozásainkat, de beszéljünk azokról a pillanatokról is, amikor úgy éreztük, az éjszaka sötétje borult életünkre, és vágyódtunk a fényre, a világosságra. Ebben a kettősségben, a sötétség és világosság kettősségében kell megtalálnunk azt a biztos támpontot, amikor odahelyezzük magunkat a mennyei Atya ölelő karjába, hogy - és ez a karácsony titka - mi is érezzük, én is érezzem az atya, a megváltó Jézus, a segítő Szűz Anya ölelését. Ez a nagyszerű pillanat segít felismernem, hogy körülöttem mindennek lehet örülni, hiszen Isten szépnek teremtette a világot, és minket is. A maga szépségéből megajándékozva tett képessé bennünket arra, hogy egymást vigasztaljuk, erősítsük, bátorítsuk.
* Püspök atyának mi a véleménye a készülő vajdasági magyar választói névjegyzékről? Fontosnak tartja-e, hogy minél többen feliratkozzanak rá?
- A nemzeti tanácsokról szóló törvény lehetővé teszi, hogy minden nemzetiség a maga nemzeti tanácsa által önmagáról gondoskodjon. Az így felkínált lehetőséget ki kell használni, és minél többünknek fel kell iratkoznunk a választói névjegyzékre, hiszen még a többségi nemzet képviselői is arra biztatnak bennünket, hogy találjunk egymásra. Ez egy olyan nagy csírázó újulást jelent, amelyet nekünk nem szabad elszalasztanunk, hiszen annak a reményét erősíti, hogy lehet a Bácskában, a Bánátban és Szerémségben szebbé tenni a holnapot. Ehhez kellenek az új emberek, az újonnan érkező fiatalok. Hogy számukra mi követendőt tudnék én tanácsolni? A családközpontúságot! Az idei karácsonyra is azt üzenem, hogy a családközpontú életvitelt valósítsák meg. A régi izraelitáknak, Isten választott népének volt egy mondása, hogy az én házam az én váram. Számunkra, magyarok számára most ez úgy hangozhatna, hogy az én családom az én váram. A családi élet a megmaradás vára, ezt kell nekünk végre felfognunk. Ne a jajongjunk, ne az elveszettség károgó varjai legyünk, hanem legyünk egy jövőépítő bátor életigenlésnek a hordozói, ez egyben a mai vallásos ember életfelfogásának a legfőbb üzenete is.