home 2023. február 06., Dóra napja
Újra belakni az ősi birtokot
Tóth Lívia
2022.12.02.
LXXVII. évf. 48. szám
Újra belakni az ősi birtokot

Csinta Samu Feleki László- és báró Eötvös József-díjas erdélyi újságíró, közíró nemrégiben Vajdaságban mutatta be két nagy sikerű, az erdélyi arisztokrácia újrakezdett történetéről szóló könyvét, az Erdély újranemesítői és az Arisztokraták honfoglalása címűt.

Az említett két kötet tíz erdélyi főnemesi család túlélésével, visszatérésének körülményeivel és lehetőségeivel foglalkozik. A romániai rendszerváltást követő visszaszolgáltatások nyomán ugyanis egyre több arisztokrata család leszármazottja jelent meg Erdélyben, belakva az ősi birtokot, és az erdélyi magyar társadalom szerves részévé válva.

* Hogyan talált meg ez a téma, és miért tartottad fontosnak a feldolgozását?

— Természetesen az újságírói kíváncsiság is közrejátszott, de igazából akkor kezdtem el ezen komolyabban is gondolkozni, amikor a ma már felnőtt gyermekeim osztálytársaként megjelentek gróf Kálnoky Tibor fiai. A szülői értekezleteken, iskolai ünnepségeken, táborokban ismerkedtünk, majd ez a kapcsolat már-már baráti viszonnyá alakult át. Egyre több mindent tudtam meg róluk, és eljutottunk oda, hogy kimondtam: én erről írni szeretnék. Előbb azonban ki kellett találnom, milyen megközelítésből kezdjek ezzel a témával foglalkozni, mert addigra sok újságíró-kolléga fedezte fel magának az arisztokratákat, de a többségük megragadt a felületes érdeklődésnél, a külsőségeknél, melyeket a legtöbben ennek a rétegnek tulajdonítanak. Úgy döntöttem, azokat a családokat keresem fel, amelyeknek a leszármazottai visszaigényelték és részben vagy egészen visszakapták a hajdani birtokukat, majd életvitelszerűen elkezdtek ott élni — ez ugyanis korántsem vonatkozik mindenkire. A listát gróf Kálnoky Tibor segítségével állítottam össze, majd Borókai Gábornak a figyelmébe ajánlottam a témát, aki akkor a Heti Válasz hetilap főszerkesztője és kiadóigazgatója volt. Ő javasolta, ne egy könyvbe tömörítsük az összes család életét, adjunk esélyt az olvasónak eldönteni, igényli-e ezt a témát, szeretne-e újabb történeteket. Az első kötetnek, melybe hat család került, nagyon jó volt a fogadtatása, vagyis az olvasók úgyszólván kikövetelték, hogy legyen folytatás. Egyébként a két könyv mintegy 80-90 órányi beszélgetésből készült el.


Csinta Samu (Hodolik Boglárka fotója)

* Mi motiválja ezeket a családokat arra, hogy visszatérjenek?

— Igen, első hallásra valóban úgy érezhetjük, hogy érthetetlen döntésekről van szó. Mert mi késztetheti a Londonban nagyon reményteljes brókerkarrier előtt álló Mikes Roy Chowdhury Gergelyt, hogy begyűrje egy hátizsákba a 10 000 fontba kerülő öltönyét, hazamenjen Zabolára, lefeküdjön a hajdani kertészlak padlójára, és elkezdje szinte a semmiből felépíteni a további életét? Vagy báró Bánffy Farkast, hogy frissen végzett mérnökként Erdélybe költözzön, és azt mondja, ő az életét arra akarja szánni, hogy újrateremtse a hajdani állapotokat? Eredetileg azt gondoltam, hogy ezek a történetek 1990-től kezdődnek, amikor összeomlik a kommunista rendszer, de amikor elkezdtem a beszélgetéseket, nagyon hamar rá kellett jönnöm, ha nem megyek vissza legalább a II. világháború végéig, érthetetlenné válnak a mozgatórugók. 1944. augusztus 23-án a román kormány kiugrott a németekkel alkotott koalícióból, és a Vörös Hadsereggel elindult békét teremteni a világban. Elsősorban, mert az volt legközelebb, átlépték a Kárpátokat, és Erdélyben fejtették ki „dicső” tevékenységüket. A román betörés hírére elkezdtek menekülni az arisztokraták, de Budapesten szinte mindenki megállt, szusszant egyet, és várta a híreket otthonról. Amikor azt hallották, hogy a román király visszaült a trónra, minden rendben lesz, a tulajdonviszonyok változatlanok maradnak, egy részük hinni akart ebben, és hazament, a többiek folytatták az útjukat Nyugatra. Akik visszafordultak, azokra hamarosan rácsattant a kommunizmus vasajtaja, és Erdélyben nagyon méltatlan körülmények között élték meg a következő évtizedeket. Eljöttek a ’90-es évek, a közös gyökerek, értékek birtokában a nyugatiak is elindultak haza, és elkezdték visszaigényelni az ősi kastélyokat, udvarházakat, erdőket, legelőket, szántóföldeket. Az arisztokraták körében mindig dívott az a parancsszó, hogy kastélyt, földet el nem adunk, de nemcsak ez vezérelte őket, hanem az is, hogy az őseik egy-egy kisebb vagy nagyobb közösség élén álltak. Ebbe beletartozott például a helyi iskola felépítése, karbantartása, a tanító megfizetése, a templomépítés, a lakosság vetőmagvakkal, gyógyszerekkel való ellátása, a helyi rezesbanda hangszereinek a megvásárlása. Ez a fajta, közösség iránti felelősségérzet ébredt fel a legtöbbjükben, amit az is bizonyít, hogy a visszakapott javakon nem adtak túl, hanem megpróbálták ezeket az ingatlanokat hasznosítani, restaurálni, beemelni egyfajta kulturális körforgásba, tehát újra a közösségek hasznára bocsátani.

* Milyen lehetőségek vannak például egy visszaigényelt kastély felújítására? Csak a saját vagyon, vagy léteznek erre a célra felhasználható pályázatok?

— Akik Nyugatról jöttek haza, azok ott jómódban éltek ugyan, de senkinek sem volt tetemes vagyona. A Marosvásárhely melletti Gernyeszegen lévő Teleki-kastélynak, melyet kis Gödöllőnek is neveztek, a nagyon szerényen megállapított restaurálási költsége 2 millió euró volt, tíz évvel ezelőtt. Teleki Kálmánnak, aki Brüsszelből költözött haza, nem volt ennyi pénze, de Kálnoky Tibornak sem, akinek két épület, a miklósvári vadászkastély és a kőröspataki kastély gondja szakadt a nyakába. Azoknak az arisztokratáknak pedig, akik a kommunista Romániában élték túl a nehéz éveket, végképp nem volt tőkéjük. A legtöbben nagyon kis lépésekkel fogtak neki ennek a munkának. De az objektumok tekintetében is több kategóriáról beszélünk. Azokban, amelyek az idők során valamilyen funkciót töltöttek be — a termelőszövetkezet irodája volt, vagy raktár, árvaház, tbc-kórház, elmegyógyintézet —, viszonylag jól jártak, mert nagyon súlyos strukturális károkat nem szenvedtek el. Hogy belül milyen iszonyatos károkat okoztak az „új tulajdonosok” a hajdani terek átalakításával, az egy másik téma. Sokkal rosszabbul járt a Magyarcsesztvén lévő két kastély, mert amikor a bírói végzés nyomán kiköltözött onnan a kollektív gazdaság, és gróf Mikes Zsigmond nem tudott minden percben jelen lenni, a helyiek nem egészen két év alatt az utolsó tégláig elhordták, a földdel tették egyenlővé a kastélyokat. Mindezt tetézte, hogy a magántulajdonban lévő ingatlanok felújítására nem lehetett uniós forrásokra pályázni. Voltak kiskapuk, ha a tulajdonos állami intézménnyel, önkormányzattal közösen pályázott, mert ezáltal közösségi célt is szolgálhat a felújítandó ingatlan. Csakhogy a korábbi évtizedek tapasztalatán okulva kezdetben mindenki tele volt gyanakvással, de később ez is változott.


Csinta Samu (Szalai Attila fotója)

* A román állam hogyan fogadta ezt a visszaigénylési hullámot?

— Románia a ’90-es évek második felében erőteljesen hajtott az uniós és a NATO-tagságra, az államosított tulajdonok visszaszolgáltatása pedig nagyon fontos előfeltétele volt a felvételi tárgyalások elkezdésének. A kastélyokat egy bizonyos pillanatban futószalagon adták vissza az igénylőknek, de az erdők, mezők, legelők ügyében már nyögvenyelősebb volt a történet, főleg az erdők esetében, mert azok hamar és jól értékesíthetőek, ezért rengeteg peres eljárás folyt és folyik ma is. Báró Bánffy Farkas — akit én az erdélyi arisztokrácia fővállalkozójának neveztem el, hiszen a visszaszolgáltatott ingóságok és ingatlanok felújítása és értékesítése terén nagyon sok, főleg idősebb arisztokrata vagy család ügyét képviselte — elmondta, Románia uniós és NATO-tagságának az elnyerése után homlokegyenest megváltozott a viszonyulás, és amibe csak lehetett, belekötöttek, az erdők ügyében pedig rengeteg perújrafelvétel van még ma is.

* Vannak olyan történetek, hogy a kastély egy részében ott él az arisztokrata tulajdonos, a többit pedig a turisták rendelkezésére bocsátották, vendéglőt, szállodát alakítottak ki a birtokon.

— Igen, a legtöbb lakható kastély idegenforgalmi látványosság, mert ez tűnt a leghamarabb jövedelmet hozónak. Zabolán, a Mikes-kastélyban gróf Mikes Kata nem a nagy kastélyban, hanem egy úgynevezett svájcilakban él, melyet még a nagyapja vett a nagyanyjának a párizsi világkiállításon — nagyon megtetszett neki, és elhozta ajándékba. A Suzuki terepjárójával időről időre kigurul, általában nem öncélúan, hanem valóban megy valahova, a turisták pedig figyelnek, mert tudják, ha egy ilyen autót látnak, abban a grófnő ül. Sokszor órákon át lesben állnak a fényképezőgéppel, aztán vagy sikerül meglátniuk, vagy nem. De a grófnőnek is finoman sugallják, hogy tessék nyugodtan autókázni, mert ebből haszna lehet.

* Hogyan fogadták az egyszerű emberek az arisztokraták visszatérését?

— Amikor 1989 decemberében elkergették, majd agyonlőtték Ceaușescut, 1990-től szétestek a kollektívek, a valamikor magántulajdonban lévő földeket kiosztották a hajdani tulajdonosok leszármazottainak. Aztán becsődöltek a nagy gyárak is, és a munka nélkül maradt réteg gazdálkodni kezdett a visszakapott földeken. Viszont a ’90-es évek második felében megjöttek a grófok, és ez gondot okozott, mert egy stabilizálódó társadalmi berendezés állt újra a feje tetejére, hiszen azok a földek valójában az arisztokratáké voltak. Ahol jól tudtak kommunikálni, szót értettek a lakossággal, az induló vállalkozásaikba helyi embereket alkalmaztak, megvásárolták a termékeiket, egyszóval érdekeltté tették őket, ott aránylag hamar lecsengett ez a felháborodás.

* Lesz-e a könyveidnek, illetve a témának folytatása?

— Foglalkoztat a téma, de már másként. Rövidesen eltelik tíz esztendő azóta, hogy ezekkel az emberekkel hosszasan beszélgettem, és sok minden történt a visszaszolgáltatások és a felújítások terén is. Inkább ennek szeretnék utánajárni, mert már kezdetben is éreztem, hogy én nem csak egyes családok történetét vettettem papírra, hiszen ők a magyar történelem részei. Emellett érdekes lenne románra is lefordíttatni ezekből az írásokból egy kollázst, esetleg kiegészítve két román arisztokrata család történetével.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..