home 2024. július 23., Lenke napja
Online előfizetés
„A VMSZ esetleg kivonulhat a hatalomból”
(vas)
2013.03.06.
LXVIII. évf. 10. szám

A Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai városi frakciója úgy határozott, hogy határozati javaslatot nyújt be a szabadkai városközpont rendezési terve elfogadásának a leállítására.

Maglai Jenő, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai szervezetének elnöke múlt heti sajtótájékoztatóján elmondta: nem szabad elfogadni azt a városrendezési tervjavaslatot, amely tönkretenné Szabadka szecessziós arculatát, új terv készítésére van szükség. A szóban forgó városrendezési terv az elmúlt hónapokban heves reakciókat váltott ki a nyilvánosságban, a civil szervezetek és a lakosok részéről is, de ezt nem volt senki sem hajlandó figyelembe venni. A frakcióvezető azt nyilatkozta, hogy a VMSZ négy szakaszból álló határozati javaslata a közvetlenül ezzel a problematikával foglalkozó civil szervezetekkel és szakemberekkel történő megbeszélések után született meg.
— Az elmúlt időszakban egyetlen párt sem szólalt fel a jelenlegi tervjavaslat ellen. Ezt a problémát a városi képviselő-testület és a városi tanács keretében kell megvitatni — magyarázta Maglai.
A VMSZ által rossznak ítélt tervjavaslatról március 14-én dönt majd véglegesen a tervbizottság, ezért még azelőtt összehívják a városi képviselő-testület ülését. Mivel a határozati javaslatot a VMSZ frakciójának mind a tizenhat képviselője aláírta, Maglai szerint semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy tíz-tizenkét napon belül a városi képviselő–testület elé kerüljön a javaslat. A VMSZ ezenkívül feloszlatná a városi tervbizottságot is, mert úgy gondolja, hogy annak munkájában sok kivetni való van, illetve arra szólítja fel a Városi Tanácsot, hogy bírálja felül azokat a már korábban elfogadott rendezési terveket és intézkedéseket is, amelyek Szabadka központjára vonatkoznak.
— Kizárólag pártfüggetlen szakemberek kinevezésével egy új összetételű bizottságot kell megbízni a tervjavaslat kidolgozásával. A VMSZ szabadkai szervezete nem ért egyet azzal az elképzeléssel, hogy a város központját betondzsungellé változtassák, szerintünk egy teljesen új tervjavaslatra van szükség, amely megőrizné történelmi örökségünket. Különben elveszítünk egy két évszázados hagyatékot — fogalmazott Maglai.
A politikus újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy amennyiben a koalíciós partnerek nem hajlandók együttműködni, és nem támogatják a tervjavaslatot, abban az esetben mindenki számára egyértelmű lesz, hogy ki mit képvisel a városban. Maglai hangsúlyozta: a VMSZ tisztában van a javaslat súlyával, azzal, hogy e lépéssel gondok merülhetnek fel a koalícióban, de reményei szerint a koalíciós partnereknek figyelembe veszik majd ezt az indítványt, mivel az a város és a polgárok érdekeit szolgálja. Ha nem így történik, fennáll annak lehetősége, hogy a VMSZ esetleg kivonul a hatalomból.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..