2010-ben, a trianoni békediktátum 90. évében a magyar nemzetet érintő jelentős döntések születtek az anyaországban. A Magyar Országgyűlés 2010. május 26-án hatalmas többséggel, 98 százalékos támogatottsággal fogadta el az állampolgárságról szóló törvény módosítását. Ezzel bevezette az egyszerűsített honosítási eljárást — a következő év január 1-jétől kezdték meg az alkalmazását –, ami lehetővé tette, hogy a külhoni magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé váljon. Azóta a vajdasági magyarok közül több mint 200 000-en éltek ezzel a lehetőséggel.

A törvény új alapokra helyezte a nemzetpolitikát, melynek eredményeit csak azok nem látják, akik csukott szemmel járnak, vagy lételemük a mindig mindenért való fanyalgás.

A másik döntés, melyet sokan meglepetéssel fogadtak, néhány nappal később, 2010. május 31-én született meg, amikor az országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, az I. világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját. Az erről szóló törvény kimondta, a más-más államokban élő magyarság minden tagja része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság. Persze voltak, akik ellene voksoltak, mert szerintük rontja Magyarország jószomszédi kapcsolatait, és nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit.

És így lett, szerintem nagyon helyesen, az addigi gyásznapból ha nem is ünnep, de alkalom a méltóságteljes emlékezésre. Immár tizenkét éve, hogy június 4-én nem siránkozunk, hanem ki-ki a maga módján próbálja megélni nemcsak a közösségi, hanem a nemzeti összetartozást is. Királyhalmon az almafánál, saját településén az összetartozás tüze mellett, Tóthfaluban az Ákos-koncerten, Budapesten a Kossuth téren, ahol izgalmas családi programokra várják az érdeklődőket, esetleg a saját városunkat, falunkat keresve a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének falain — a történelmi Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti 12 485 települése között. Vagy éppen Csíksomlyón, mert az idén a pünkösdi búcsú napja egybeesik június 4-ével.

Trianon ténye ugyan kitörölhetetlen, feldolgozhatatlan, és a fenti verssorokkal ellentétben beszélni kell róla, viszont bebizonyosodott, hogy a megújulás szándékával százkét év után is képesek vagyunk erőt meríteni hitünkből, nyelvünkből és kultúránkból.