A szentmisét ft. Fuderer László, a templom plébánosa pap testvéreivel, ft. Pósa Lászlóval, ft. Világos Miklóssal és ft. Kozma Róberttel mutatta be. Az ünnepi szónok dr. Harmath Károly aranymisés ferences szerzetes atya volt.

Mária példája nemcsak vigasztaló, hanem tanító is. Az ő életútja nem volt mentes a szenvedéstől: megtapasztalta a szegénységet, a menekülés viszontagságait, fiának keresztútját és halálát. Ez a mérhetetlen bizalom tette az egyház anyjává. „Legyen nekem a te igéd szerint” – mondta, amikor megtudta az angyaltól, hogy Isten őt választotta a Megváltó anyjává, rábízva magát Isten tervére. Isten sosem hagyja válasz nélkül azokat, akik feltétel nélkül igent mondanak neki. Ő már ott van, ahova mi is tartunk. Égi édesanyánkként utat mutat, közbenjár értünk, kísér bennünket a mai rögös, rohanó, hatalom- és pénzorientált világunkban. Példát ad minden kor hívőinek, rámutatva arra, hogy az Isten iránti hűség soha nem marad jutalom nélkül.

A megjelent híveket ft. Fuderer László atya köszöntötte.

– Ma, amikor Mária mennybevételét ünnepeljük, akkor elmondhatjuk, hogy az ember igazán csak a szívével lát. Isten nagy művét ünnepeljük. A szívünkkel érezzük, hogy van mennyei édesanyánk – kezdte köszöntőbeszédét Harmath atya. Mária szenvedéséről szólt. – Küzdött a gyermek megtartásáért. Tudjuk, hogy ez mit jelent. Mária által Isten világosan üzeni, hogy minden embernek van méltósága és értéke. Megóvása által a bűntől Isten megmutatja, mit akar és tesz az emberért, attól függetlenül, hogy az ember pontosan az ellenkezőjét akarja, nem tiszteli az emberi méltóságot. Szavak és beszédek hangzanak el, egymásról szólunk, és bántó szavaink terjednek. Isten bennünket teremtett, megváltott, üdvözített. Az Isten szemében érték vagyunk. Miért nem tudjuk egymást értékelni, miért nem tudjuk legyőzni a gonoszt, miért nem küzdünk? – tette fel a kérdést Harmath atya.

Megszoktuk a kényelmet. Nincs kedvünk vagy erőnk küzdeni. A mai ember nem bátor, keresi az alkalmat, hogy hogyan oldjon meg valamit a legkevesebb erőfeszítéssel, vagy kerülje ki. Mária életét Isten tette szentté. Neki is szembesülnie kellett minden elé kerülő akadállyal, nem csak a szülés pillanatában. Mária érezte, látta, hogy az Úr nagy dolgokra hívta meg. Szent életet élt. Voltak kérdései az Úrhoz, gondjai, aggodalmai. Gyermekét megalázták, megkínozták, keresztre feszítették.

Mária érző ember volt, úgy is tiszteljük, mint a hétfájdalmú Szűzanyát. Példája legyen számunkra vezérvonal. Mária gondjai és kérdései során az Istenhez fordult. Mi annyiszor kérjük Isten segítségét, de magunktól nem kérdezzük: Mit adunk mi Istennek? Hálásak vagyunk, megköszönjük a kapott jót?

A mi feladatunk, hogy elfogadjuk az Úr akaratát. Ha beengedjük, bejut a szívünkbe, a családunkba. Nem néha, nem ünnepekkor, mindennap.

Mária elfogadta az örömet és a szenvedést.

Mária példája legyen buzdító, és az ünnep üzenete: kezdjük el újra értékelni önmagunkat! Tisztelnünk kell önmagunkat, testünket is, nemcsak az élvezetet kell keresni, hanem az igazi boldogságot, hogy mindazt, amit kaptunk Istentől, tiszteletben tartsuk.

Mária tudatában volt annak, hogy mit jelent, hogy Jézus Krisztus az Isten fia. Neki is kellett a megerősítés. Nekünk is kell. Bátorkodjunk kérni, hogy legyen közbenjárónk, megértsük életének üzenetét, és újra meg újra megvalósítsuk. Nem egyszerre, csak kis lépésekkel. Minden út egyszerű, kis lépésekkel kezdődik. Legyen ez az ünnep az újralépések kezdete! – fejezte be ünnepi beszédét Harmath atya.

Úgy legyen!