home 2024. július 23., Lenke napja
Online előfizetés
Önfegyelem és tudatos életmód
Rencsényi Elvira
2012.11.14.
LXVII. évf. 46. szám
Önfegyelem és tudatos életmód

Beszélgetés Dévity Teréziával, a Szabadkai Cukorbetegek Egyesületének elnökével

A cukorbetegség elleni küzdelem világnapját először 1991-ben rendezték meg a Nemzetközi Diabétesz Szövetség és az Egészségügyi Világszervezet jóvoltából az inzulin felfedezőjének, Frederick Bantingnak a születésnapján, november 14-én.
A világnap jelképe egy kék kör, amely egyúttal a cukorbetegek nemzetközi szimbóluma is. A kör az életet és az egészséget jelképezi. A kék szín az eget szimbolizálja, amely egyesíti a nemzeteket, és egyben az ENSZ zászlajának a színe is.
A Szabadkai Cukorbetegek Egyesülete évek óta küzd mindazon nehézségekkel, amelyek az áldatlan gazdasági állapotok velejárói. Ezek között is az első helyen a pénzhiány áll.
* Három éve látja el a szabadkai egyesület elnöki teendőit. Nehéz volt a kezdet?
— Egyesületünk 1982-ben alakult meg. Sajnos, az elmúlt harminc évről alig maradt dokumentáció. Amikor megválasztottak elnöknek, szinte mindent elölről kellett kezdenem, támogatás, segítség nélkül. Nagy volt rajtam a nyomás, hiszen a Vajdasági Cukorbetegek Szövetségének megbízott elnöke, valamint a magyarországi MACOSZ elnöke is jelezte: egyesületünk megszüntetéséről értesültek. Kötelességemnek tartottam menteni a még menthetőt, de az igazság az, hogy nem igazán volt mit. Az előző vezetőség szinte semmit nem hagyott ránk, amivel folytonossá tudtuk volna tenni a működésünket. Mindennek ellenére elkészült az új ügyrendi szabályzatunk, majd a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökségben is újra bejegyeztek bennünket. A csapatmunkára összpontosítottam, amelynek egy feltételt szabtam: a közös célok tiszteletben tartását.
* Mi az egyesület fő feladata?
— A cukorbetegek és családtagjaik képzése, hiszen ez egy alattomos betegség, amely az egész szervezetet károsítja. Nagyon fontos, hogy a cukorbetegek minél többet megtudjanak a diabéteszről, hogy magukévá tegyék azt az életmódot, amellyel kordában tudják tartani a vércukorszintjüket. Ide sorolandó az egészséges és mértékletes táplálkozás, a mozgás és a rendszeres orvosi ellenőrzés, de legalább ilyen fontos az önfegyelem is. Tagságunknak segítünk elfogadni a betegséggel járó kellemetlenségeket, igyekszünk felkészíteni őket a fejleményekre, amelyek a betegség előrehaladásával következnek be. Nem győzzük hangsúlyozni a diabétesz megelőzésének a fontosságát, hiszen mint minden más betegség, a cukorbetegség is megelőzhető. De ha már kialakult, legalább tanuljuk meg megfelelően kezelni.
* Valójában mi a cukorbetegség lényege?
— A cukorbetegség egyfajta anyagcserezavar, amely magas vércukorszinttel jellemezhető. Ennek hátterében vagy az inzulintermelés hiánya, vagy az inzulinhatás elégtelensége áll. A diabétesz sajnos egy progresszív betegség, vagyis nem gyógyítható, de visszaszorítható, kezelhető. Ezért nagyon fontos a rendszeres szakorvosi ellenőrzés, illetve naponta a vércukorszint-ellenőrzés, amit a betegek általában saját maguk, az otthonukban végeznek el. Időnként szükséges a HbA1c, azaz a glikolizált hemoglobin szintjének a mérése is, amely az előző három hónap átlagos vércukorszintjét tükrözi. Szintén fontos a ketontestek számának a meghatározása a vérben, amely az inzulin híján föllépő komplikációra utal, illetve a hosszabb időn át tartó magas vércukorszintre. A microalbuminurea-szint a vizeletben a vese károsodására utal, a testtömegindex pedig az elhízásra. Ezek mind nagyon fontos tételek a vizsgálatok során, és a megfelelő szinten tartásuk a gyógyszereken kívül elsősorban a cukorbetegek feladata.
* Milyen tartalmakkal szolgál az egyesület a tagsága és a szimpatizánsai számára?
— Havonta egy-két alkalommal orvosok, szakorvosok tartanak előadást nálunk, előtte vércukorszintet és vérnyomást mérünk. Mindezt természetesen ingyen. Nyitottak vagyunk az újdonságokra, amelyek a cukorbetegség kezelésének különféle területeit érintik. Tapasztalatcsere végett kerekasztal-beszélgetéseket szervezünk, amikor a cukorbetegek megtudhatják, ki hogyan kezeli a betegséggel járó tüneteket, kellemetlenségeket. Minden év márciusában tartjuk meg a közgyűlésünket, amelyen tagjaink részletes betekintést kapnak az egyesület működésébe, ügyvitelébe. Ezeken a gyűléseken a tagok maguk hozhatnak döntéseket meghatározott kérdésekben. Ezenkívül az egyesületünk minden tagjának vércukorszintmérő készüléket ajándékoz, a cukorbeteg gyermekek pedig minden évben ingyen üdülhetnek egy egyhetes oktató-továbbképző táborban. Kirándulásokat is szervezünk belföldre és külföldre egyaránt, de tagjaink — meghatározott számban ugyan — egész éven át díjmentesen használhatják a városi medencét. Tagsági díjunk egy évre mindössze 400 dinár, ezt az összeget az egyesület tagjai határozták meg. A cukorbeteg gyermekek nem fizetnek tagsági díjat. És még egy fontos apróság: minden szervezett találkozó vagy előadás előtt kávéval és ásványvízzel kedveskedünk a tagjainknak, illetve a szimpatizánsainknak.
* Hány tagja van jelenleg az egyesületnek?
— Kétszáz tagunk van, nagyon kevés ahhoz viszonyítva, hogy csak Szabadkán mintegy 15 ezer cukorbeteget tartanak nyilván. Ezért mi szüntelenül toborozzuk a tagságunkat, hiszen együttes erővel sokkal könnyebben megküzdünk a betegséggel.
* Úgy tűnik, hogy a városi önkormányzat és az egyesület között javult a kapcsolat. Miben nyilvánul ez meg?
— Már egy éve, hogy az önkormányzat jóvoltából az egykori Žarko Zrenjanin utcai székhelyünket áttehettük a Szabadegyetem második emeletére. Ezt a helyiséget használatra kaptuk a várostól. Így sokkal könnyebben meg tudnak találni bennünket a tagjaink, hiszen a város szívében vagyunk. Ugyanakkor az elérhetőségünket jócskán megkönnyíti egy maroktelefon, melynek a száma: 061/55-444-41 és munkanapokon bármikor hívható. De a globális gazdasági válság sajnos az egyesületünket is érinti. A szükséges anyagiaknak csupán egynegyede áll rendelkezésünkre az előző évekhez képest, de önkéntes csapatmunkával eddig még sikerült megoldanunk minden problémát.
* Ön is cukorbeteg már gyermekkora óta. Ebből adódóan másként közelíti meg a diabéteszesek problémáit, mint — mondjuk — egy teljesen egészséges ember?
— Természetesen. Én sem menekülhettem meg a cukorbetegségtől, de megtanultam az önfegyelmet. Odafigyelek önmagamra, ügyelek az életformámra. Azt mondják, ami nem öl meg, az még erősebbé tesz. Ez a mondás a cukorbetegek esetében fokozottan igaz. Megtanultam egészségesebben táplálkozni, odafigyelek a fizikai aktivitásra, amely szintén hozzásegít, hogy kordában tudjam tartani a vércukorszintemet. A sorstársaim is, én is jól tudjuk, hogy a diabétesz egy látszólag szelíd betegség, de valójában egy „néma gyilkos”, amelynek nagyon súlyosak a szövődményei. A nem megfelelően kezelt cukorbetegség ugyanis károsítja az érrendszert, az idegrendszert, a szem ideghártyáját, a veséket, a szívet stb. Tudjuk, hogy visszaút nincs, de a betegség mérsékelhető. Ezt kell tudatosítani minden cukorbetegben.



 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..