A Magyarkanizsa községhez tartozó Orom fiatal település - 120 éves. Életévének számával azonos az összeg, amennyibe a településen végighaladó új aszfaltút kerül - dinárban és milliókban. A nyolc kilométer hosszú, kiszélesített aszfaltút építése 120 millió dinárba került. Oromon az elmúlt 30 évben ne...
Magyarkanizsa polgármestere, KÖRMÖCI Károly arra a nem is olyan régen, egy évvel ezelőtti megbeszélésre emlékeztetett, amikor itt, Oromon leültek a község és a település vezetői. Fölvetődött néhány megoldásra váró probléma, melyek kapcsán abban állapodtak meg: elkezdik őket egyenként megoldani. Az első az útfelújítás volt, melyet eredetileg csak a vasútig szándékoztak kiszélesíteni és leaszfaltozni, aztán úgy döntöttek: kiépítik az egész falu hosszában. A község nagy útfelújítási akciója (Martonos, Adorján, Kispiac...) Orom után a Kispiac-Kishomok szakaszon folytatódik, majd Horgos és Magyarkanizsa egyes utcáinak az aszfaltozására vonulnak ki a munkagépek.
A Tartományi Végrehajtó Tanács alelnöke, dr. LÓDI Gábor a tartományi kormányfő, Bojan Pajtić személyes üdvözletét adta át az útavatást ünneplő oromiaknak, és annak a magyarkanizsai önkormányzatnak, amely tíz nap lefogása alatt immár a második ünnepségre küldött meghívót a tartományi székvárosba. Elmondta: ,,Orvosként tudom, hogy az emberi testben a vérerek kötik össze az életet. A Vajdaságban az utak kötik össze az életet: az embereket, a barátokat, a gazdaságot, a mezőgazdaságot. A jobb élet nevében pedig azt kívánom, hogy ezen az új aszfaltúton mind több terményt szállítsanak.
Az ünnepségen - melyen jelen volt Tácsi Béla tartományi képviselő, Maráci Nándor, Magyarkanizsa község alelnöke, dr. Bimbó Mihály, a községi képviselő-testület elnöke, Dušan Dragić, a kivitelező Vojput igazgatója, Kövesdi János, a magyarkanizsai kommunális közvállalat igazgatója és a községi közigazgatás képviselői - rövid alkalmi műsort láthattak a vendégek és a helybeliek. Fellépett az oromi Petőfi Sándor ME asszonykórusa, valamint a helyi általános iskola és a magyarkanizsai Bolero táncklub oromi táncosai. A szalagátvágási ceremónia után Orom új plébánosa, Szakály József szentelte fel az új aszfaltút nyolc kilométeres szakaszát.