Balázs Ferenc, Oláj Tibor, Ónodi Ibolyka, Horváth Noémi, Kormányos LászlóCsóka községben az utóbbi nyolc-tíz évben szinte teljesen megszűnt a gazdasági fejlődés. A valamikori nagyüzemek: a húsgyár, a mezőgazdasági kombinát már csak halvány árnyékai egykori önmaguknak, sorra tönkrementek, bez...
Balázs Ferenc, Oláj Tibor, Ónodi Ibolyka, Horváth Noémi, Kormányos László |
Csóka községben az utóbbi nyolc-tíz évben szinte teljesen megszűnt a gazdasági fejlődés. A valamikori nagyüzemek: a húsgyár, a mezőgazdasági kombinát már csak halvány árnyékai egykori önmaguknak, sorra tönkrementek, bezártak a vállalatok, a szövetkezetek felbomlottak, a termőföldek nagyobb része magánkézbe került. Az egyébként is szűkös mezőgazdasági támogatások megvonása oda vezetett, hogy a korábban sikeres mezőgazdasági termelés és kistermelői tevékenység vészes hanyatlásnak indult. A munkanélküliség problémája mostanra egy-egy családon belül több generációt is érint. A községben a legnagyobb munkáltató és foglalkoztató az önkormányzat és annak intézményei. A helyzet ismeretében nem kell csodálkozni azon, hogy a VMSZ csókai községi szervezetének a 2012 és 2016 közötti ciklusra szóló programja, amely a Választások a változásokért nevet viseli, a munkahely-teremtési lehetőségeket és célokat az első helyen tárgyalja. A tervezet kimondja, hogy az önkormányzatnak ebben a tevékenységben nemcsak részt kell vennie, hanem biztosítania kell az ösztönző környezetet, a vállalkozóbarát adópolitikát és a cégek megalakulásához szükséges lobbizást.
Balázs Ferenc jelenlegi alpolgármester, a VMSZ községi választási listájának vezetője és egyben polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón ismertette a programot, amely a gazdasággal és a mezőgazdasággal együtt természetesen minden más fontos területet érint. A községi infrastrukturális feladatokon kívül felsorolja a környezetvédelem, a közművelődés, a kultúra, a sport, az egészségügy, az oktatás és nevelés legfontosabb pontjait, de kitér a határon átívelő együttműködésre, partnerségre és turizmusra is.
A jegyzéken mindegyik helyi szervezet és helyi közösség képviselteti magát, összeállításakor a szakmaiságot és az eddig aktivitást vették alapul, és nem utolsósorban sok fiatal is szerepel rajta.
Oláj Tibor, aki az önkormányzati választási listán az ötödik helyen indul, kiemelte: munkahelyek létrehozására csak a meglvő vagy ezután létrejövő mikro- és kisvállalkozásoknál lehet számítani. Fontos lenne a munkanélküliek vállalkozóvá válásának a felkarolása egy támogatási alap létrehozásával, amelyet községi költségvetési eszközökből és más forrásokból pénzelnének. Lehetőséget kívánnak adni a bejegyzett kisvállalkozóknak, hogy a község honlapján mutassák be tevékenységüket, termékeiket, szolgáltatásaikat. Lehetőségként felvetik az önkormányzati közmunkaprogram beindítását is, amely akár egy évig tartó munkalehetőséget is biztosítana.
Horváth Noémi, a VMSZ Ifjúsági Fórumának ügyvezető alelnöke az önkormányzati lista előkelő harmadik helyét foglalja el Balázs Ferenc és Pintér Csaba, a községi képviselő-testület jelenlegi elnöke után. Az újságíróknak a fiatalok szerepvállalását emelte ki, hiszen ők is felelősek a sorsuk formálásáért, alakulásáért.
A találkozón jelen volt Ónodi Ibolyka, a tartományi és Kormányos László, a tartományi egyéni lista jelöltje. A VMSZ tartományi választási listáján a padéi Barta Tibor és a kanizsamonostori Mészáros Kiss Tibor kapott helyet, a köztársasági listán pedig tizenketten képviselik Csóka községet.
Kormányos László mottója: Törődni a közösséggel! ''Arra számítok, hogy a következő periódusban félre tudjuk tenni az esetleges politikai ellentéteket azért, hogy a polgárok által választott tartományi képviselőnek egy nagyon fontos dolga és feladata legyen, hogy községünket minél több támogatáshoz juttatva polgáraink életkörülményeinek javítása érdekében cselekedjen” -- olvashatjuk többek között a programjában.