Mit keresünk Lengyelországban?

Elkísértük a lovasokat, Lengyelország pálos szentélyébe, Ferenc pápa jövetelének a hírnökeit! A pápai zászlót magasba emelő Murányi Sándor és társai most pénteken, április 14-én indulnak lóháton a częstochowai Fekete Madonna szentélyéből Budapestre. Útközben a lengyel, a szlovák testvéreinket megszólítják, hívják, hogy vegyenek részt Ferenc pápa április 30-ai szentmiséjén, melyet a világ békéjéért ajánlunk fel!

Azonnal felkeltette érdeklődésemet a Facebook-bejegyzés, melyet Mária, a béke királynőjének zarándoka, Csaba t. aláírással Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes tett közzé. Interjúalanyom elérhetőségét szeretetre méltó készséggel adta meg, és Murányi Sándor Olivér ugyanilyen nemes egyszerűséggel bólintott rá kérésemre, hogy a zarándokút után beszélgessünk.

Istennek legyen hála a lovas zarándokaink a lengyelországi Fekete Madonna szentélyétől szerencsésen hazaérkeztek Lengyel-, Cseh-, és Szlovákián keresztül Magyarországra (Részlet Böjte Csaba Facebook-bejegyzéséből)

* Író. Ezzel az egy szóval definiálja önmagát a Facebookon. Ám ha lejjebb görgetünk az oldalán, rácsodálkozunk, mennyi-mennyi minden fér bele ebbe az egy szóba, az életébe.  

— Az olvasók és az irodalomtudományi szakma írónak tart engem — hogy ez mennyiben van így, az száz év múlva kiderül, mert ha száz év múlva is leveszi valaki a polcról a könyveimet, akkor nyert ügyem van. Azt szoktam mondani, hogy az írók száz évvel előre dolgoznak. Hiába Nobel-díjas egy író, ha nem veszik le a könyvét. Tehát elsősorban szépirodalmi alkotó vagyok. Székelyudvarhelyen születtem 1974-ben, és úgy lettem Sándor Olivér, hogy édesapám nagy Petőfi Sándor-rajongó, édesanyám pedig születésem előtt egy hónappal megnézte a Twist Olivér című filmet. Ha megérem, akkor jövőre leszek ötvenéves. 2004-ben publikáltam az első novellámat, azóta élek az irodalomban, immár hatodik kötetes szerzőként. Az idén három kötetem is megjelenik: a Medvenéző című könyvem, mely Magyarországon választható érettségi tétel, német nyelven kerül ki a nyomdából, megjelenés előtt áll a Lukács, a székely indián című, egy vadőrről írt kötetem, valamint Panasz helyett címmel Böjte Csaba testvér gyergyói gyerekeiről írtam — mert az árvaházakban ugye nem panaszkodnak, csak azok az emberek panaszkodnak, akiknek élnek a szüleik —, és éppen a zarándokút alatt jelentette örömmel a kiadó, hogy kihozzák a könyvet.

Lengyelországból lovon. A pápai mise után a József Attila-szobornál találkoztunk Böjte Csaba testvér dévai és gyergyói gyerekeivel. Köszönöm, hogy családjukhoz tartozhatok. Kossuth Lajos tér

* A ló, a lovaglás sport, hobbi, szenvedély vagy életforma?

— Hétévesen kezdtem el néptáncolni, és ez a mai napig tart, illetve az idén harminchatodik éve karatézom. Ez a kettő párhuzamosan működik, fontossági sorrendben az irodalom után van az én életemben, a karaténak az önfegyelme, a néptáncnak a kondíciója segített engem a lovaglásban. Nekem nincs lovam, merthogy a lányomnak vettem egy csikót, és nem kockáztattam, hogy második ló is legyen a családban, hogy az övét fenn tudjuk tartani. Húsz évvel ezelőtt Szőcs Elek csíkszeredai huszárkapitány kiengedett engem egyedül az erdőre lóval, és most, amikor kiderült, hogy 530 kilométeren nem estem le a lóról, megköszöntem neki, hogy akkor ennyire megbízott bennem. Gyerekkoromtól nagyon-nagyon állatszerető ember vagyok. Sok ezer évnek kell még eltelnie, amíg elfogadjuk azt, hogy az állatok nem a szolgáink, hanem a barátaink. Ugyanígy barátom volt a Vándor nevű ló is a zarándoklaton. Én a fülébe súgtam, hogy hozzon engem haza, hogy ne legyek egy tolókocsiba került vagy halott családapa, hanem vigyázzon rám. Az állat ezt megtette, épségben hazahozott.

Lengyelországból lovon. Zarándok vezetőnkkel, a Máriához megtért Rózsa Sándorral Farkas Chemez társaságában, itt: Kosd (Pest megye, Magyarország)

* Kik voltak a társai a zarándokúton?

— Chemez Farkas volt a zarándok vezetőnk — én úgy neveztem el őt, hogy a Máriához megtért Rózsa Sándor, merthogy kísértetiesen hasonlít az Oszter Sándor főszereplésével készült filmbeli betyárhoz. Az út kapcsán már nem is barátság fejlődött ki köztünk, hanem egyfajta testvérség. Egy nagyon-nagyon mély lelkületű, vallásos ember, vérbeli zarándok vezető, nagy tapasztalattal, aki 2000 kilométert zarándokolt lóháton Kazahsztánban. Az ő tapasztalata nélkül nem tudtam volna végigmenni ezen az úton lóháton. Mágnesként tartotta össze a csapatot, nagyon vigyázott arra, hogy békés maradjon a fáradtságban is. A teljes távot ketten tettük meg Farkassal, ám négy ló haladt, a másik két lovon váltották egymást a lovasok: Ónodi Máté, egy nagyon tehetséges, balassagyarmati fiatalember, húszéves erdész, mellette thai bokszol és néptáncol — rendesen fájt, amikor két napra ki kellett hogy szálljon, hogy hazautazzon a munkahelye miatt, és nagyon vártam vissza őt a csapatba, mert hiszem, hogy amíg ilyen fiataljaink vannak, nem vagyunk veszve —, és az édesapja, Ónodi Krisztián kísért bennünket, ő is többször lóra ült, majd Magyarországon csatlakozott hozzánk a testvére, Ónodi Krisztofer. Velünk jött továbbá Benák Sándor és ifj. Benák Sándor, szintén apa és fia, előbb Lengyelországban, majd itt Magyarországon is ültek lovon, Szlovákiában pedig a csapatunkat erősítette Tóvári Balázs szentendrei hagyományőrző huszár. Nagy eredménye a lovas zarándoklatnak, hogy meg tudtuk szólítani a lengyeleket, hogy eljöjjenek a budapesti pápalátogatásra. Csaba testvér találkozott velük a metróaluljárókban a pápai mise után, és azt mondták neki, azért jöttek, mert látták a lovasokat a tévében — Csaba testvérnek a częstochowai áldását és beszédét közvetítette a lengyel állami televízió. A zarándokút végcélja pedig a Szent Anna-rét volt, ahol a két Mária-út metszéspontja van. Nagyon várjuk, hogy Magyarországon oda épüljön egy kápolna, ezért is lovagoltunk. Ferenc pápa budapesti látogatása utáni hétfőn misézett ott Csaba testvér, és nagyon szépen elmondta, hogy a mi Üdvözlégy Máriáink és a Miatyánkjaink lesznek annak a kápolnának az igazi kövei.

A halál útjának nevezett szlovákiai autópálya-szakaszon való átkelésről, a 150 helyett 1 lóerős utazásról, Csaba testvérről, Lukácsról, a székely indiánról, a vadonban töltött hét évről, medvelesről is beszélgettünk. S arról, hogy mitől lesz az életünk szélesebb.

Lengyelországból lovon. Ónodi Máté húszéves erdész thai bokszol és néptáncol. 300 kilométert lovagolt velünk. Mától rövid szünetet tart munkahelye miatt, majd szembejön folytatni utunkat. Nem vagyunk veszve, amíg ilyen fiataljaink vannak. Várlak vissza, Máté! — in Dolná Ves

* Mennyi szép élmény, és milyen jó hallgatni, amikor valaki az örömeit, feltöltődéseit osztja meg egy beszélgetés során, pedig biztosan voltak nehézségeik is.

— Azt tapasztaltam a lovaglás során, hogy a kontinensünk úgy összevissza van szabdalva autópályákkal és vasutakkal, hogy nem tudtunk tartósan vadonban és hegyeken lovagolni. Lépten-nyomon egy autópályán kötöttünk ki, vagy egy vasúton, és ezért kénytelenek voltunk átügetni, pontosabban áthajtani a lovainkat a halál útjának nevezett szlovákiai autópályás szakaszon, melyet azért neveztetek el így, mert ott hal meg a legtöbb szlovák állampolgár autóbalesetben. Kinéztük azt az egy percet, amikor szünetel a kamionforgalom, előtte elmondtunk egy Most segíts meg, Máriát, és az egyik kollégánk hátulról ostorral elkezdte hajtani a lovakat — sajnos nem volt nálam GoPro kamera, hogy felvegye a legnehezebb pillanatát a zarándoklatunknak–, és ahogy átmentünk, rögtön az országos vasúti sínen kötöttünk ki, ahol felváltva haladtak a lovaink a vasúton a vonatokkal, tehát hol a vonat ment el a sínen, hol a lovunk. Egy igazi modern Don Quijote-történet is benne van ebben a zarándoklatban, és ezért is örültünk nagyon-nagyon, hogy Böjte Csaba testvér áldásával és a Szűzanya segítségével el tudtuk érni a Szent Anna-rétet.

Lengyelországból lovon. Az európai irodalomtörténet első modern regényének nemcsak Don Quijote de la Mancha a főhőse, hanem Rocinante, a ló is, akit most Vándornak hívnak. Homlokunkat összeérintve két hétre hatlábúvá váltunk. Kérem őt, vigyen 530 kilométeren át Ferenc pápához Budapestre — Częstochowa (Sziléziai vajdaság, Lengyelország) környékén

* Önt, aki a természet közelében nőtt fel, nyilvánvalóan mélyen érinti, hogy mekkora területeket sajátít ki az ember az állatok természetes élőhelyéből.

— Sokan kérdezték, melyik volt a nehezebb, a tavalyi gyalogoszarándoklatom Csíksomlyóra vagy az idei lovas Częstochowából. Ez utóbbi, mert ha csak gyalogol az ember egy 600 kilós állat mellett, akkor is minden másodpercben koncentráltan oda kell figyelnie. Én hét évig éltem szabadon, medvék között a vadonban, Facebook-, mobiltelefon- és internetmentesen, ők lettek az én orvosaim, papjaim és pszichológusaim egy személyben, illetve a barátaim, és azóta minden embernek úgy nézek a szemébe, ahogyan ők néztek az enyémbe, kíváncsian és szabadon. Ezért különösen fájt nekem, hogy a kontinensünkön már alig maradt olyan terület, ahol meg tud maradni egy ragadozó, vagy ahol egyáltalán át tudunk menni lóval úgy, hogy ne keresztezzünk műutakat, vasutakat. Erről szól a megjelenés előtt álló Lukács, a székely indián című kötetem, a vadőrről, akinek viccesen azt mondták harminc évvel ezelőtt, hogy a medvelese helyén benzinkút lesz az autópályán. Eltelt harminc év, és most itt tartunk, hogy készül a Moldvát Erdéllyel összekötő, eléggé ironikusan Egyesülésnek nevezett autópálya, és a nyomvonala valóban ott halad át a medvelesnél. Egy kicsit mi is olyanok vagyunk, mint az indiánok, csak most a vasparipa az az autópálya. 

Lengyelországból lovon. A Fekete Madonnánál gyerekek és apáca-óvónénik köszöntek el tőlem. Ma megtettük az első 37 kilométert az 530-ból. Köszönöm, hogy kísértek lélekben Ferenc pápához Budapestre — Częstochowa (Sziléziai vajdaság, Lengyelország) környékén

* Amennyire az utak összekötnek, annyira el is választanak, nem?

— Úgy gondolom, és ezt a vadőrtől tanultam, hogy az ember, ha beleszól a természetbe, még ha jó szándékkal is teszi, az akkor sem tud jól elsülni. Tehát akkora összhang és harmónia van a természetben, hogy az ember jó szándékkal is csak rontani tud rajta. Hiába készítünk vadátjárókat az autópályán, mert a vadpopulációk össze fognak menni az autópályától, nem fognak tudni normálisan egymással találkozni az állatok. Egy autópályának a megépítése érinti a vadvirágokat, a madarakat, de még a rovarokat is. Teszi mindezt az ember önkényesen azért, hogy gyorsabban tudjon száguldani. Én most megtapasztaltam, hogy milyen két hétig 1 lóerővel haladni. Nem 80-nal, nem 150 lóerős autóval, hanem 1 lóerővel. Úgy gondolom, sokkal boldogabb volt az életem, mint amikor volán előtt ültem. És úgy érzem, sokkal többet éltem, hogy az életem így hosszabb. Centauri álnéven publikáló írókollégám mondja, hogy az életünk hosszáról nem tehetünk, de a szélességéről igen. Sokkal szélesebben tudtam élni lóhátról, mint autóból.

* Felajánlotta, hogy elvisz medvelesre, ha valóra válik az álmom, és nyáron eljutok Erdélybe, Székelyföldre. Medveturizmussal is foglalkozik?

— Kétféle medveles van. Az egyik az, amikor a medve keresi meg az embert kukoricáért cserébe, és akkor le lehet fényképezni, ahogy eszik. De én a nehezebb műfajt űzöm, amikor az ember keresi meg a medvét, kukorica nélkül, a nappali rejtekhelyén, és úgy barátkozik velem. Ez veszélyes, és a turistáknak nem engedjük meg. Úgyhogy önt mindenképp az előbbire viszem, van több mint negyven vadász ismerősöm, aki segít, ha vendégem jön. Például Böjte Csaba testvér is nagyon szereti a medvéket. Hálás vagyok neki, hogy támogatja az alkotói pályámat, ő nemcsak mondja, hogy olvassa, hanem valóban el is olvassa a könyveimet. Ez egy harmincéves barátság köztünk Csaba testvérrel. 1988-ban tizenhárom éves gyerekként ismertem meg őt. Az esztelneki ferences kolostorban fekete reverendás kispap volt, nem volt még pappá szentelve. Láttam őt sírni azért, hogy nem veheti magára a barna ferences csuhát. Eltelt két év, és 1990-ben az első szabad csíksomlyói búcsún láttam őt sírni örömében, hogy felvehette, hiszen időközben meghalt Ceaușescu Romániában, és így szabaddá vált a ferences rend. Ez egy nagyon-nagyon mély barátság köztünk. Arra kértem őt, hogy támogassa ezt a lovas zarándokutat, álljon mellénk, legyen a védnökünk, és áldja meg. Igazi barátként olyan szinten megtette, hogy elutazott Częstochowába, az indulásunkra, ott misézett, megáldotta a lovainkat, és kifogott bennünket itt a Szentendrei-szigeten, a Szent Anna-réten megérkezésünkkor. A két nap között két héten át mindennap beszéltünk vele, érdekelte őt, hogy vagyunk, hogy haladunk, jól vagyunk-e, a lovasok és a lovak nem sérültek-e. Ez számomra nagyon megható volt, és hitet adott, hogy nem történhet bajunk az úton, mert Csaba testvér megáldott bennünket.
A zarándoklatról készült fotókat, videókat Murányi Sándor Olivér Facebook-oldalán nézhetik meg.