* Pogány Ünnep. Sokan biztos már ezen a kifejezésen is megbotránkoznak, mögé képzelnek valami sötét, fekete szertartást, pedig erről szó sincs, éppen ellenkezőleg.

— Nem áldozunk szüzeket, és nem vagyunk sátánisták sem, pedig sokan e szó hallatán valami ilyesmit képzelnek. A magyarok régi vallását próbáljuk egy kicsit újraéleszteni, ápolni, újrakapcsolódni a természettel, és mindezt megmutatni másoknak. Ennyi az egész. Központi szerepet tölt be a tűz, a lángok és a füst mint ősi, élő elem. Szerintem fontos mindezt bemutatni a mi kis multikulturális közösségünknek. Hogy lássák, ezek voltunk valaha mi, magyarok, innen indultunk, ebből a vallásból fakad a mai vallásunk is valamilyen szinten. Tehát a dolgok magját ünnepeljük, az őseink hitvilágát, és nem is szeretem vallási eseményként definiálni, mert nem az. Valamikor a természet volt a mindenünk. A csillagokból, a Napból, az időjárásból merítettünk, s ehhez nem árt néha visszatérni — mondja.

Fotók: György Imre

Mivel kint beszélgetünk, a szabad ég alatt, s ő maga is a természettel egyensúlyban éli az életét, ezek a mondatok különösen hitelesen csengenek. De hogy kinek az ötlete volt maga a Pogány Ünnep, és miért éppen Óbecsén, a Mézes-dűlőben szerveződik? Mint minden jó történetnek, ennek is köze van egy kis pálinkázáshoz Schultz standjánál.

— Egy rendezvényen szerepeltem az italaimmal, s a parázson járás után a táltosunk, Szemző Gábor és Vörösmarty Imi odajöttek hozzám pálinkázni. Szóba került, hogy milyen jó lenne, ha mindaz valahol kint lenne, egy tanyán, a természet kellős közepén. Ekkor elmondtam, hogy én éppen egy ilyen tanyáról jövök. Megmutattam nekik fotókon a helyszínt, tetszett nekik, de azt gondoltam, most lelkesek, de reggelre elmúlik. Aztán másnap délelőtt csörgött a telefonom, ők hívtak, hogy csináljuk. Először megijedtem, de rábólintottam, s elég gyorsan összekovácsolódott egy jó társaság, másfél hónap alatt összehoztunk egy egyszerű, de nagyszerű kis fesztivált, jobban mondva egy tűzszertartás köré épülő társalgást. Az első alkalom inkább szűk körnek szólt, másodszor már jöttek messzebbről is, Magyarországról többen is, akik ott is aludtak, sőt, több szerb barátunk is részt vett, s azt éreztem, ők voltak a leglelkesebbek. Ami megható számomra, mert nyelvileg lehet, hogy nem értették, miről van szó, de a hangulatot, a vibrációt érezték, a mantra, a tűz, a füst játéka őket is vitte. S a nyelvi értés másodlagossá vált — meséli Schultz csillogó szemekkel.

Szemző Gábor táltos, ceremóniamester a programok kiötlője, s ő is vezényli le ezeket a szertartásokat. Hogy az ő szavait idézzük: „Azon dolgozunk lelkes csapatunkkal, hogy felelevenítsük őseink természettisztelő lelkületét, hogy újra mindenki számára élővé válhasson, mi egykor erős volt. Célunk, hogy az ember újra része legyen a természetnek lelkületében kortól, nemtől függetlenül, mint egy nagy, ősi család, ahogy őseink idejében régen volt.”

A tűz tehát egy központi eleme a fesztiválnak, nyolc tűz ég folyamatosan, ezt állják körbe a pogány szertartás során a résztvevők, és Szemző Gábor vezetésével, az ő mantráit hallgatva átadják magukat a természetnek s egy nagy közös imának.

— A láncfogásban összekapaszkodás az összekapcsolódást szimbolizálja. S a tűz körül jólesik álldogálni, mert melegít, éltet. Mint a vasárnapi szentmise esetében: a fél 9-es mise egy szándékra, 10 órakor a népért hangzik el. Nálunk is így van ez, pénteken egy szűkebb kör vesz részt, a szombati nap a központi.

Mely tele lesz különféle programokkal. 15 órától Pavle Rokovićnak, a keleti orvostudomány doktorának előadását hallgathatják az érdeklődők, majd 16 órától a Sólyom hagyományőrző egyesület lovas műsora következik, ezután lovaglásra is lesz lehetőség, majd újabb pogány szertartás következik Szemző Gáborral, 17 órától, az este pedig a koncerteké, fellép Dáriusz Budapestről egy kis spirituális rappel és a Vartra zenekar Belgrádból, mely fúziós világzenét játszik. Éjféltől pedig goazene szól majd. Napközben sem kell senkinek unatkoznia, kísérőprogramként lesz még íjászkodás, különféle gyermekprogramok, s a vegán konyha is helyet kap a tanyán.

— A Vartra egy szerb zenekar, kérdezhetnék tőlünk, hogy mit keres egy magyar lelkületű rendezvényen, de számomra nagyon fontos, hogy ne gettósodjunk el. Én úgy tudok megmaradni magyarként, ha megmutatom a velünk élő nemzeteknek, mi hogyan ünneplünk, vendégül látunk másokat, együtt eszünk-iszunk, beszélgetünk s ünneplünk — teszi hozzá Schultz azonnal.

* Ha az ember fesztivált szervez, egyszerre száz helyen kell lennie, ezért kíváncsi vagyok, mennyire tud részt venni a házigazda a programokon.

— A pénteki nap ebből a szempontból jó, hiszen kevesebben vannak, én is fel tudok töltődni ezekkel az energiákkal. Az idén vasárnap még egy menyegzőnk is lesz, fehér liliommal a pár fején, a régi szertartások alapján. Templomnak pedig itt a természet, mely a legszebb templomunk, ráadásul ezt Isten alkotta. Nem kell egy épületbe mennünk, hogy találkozzunk vele, sőt, nevet sem kell adni neki. Egyébként szerintem az a baj, hogy mindent kategorizálunk, és mindennek nevet akarunk adni.

* A második Pogány Ünnepen egy óriási szalmabábut is elégettetek. Ennek mi volt a szerepe?

— Minden évben próbálunk valami újítást behozni, tavaly ez a szalmabábu volt. Elkészült ez a 4,5 méteres totem, melynek felemeléséhez is harminc ember kellett, rengeteg kötél, lécek, botok. Nem hittem, hogy valaha állni fog, de sikerült „lábra állítani”. Az emberek papírra írták a negatív gondolataikat, melyeket beletűztek a szalmabábuba, s ezt égettük el jelképesen. Történt azonban egy nagyon érdekes dolog. Abban az időben, amíg a bábu állt, de nem égett, semmi sem működött a fesztiválon. Az áram rázott, két jóbarát világraszólóan összeveszett, a mikrofonok, kábelek nem működtek, senki nem értette, miért. Ez lehet, hogy nagyon furcsán hangzik, én is szkeptikus volnék, de a saját szememmel láttam, így kénytelen vagyok elhinni. Az idén nem lesz szalmabábunk. A tűz marad, nyolc oszlopban fog égni.

* Azt is várjátok, aki szkeptikus, vagy akit nem érdekel ez az egész ősi hitvilág?

— Persze. Eddig is volt, aki csak kíváncsiságból jött el, és végül meghatódottan távozott. Amikor megszólalnak a mantrák s az ehhez szükséges zenei aláfestés, égnek a lángok, ez annyira különleges atmoszférát teremt, hogy sok ember szemében láttam könnyeket a szertartás során. Azt hiszem, egy kicsit saját magaddal is találkozol eközben, s ez nagyon fontos. Édesapánk mély, katolikus érzületű ember, természetesen ő is szkeptikus volt az elején, de megváltozott a véleménye, hiszen rengeteg idegentől kapott ölelést, sok új embert ismert meg, nem erőltetett senki semmit, így megváltozott a véleménye. S ez valóban arról szól, hogy újrakapcsolódunk a természettel. Szóval várjuk a szkeptikusokat is — mondja mosolyogva.

* Több fesztivál helyszíne volt a Mézes-dűlő a Schultz-tanyán, sok ember fordult meg nálatok, szervező is voltál, nem csak mezőgazdász vagy pálinkakészítő. Változtatott ez rajtad bármit?

— Szokták kérdezni, hogyan tudok ilyen nyugodt maradni, s ezt ezeknek a fesztiváloknak köszönhetem. Az Iluzija Slobode és a Mikrofonija szerveződött még itt nálam az elmúlt években. Pozitív irányban változtam, hiszen rájöttem, hogy vannak végleges dolgok és olyanok, amelyek csak állomásként működnek, mert aminek meg kell történnie, az úgyis meg fog, aminek pedig nem, az pedig nem fog. Ezt elfogadva és felismerve lazábban élem az életemet, és kevesebbet idegeskedek fölösleges dolgokon. Szeretem és tisztelem a természetet, s erre bátorítanék mindenkit, hogy éljen vele, élvezze a legszebb templomot a világon, melynek boltozata a csillagos ég.

Szemző Gábor soraival zárva biztatjuk olvasóinkat, hogy ha tehetik, s kíváncsiak lettek, látogassanak ki a Mézes-dűlői Pogány Ünnep fesztiválra.

„Hiszünk benne, hogy megújulhat a szív ember és ember között, és hogy ebben a teremtő folyamatban mindenki megtalálhatja a helyét, mint újkori törzsközösség.”