home 2024. október 15., Teréz napja
Online előfizetés
Élményt ajándékozni kicsinek-nagynak
Bíró Tímea
2018.06.13.
LXXIII. évf. 23. szám
Élményt ajándékozni kicsinek-nagynak

Magunk mögött hagyva a város zaját, egy édenkert fogad bennünket Ludason. Amíg körbesétálunk a tulajdonossal, Ricz Dencs Tündével, rádöbbenek, hogy a paradicsom egy karnyújtásnyira van az emberektől, Szabadkától pontosan 14 km-re.

A Furioso Élménypark története hivatalosan kilenc évvel ezelőtt kezdődött, ám valójában még korábban, hiszen Ricz András egyik álma vált valóra, amikor a feleségével, Tündével lovakat vásároltak Palicson.

— Kilenc éve családi összefogással vásároltuk meg ezt a ludasi tanyát, és a lovas turizmus irányába fordultunk. A Furioso nevéhez köthető az első öt lovastalálkozó, amikor összetoboroztuk a vajdasági amatőr meg hobbilovasokat egy napra, és különféle ügyességi versenyeknek, rendezvényeknek adott otthont ez a tanya. Öt év után kiszálltunk ennek a szervezéséből, és egy idő után hiányolni kezdtük a lovas programokat, így két évvel ezelőtt nekiálltunk az újabb tartalmak kigondolásának. Ekkor találtuk ki a történelmi kalandparkot, mely egy jurtát és egy várat foglal magában, az utóbbiból ki lehet lépni egy adrenalinparkba. Rengeteg ötletünk volt, viszont a sokéves tapasztalat szerint mindig a gyakorlatban dől el, hogy mi működhet, illetve mi nem. Az élménypark születésnapok, kirándulások és családi rendezvények számára ad otthont.


Odri Pamela felvételei

A kirándulók nemcsak kikapcsolódnak a Furiosóban tett látogatásuk során, hanem tanulnak is, hiszen kapnak egy történelmi előadást arról, hogyan is éltek őseink a honfoglalás korában, ki hol ült a jurtában, hol voltak a kincsek és a fegyverek.

— A gyerekek mindig nagyon lelkesen hallgatják ezeket az előadásokat. A történelemóra után a vár következik, ahova többféleképp be lehet jutni, például egy fal megmászásával, amit nagy örömmel űznek a gyerekek. Természetesen a megfelelő biztonsági intézkedések betartásával, erre nagyon odafigyelünk. Van az épületnek egy hivatalos bejárata is azok számára, akik nem szeretnék meghódítani a várat. Mindenféle magaslatok léteznek belül, ahol játszani lehet. Az egy kicsit nagyobbakra is gondoltunk, amikor létrehoztuk az adrenalinparkot, ez a tizenöt év fölöttiek határait feszegeti. Megfelelő felszereléssel és óvintézkedésekkel jó kis kalandokban lehet részük a bátrabbaknak. Természetesen itt sem feledkeztünk meg a kisebbekről, hiszen a saját fiunkhoz méretezve nekik is kialakítottunk egy kalandparkot, melyen a három és fél évestől a nyolcéves korú gyerekekig mindenki végig tud menni. A kondíciójuk függvényében van, aki ezen elsőre végigmegy, más pedig elakad, és újrakezdi, tehát ez kitartásra nevel. Nehezen tudok kibújni a bőrömből, azaz mindennek, ami itt van, van egy másodlagos, illetve harmadlagos üzenete is.

Tünde nemcsak a Furiosóban érzi jól magát, hanem a mesék világában is, ebből adódóan született meg a mesetábor, melyet az idén először rendeznek meg július 16-a és 20-a között.

— 24 óra alatt megtelt a mesetábor, tehát úgy fest, hogy van arra igény, hogy leüljünk a fűbe, és meséljünk. Utána kézműves-foglalkozásokkal tarkítjuk a programot, kocsikázunk, kihasználjuk a park adottságait, viszont mindig a meséhez fűződően. Az öt és tizenegy év közötti gyerekeknek szól ez a tábor, tehát olyanoknak, akik már itt lehetnek a szülők nélkül. A nagy érdeklődésre való tekintettel július 30-a és augusztus 3-a között megtartunk egy újabb tábort, szintén az öttől tizenegy éveseknek. Elképzelhető, hogy megszervezünk egy augusztus végi mesedélutánt is, ahova a szülők ki tudják hozni a három—hat éves korú gyerekeiket.

Az élménypark legnépszerűbb szereplői a lovak, tehát a gyereksereg legtöbb tagját a lovas részlegnél kell keresni. A Furiosóban egyébként nemcsak lóra ülni van lehetőség, hanem kocsikázni is lehet.

— Körbe lehet járni kocsival a falut, viszont olyan is előfordult már, hogy a kirándulóknak az volt a kívánságuk, hogy hozzuk el őket Palicsról Ludasra, és mi eleget tettünk a kérésnek. Abszolút kezdőket nem tanítunk lovagolni, viszont aki már három járásban megüli a lovat, azzal foglalkozik a Furioso munkatársa, és gyakorolhat a lovainkon. Soha nem engedünk senkit egyedül lovagolni, mindig van mellette egy oktató, mert attól, hogy valaki x ideje lovagol, még ismernie kell azt az állatot, amelyen épp ül. Minden lónak más a természete, és el kell telnie egy bizonyos időnek, hogy az ember „érezze” az állatot, össze kell szokniuk. A csődörök húzzák a kocsit, a huszonegy éves Frosim és a nyolcéves Eusebio, akik között nagy a korkülönbség, viszont Fro tapasztalata és Eki ereje kiegészítik egymást. Három kancánk van, Bubi, Barbara és Lilla, ők angol telivér, illetve angol telivér és ügető keverékek. Barbara a legnyugodtabb és legkezelhetőbb, ezért ő a kicsik kedvence. Egyébként ő Bubi lánya, és nálunk született.

A fiúk elsőként a várat veszik célba, viszont lehetőség van trambulinozásra, csúszdázásra és homokozásra is. Ezenkívül a gyerekek a népi hagyományokhoz kötődő szokásokkal is megismerkedhetnek a parkban, hiszen húsvétitojás-festés, pünkösdikirály-választás, illetve a zárt helyiségben vagy a jurtában adventi kreatív kuckó várja a kicsiket. Ha a tél lehetővé teszi, akkor lovas szánkózásra is sor kerül.

— Nem csak a gyerekek számára nyújt élményt és kikapcsolódást a Furioso Élménypark, hiszen esküvőket is tartottak már nálunk. A zárt tér befogadóképessége ötven személy, a nyitotté pedig szűken nyolcvan férőhely. Mindig van B tervünk is, például rossz idő esetén bevonulunk a gyerekekkel a zárt térbe, Erdélyi Olívia koordinálásával előkapjuk a nemezt, vagy pedig rózsát készítünk kukoricacsuhéból. A születésnapokon is fontos, hogy népi játékokat játsszunk, ezért patkót dobálunk, zsákban ugrálunk, kötelet húzunk, vagy kereket hajtunk bottal. Sosem erőszakoskodunk, mindig felajánljuk ezt a lehetőséget, és megértjük, ha nem így szeretnének kikapcsolódni, hiszen a tér arra is jó, hogy beindítsa a gyerekek fantáziáját. Nyáron vizeskedős játékokat is űzünk, és mindig felhívjuk a szülők figyelmét, hogy ide ne szép ruhában küldjék a gyereket, hanem játszósban, mert aki játszik, szalad, annak a ruhájával mindenféle dolog megtörténik. Van egy házirend, melyet mindig ismertetünk, ám szerencsére még semmilyen nagyobb baj vagy rendbontás nem történt.

A madárcsicsergésben és a zöld színekben gazdag udvarban alig van térerő, viszont Tünde elmondása szerint még senkinek sem hiányzott a külvilág, annyira lefoglalta a természet, az állat- és a játékvilág.

— A Furioso Élményparknak az a mottója, hogy élményt ajándékozzunk. Van, akinek az a nagy élmény, hogy megsimogathat egy lovat, felülhet rá, másnak az, hogy a természetben van, két órán át kedvére szaladgálhat az udvarban, együtt lehet a barátaival. Igyekszünk mindenféle igényt kielégíteni és jól kivitelezni. Nekünk az a fontos, hogy innen mindenki úgy menjen el, hogy valamit kapott, valamivel gazdagodott, és időnként vissza is térjen hozzánk.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..