Emlékszem, hogy az egyetemi éveim alatt az önkéntes véradással két vizsgát ingyenesen jelenthettünk be, ami nagy segítség volt a hallgatói létben, emellett pedig jót cselekedtünk, valakinek az egészségét támogattuk. Június 14-e a nemzetközi véradás napja. Az egészségügyben dolgozók nem győznek eleget beszélni a véradás fontosságáról, szerepéről, és főként a melegebb évszakokban szabadtéri akciókat szerveznek, hogy az emberek akár két ügyintézés között adhassanak vért, és így segíthessenek embertársaikon.
A tudomány mai állása szerint a vér semmi mással nem helyettesíthető, nem állítható elő mesterségesen, kizárólag véradással pótolható. Egy felnőtt embernek átlagosan 5 liter vér van a szervezetében, egy véradás alkalmával 450 millilitert vesznek az illetőtől. Valljuk be, ez csekély mennyiség, ráadásul 56 nap múlva ismét adhatunk vért, vagyis rövid idő alatt pótlódik a kivett mennyiség.
Vért minden tizennyolcadik életévét betöltött, de még nem hatvanöt éves, minimum 50 kilogramm testsúlyú, egészséges ember adhat — a nők évente maximum négyszer, míg a férfiak ötször, azt viszont ki kell emelni, hogy várandós és szoptató nők nem jótékonykodhatnak ezen a módon. Ahhoz, hogy alkalmasak legyünk a véradásra, oda kell figyelnünk az egészségünkre, így egyszerre támogatjuk a saját szervezetünket és másokét is, sőt, messzebb mennék, életeket menthetünk. A levett vérből háromféle készítményt tudnak előállítani, innen ered a mondás, hogy ha vért adunk, megmenthetünk három életet.
Mint az ismeretlentől általában, sokan félnek a véradástól, a fájdalomtól, a következményeitől. Az évfolyamtársaim között is akadt olyan, aki remegő lábakkal feküdt le az ágyra, és végül kellemes csalódással állt fel onnan, mert azt hitte, fájni fog, vagy az ájulás kerülgeti majd, de semmi ehhez hasonló nem történt vele. Az emberek többsége miután megtapasztalja, hogy a véradás semmiféle áldozattal nem jár, rendszeres véradóvá válik, mert vérre mindig szükség van, és csak mi, emberek tudunk az embertársainknak adni belőle.
