Templom és a nagyatádi kopjafa - 2012. május 13.

Első hivatalos említésének 213. évfordulóját ünnepelte május második vasárnapján a Torontálvásárhelyi Keresztyén Református Egyházközség gyülekezete. Eredetileg afféle visszatérő, rendezvénysorozatos elképzeléssel, amelyhez azonban a látványos meghasonlásban jeleskedők az utolsó pillanatban néhány táblafirkáló és kedélyborzoló ''kinyilatkoztatást” is társítottak. A faluvégen és a központban egyaránt! Ráadásul a fagyosszentek is újra maradéktalanul teljesítették ősi megbízatásukat.
Mindez mégsem bizonyult elegendőnek az ünneprontáshoz! Elvégre a patinás templomban elhangzó istentisztelet prédikációjának akadt elegendő befogadója, aki hazatérvén továbbadhatta az Úr Igéjét (ApCsel 20,28) és nt. Jakab László Tibor nagyatádi lelkész úr reáépített gondolatait. Biztatóul üzenve egyúttal minden távol maradottnak és csüggedőnek ''...nem hagy AZ, ki népeket teremtett, senkit sem éjben...” (419. dicséret). Noha a prédikátor szerint önnön zúgolódása ragasztotta sárba az embert, ki ráadásul hitét és becsületét is aprópénzért kótyavetyélte el. Megkérdőjelezve ezáltal megmaradásának létjogosultságát is, merészen és istenfélő állhatatossággal tervezgető ősei tárgyi és szellemi jussának méltó megöröklését is... Ún. ágendás lelkészként ezúttal ft. dr. Csete-Szemesi István, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke szolgált. Ő e májusi alkalmakat is szorgalmazó Gyenge, valamint az előttük mintegy tíz éven keresztül szolgálatot tévő Móricz lelkészházaspár elődeként huszonhét évig pásztorolta az akkortájt még csak debellácsinak nevezett, pár ezer fős gyülekezetet. Az úrvacsorai jegyek kiosztása előtt Becsei Mihály torontálvásárhelyi alpolgármester tett önálló konfirmálási fogadalomtételt az egybegyűltek előtt.
A II. Református Világtalálkozó himnuszaként beiktatott 334. dicséret, az Úrvacsora, illetve az egymás iránti türelmességre és elfogadására intő elbocsátó áldás közé egy piciny kultúrműsor is bebocsáttatást kért. Széchenyi Jolán nyugalmazott tanárnő vallási ihletésű verset olvasott fel, Tóth Zsolt kántor vezényletével a Dalárda énekhangba szőtt tanúságtétele csendült fel, Balassa Beáta diáklány pedig Petőfi Nem megyek én innen sehová című költeményével marasztalta a várakozókat.
Az új kopjafa felavatását újabb köszöntők vezették be. A házigazdák nevében nt. Gyenge Károly tiszteletes úr fordult az egybegyűltekhez, majd ugyancsak velős gondolatokkal emelkedtek szólásra a vendégek is. A vajdahunyadi egyházmegye lupéni gyülekezetének nevében nt. Gáll Sándor esperes úr, a hódmezővásárhelyi Ótemplom és Csúcs egyházközségek nevében Börzsönyi Istvánné Kádár Katalin, a torontálvásárhelyi helyi közösség nevében pedig Balogi András faluelnök méltatta az együvé tartozás ünnepnapját. Azt az ünnepet, melyen a vallási és testvérgyülekezeti elöljárókon, illetve az egyszerű polgárokon kívül több testvérvárosi önkormányzat képviselői is megjelentek, a dél-bánsági település kiemelkedő civil szervezeteinek vezetőivel és éltetőivel, valamint a községi és regionális politikum képviselőivel együtt. S persze, nem utolsósorban Réti Árpád fafaragó mesterrel, a Somogy megyei Nagyatád református egyházközség gondnokával, akinek vésői nyomán elkészült oszlopra az egyetemes református köszöntés mellett e jegyzet címadó sora is felkerült.
A templomudvaron is végigsöprő viharos széllökések közepette megejtett, a 2011-ben felállított, (sors)társától szinte karnyújtásnyira elhelyezett kopjafa leleplezésének pillanatait a közösen elénekelt nemzeti ima akkordjai kerekítették egésszé.