1962-t írtak akkor, amikor az óbecsei Zdravko Gložanski Általános Iskola 8/a osztály diákjai búcsút vettek Majer Zsuzsanna osztályfőnöküktől, tanáraiktól és egymástól. Közös és egyéni terveket szőttek, álmodva hittek egy világban, amelyet egyszer majd megváltanak. Szétszéledtek a szélr...
 |
1962-t írtak akkor, amikor az óbecsei Zdravko Gložanski Általános Iskola 8/a osztály diákjai búcsút vettek Majer Zsuzsanna osztályfőnöküktől, tanáraiktól és egymástól. Közös és egyéni terveket szőttek, álmodva hittek egy világban, amelyet egyszer majd megváltanak. Szétszéledtek a szélrózsa minden irányába, középiskolát, egyetemet, hivatást kerestek, és találtak. Némelyek csak a padtársuktól és barátjuktól szakadtak el, mások a várostól is vagy a hazájuktól. Családot alapítottak és dolgoztak. A világ nem olyan lett éppen, mint amilyennek megálmodták. Az idő a hajukba ezüstszálakat szőtt, az arcokra életutjaik árulkodó redői kerültek. A haza nevet cserélt. Pályájuk végén a többség nyugdíjba vonult, unokák lopnak fényt hétköznapjaik szürkeségébe, és adnak nekik napról napra új reményt, vagy valahol valamiben önmagukra találva töltik aktívan napjaikat.
Ötven évvel a nyolcadik osztály befejezése után egy forró nyári napon a Palatinus étteremben tartották meg az első osztálytalálkozót. A szabadkai, zentai, péterrévei és a külföldről, Ausztráliából, Németországból, illetve Svájcból érkezőket az alkalmi hetes, Molnár Mátyás szervező köszöntötte, majd a fél évszázad távlatait felidézve osztályfőnöki óra következett. A szemekben a viszontlátás öröme csillogott, az emlékek mozaikkockái felszínre kerültek. Megosztották egymással életük történéseit, bánatait, örömeit, hullámhegyeit és hullámvölgyeit. Búcsúzáskor megígérték egymásnak, hogy a legközelebbi találkozásig nem várnak öt évtizedet.
