Sok jó ember kis helyen is elfér - a torontálvásárhelyiek és a besztercei vendéglátóik csoportképe

Mottó: ''Mert az Isten ismeri utunkat, az igazaknak érti dolgukat...”
(I. zsoltár, ref. énekeskönyv; Marot Kálmán, 1496-1544)
Augusztusban Erdélyben járt a torontálvásárhelyi református keresztyén egyházközség gyülekezete Zsombolya, Temesvár, Lugos, Déva, Vajdahunyad, Gyulafehérvár, Nagyenyed, Torda, a Tordai-hasadék Természetvédelmi Terület, Inaktelke, Bonchida, Szamosújvár, Dés, Bethlen, Beszterce, Kőrösfő, Királyhágó, Nagyvárad-Olaszi és a többszöri kiindulópontként kinevezett Kolozsvár érintésével. Az öt nap élményei szinte könyvterjedelműre duzzadtak, melyből emberpróbáló feladat kiragadni a legmarkánsabb pillanatokat.
- Öröm volt ez számomra - nyilatkozta Kolozsvárott, az 1895-ben felépített protestáns fakultás dísztermében egy reggeli áhítat alkalmával Gyenge Károly tiszteletes úr, a torontáli csapat lelkésze -, hiszen visszatérhettem veletek arra a tájra, ahonnan hét esztendővel ezelőtt kiküldettem. Lám, több száz kilométert tettünk meg otthonunkból kilépve, s amikor betoppantunk pihenésre egy számunkra idegen, a rengeteg nagy ország piciny falujába, melynek létezéséről előtte mit sem tudtunk, anyanyelvünkön szóltak hozzánk. Csodálkozunk, de hiszen ők is ezen a nyelven fohászkodnak az Úrhoz. Mindnyájunk édes anyanyelvén. Cseppek vagyunk bár, szétszórva idegen népek tengerében, de Jézus összeköt bennünket. å imádkozik értünk, miért ne tennénk meg ezt mi is végre egymásért? Elvégre már ezen az úton is bizonyítottunk, hogy kis helyen is elférünk és tudunk egymás mellett élni.
Hogy az Isten iránti szeretet kaput nyit embertársaink felé, arról a gyülekezet küldöttei szinte minden lépésükön testközelből is meggyőződhettek. Krisztus levelei voltak ugyanis az őket befogadó emberek, s elöljáróik. Az az ajánlólevél (lásd: Kor.II.3; 1-3), amelyet mi, a messzi ''idegen”-ből odavetődött kívülállók is meglát(hat)tunk, megtapasztal(hat)tunk. Köszönjük. A nagyenyedi református erődtemplom kertészkedő harangozójának; dr. Juhász Tamás és dr. Geréb Zsolt professzoroknak, a kolozsvári egyetemi fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet tanárainak; Jánosi Lóránt, Kállai Csaba és Márton János tiszteletes úrnak, vagyis az inaktelki, a kolozsvárfelső-monostori, illetve a bonchidai református gyülekezet lelkészének; a besztercei református gyülekezet presbitériumának és a Szentháromság római katolikus templom gondnokának. Az ugyancsak besztercei Gyenge családnak, aki negyvenhármunkat vendégelte meg kicsiny lakása asztalánál, valamint Veres Kovács Attila tiszteletes úrnak, a nagyvárad-olaszi házigazdánknak, a Sebes-Körös-parti református egyházközség karizmatikus és szinte a legnehezebb pillanatokban is derűt fakasztani tudó lelkészének. A listáról továbbá a kolozsvári szállás- és étkezőhelyünkön türelmesen ügyeleteskedő szakácsnőket és az útvezető nénikéket sem hagyhatjuk ki, akik önként és térítésmentesen vállalták kalauzolásunkat az Óvárban, a Farkas utcai református és a Szent Mihály-plébániatemplomban, a házsongárdi temetőben. A zentai Severtrans egy szem fiatal sofőrje talpraesettségből többször is jelesre vizsgázott, bár percekkel az útra kelést után előbb a klímaberendezés mondta fel a szolgálatot, majd hazafelé egy ékszíjat is ki kellett kisbicskáznia a rakoncátlankodó jármű motorházából. Örömünkre szolgál az is, hogy e nem mindennapi és öntudatépítő, a morzsálódó dél-bánsági közösséget együvé kovácsoló merész vállalkozás támogatását többen - és a távollétükben is! - szívügyüknek tekintették.
Végezetül, de nem utolsósorban, köszönet a Torontálvásárhelyen szolgálatot tevő Gyenge Károly és Gyenge Szlifka Tilda lelkészházaspárnak, akik az Úr gondviselő segedelmével végigkísérték gyülekezetüket ezen a hatalmas úton.