Az, hogy valaki milyen iskolát végzett, vagy van-e bármiféle képesítése, meghatározza ugyan az életútját, de nem zárja ki, hogy érvényesülhessen az életben. Persze ez attól is függ, hogy az ember milyen követelményeket szab magának, milyen céljai vannak. Az egyetemi oklevél ugyanis önmagában még nem biztosíték arra, hogy valakiből ember lesz ebben az embertelen világban...
Mészáros Kis Melinda általános iskolai végzettségű. Két gyermeket nevel, a szabadkai Városi Könyvtárban dolgozik takarítónőként.
— Most lesz 5 hónapja, hogy ebben a munkakörben dolgozom — mondja. — Lehet, hogy sokan idegenkednek ettől a munkától, de én szeretem. Kiváltképpen azért, mert egy ilyen jelentős intézményben, patinás épületben vagyok alkalmazott. Két gyermek édesanyjaként — és szakképesítés nélkül — egyébként sem dúskálok a munkalehetőségekben, éppen ezért hálás vagyok ezért az állásért...
És hogy mennyire nem függ az iskolai végzettségtől az ember érdeklődési köre, mi sem bizonyítja jobban, mint Melinda ragaszkodása a könyvekhez.
— Imádok olvasni, mondhatnám, hogy ez a hobbim, de nem az. Több annál: szenvedély. Engem megnyugtat a könyv, szeretem a kezemben tartani, lapozni, átélni a benne olvasottakat. Szívesebben kapcsolódok ki egy jó könyvvel, mint egy tévéműsorral vagy filmmel. Egyedül csak azt sajnálom, hogy kevés a szabad időm, amit olvasással tölthetnék.
Melinda férje úgy döntött, külföldön próbál szerencsét. Villanyszerelőként kapott állást, és csak háromhavonta jár haza. Így a négytagú család életében igazi ünnepnek számít, amikor végre mind együtt lehetnek.
— A hétköznapok során nekem kell helytállnom minden téren, de szerencsére sokat segítenek ebben a gyermekeim: a 11 és a 21 éves lányom. Sokszor a fáradtságtól már alig élek, nincs erőm elvégezni az otthoni feladatokat. Ilyenkor ők kitakarítanak vagy éppen megfőzik az ebédet helyettem. Nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, hogy ilyen összetartó családom van...
Melinda — nagylelkűségéről és segítőkészségéről adva tanúbizonyságot — rendszeresen adakozik, jótékonykodik.
— Nehéz gyermekkorom volt, így mélyen átérzem a nehéz sorban élők helyzetét. Éppen ezért, amikor csak tehetem, igyekszem segíteni másokon, némileg enyhíteni a helyzetükön. Nem vagyok egyetlen jótékonysági szervezet tagja sem, de magánemberként megteszem, amit tudok, hogy a rászorultakon segítsek. Tisztában vagyok vele, hogy nem nagy dolog, amit teszek, hiszen használt dolgokat adományozok, de ha mindenki így tenne, talán együtt sikerülne némi derűt csempészni a szegénysorban élők arcára. Általában ruhaneműt és játékokat ajándékozok, és ezt nagy-nagy örömmel, a lehetőségeimhez mérten teszem. Nagyon fontos lelki táplálék számomra az, hogy segíthetek másokon. Közeleg a karácsony, és már nagyban készülök az ünnepre. Az adományozásra szánt dolgokat is kiválogattam, mert szeretném még az ünnep előtt eljuttatni őket a rászorulóknak. Tudom, milyen jó érzés kapni, de immár azt is megtapasztaltam, hogy sokkal jobb adni. És én megtehetem, annak ellenére, hogy nem vagyunk gazdagok. Minden embernek szüksége van arra, hogy alkalomadtán valami jót cselekedjen másokkal. Én ebben tudok kiteljesedni, ez tesz boldoggá — zárta a beszélgetést Mészáros Kis Melinda.
