A hit és az imádság lélektani hatásain gondolkozva megfogalmaztuk, hogy a spiritualitás úgy hat a személyiségre, mint egy „pszichológiai immunrendszer”, és a lelki egyensúly fenntartásában alapvető szerepe van. Sőt, a helyesen értelmezett vallásos hit védelmet nyújthat a szorongás, a depresszió és a reménytelenség ellen, valamint hozzájárulhat az érzelmi stabilitáshoz, kiegyensúlyozottsághoz.

Istenhit és egészségi állapot

Levin J. S. (1997) egy nagy metaana-lízisben kétszáz tanulmányt áttekintve azt találta, hogy a vallásos személyek ritkábban dohányoznak, kevesebb alkoholt fogyasztanak és nem létesítenek alkalmi szexuális kapcsolatokat. Körükben 20, a papság körében 40 százalékkal alacsonyabb a magas vérnyomás és más szívbetegség miatti halálozás, mint az átlagnépességben. Ezt a hazai kutatások is megerősítik: Kopp Mária és Skrabski Árpád 2003-ban leírták, hogy a vallásukat gyakorló magyarok között 42 százalékkal kevesebb a táppénzen töltött napok száma és a munkahelyi hiányzás, az országos átlagnál 43 százalékkal kevesebb cigarettát szívnak és kevesebb alkoholt fogyasztanak, mint a nem hívő személyek. (A dohányzás és az alkoholfogyasztás közismerten a szív-, az érrendszeri és a daganatos betegségek kockázati tényezői közé tartoznak.) Szignifikáns negatív korrelációt találtak a vallásgyakorlás és a szorongás, a depresszió, valamint a reménytelenség között, azaz minél aktívabban gyakorolja a vallását az illető, annál jobbak a pszichés egészségi mutatói. A szoros társas kapcsolatok összefüggésben voltak alacsonyabb halálozási mutatókkal, tehát protektív tényezőnek bizonyultak még egészségkárosító életmód (dohányzás, elhízás, kevés mozgás) esetén is. A testi és lelki egészség megőrzésében, a betegségekkel és traumákkal való jobb megküzdésben a hívő embernek jelentős erőforrást jelenthetnek azok a pozitív lélektani hatások, amelyek az imádságban rejlenek, még akkor is, ha ennek nincs tudatában.

Megküzdés a testi betegségekkel

Művesekezelésben részesülő pácienseknél mérték fel azt, hogyan hat a depresszió súlyosságára és az életminőségre a vallásosság. 86 taiwani beteg töltötte ki a kérdőíveket, melyek azt mutatták, hogy a mélyen hívő személyek jobban el tudták fogadni betegségüket, ennek eredményeképp a hangulatuk és az életminőségük is jobb volt. Más szerzők szívműtéten átesett középkorú és idős páciensek megküzdési módjait elemezve hasonló eredményeket kaptak. A remény és optimizmus fenntartásában számukra fontos szerepet játszott a vallásos hit. Arról számoltak be, hogy az imádkozás adta nekik a legtöbb erőt a nehézségek elviseléséhez. Japánban egy daganatos betegek vallásos és spirituális szükségleteiről készített vizsgálatban a páciensek ugyancsak azt mondták, hogy a kemoterápia és a sugárkezelés mellett „alternatív gyógymódok”-at alkalmaztak, azaz hitük egész életüket áthatotta, személyes és közösségi ima, lelkipásztori beszélgetések, bibliaolvasás és templomba járás formájában. A nem vallásos személyek is elkezdtek meditálni, valamint szakrális helyeket látogatni. Mindkét csoport tagjai egyöntetűen azt mondták el, hogy ezek abban segítették őket, hogy valamilyen szintű kontrollt gyakorolhassanak és döntéseket hozhassanak még ebben a kontrollvesztett helyzetben is: ezáltal kevésbé érezték reménytelennek helyzetüket, életminőségük is javult. A poszttraumás kutatások szerint azok a személyek képesek „konstruktív” módon megélni betegségüket, akik elfogadják új helyzetüket, nem tiltakoznak ellene, hanem értelmet tudnak találni benne és alkalmazkodnak az új életformához. Ezt az egészségpszichológia „poszttraumás növekedés”-ként ismeri: ilyenkor a hatékony megküzdés a helyzet elfogadására és értelmének megtalálására irányul, ehhez pedig épp a hit és a személyes istenkapcsolat adhat erőt. A poszttraumás stressz betegség kialakulásában döntő szerepe van a tiltakozásnak, amikor valaki „perel” az Istennel vagy a sorsával, hogy miért éppen ő betegedett meg, miért épp vele történt meg a trauma. A tiltakozás lényegében a helyzet elutasítására irányul és arra, hogy a személy nem képes elfogadni a valóságot. Összességében úgy tűnik, hogy a spirituális hozzáállás, az ima és a lelkiség egyrészt egészségvédő hatással bír a pszichológiai immunrendszer révén, másrészt elősegíti, hogy a betegek nagyobb türelemmel és elfogadással viseljék el helyzetüket, jobb megküzdési stratégiákat alkalmazzanak és ezáltal életminőségük is javuljon.

Bizonyítékokon alapuló hit?

Nagy a kísértés, hogy a fentiek alapján rámutassunk, íme, bizonyosságot nyert: érdemes hívő embernek lenni. Ez azonban túlságosan olcsó és haszonelvű következtetés lenne, és talán lényegesen bonyolultabb összefüggésekről van szó. A testi és lelki egészség megőrzésében, a betegségekkel és traumákkal való jobb megküzdésben azonban a hívő embernek gazdag erőforrást jelenthetnek azok a pozitív lélektani hatások, amelyek az imádságban rejlenek még akkor is, ha ennek nincs tudatában. Az élet értelmességének tudata, a szeretettség élménye, az önismeret, önreflexió és önazonosság, a nehézségek elfogadása, átértelmezése és átkeretezése hatékonyabb megküzdéshez, belső biztonsághoz és derűsebb életszemlélethez vezethet. Merjük rábízni magunkat Istenre és legyünk nyitottak meglepetéseire!

Dr. PERCZEL FORINTOS Dóra,
a SE Klinikai Pszichológiai
Tanszék vezetője