home 2024. október 15., Teréz napja
Online előfizetés
Életmódtábor Horgoson
Bíró Tímea
2023.06.11.
LXXVIII. évf. 23. szám
Életmódtábor Horgoson

A hétvégén negyedik alkalommal tartottak Vajdaságban életmódtábort, melyet az Eleki Életmódközpont és a magyarkanizsai Vegán Főzőkör közös szervezésében ezúttal a horgosi Domus Pacisban rendeztek meg.otthon és

A Vegán Főzőkör 2016-ban kezdte el a működését, az egyik szervezője, a magyarkanizsai Medgyesi Hajbel Anikó elmondta, sokáig keresett egy olyan közösséget, amelyben bele tud látni a vegánalapú főzés rejtelmeibe.

— Néhányan elmentünk Zentára, nagyon megtetszett ez a foglalkozás, és szerettük volna Magyarkanizsán is elindítani a főzőkört. Miután Zentán megszűnt, átkerült Magyarkanizsára, és azóta havonta egyszer szervezünk főzőkört, mely egyre népszerűbb és látogatottabb. Két irány van, az egyik az, amikor valóban főzünk, a másik részét pedig az előadások alkotják, melyek a testi-lelki egészségünkkel kapcsolatosak, hiszen nagymértékben összefügg a lelki és a fizikai állapotunk. Az a tapasztalatunk, hogy nagyon vegyes korosztályú érdeklődők vesznek részt a rendezvényeinken, mégpedig azért, mert ezek a főzőkörök úgy vannak kialakítva, hogy mindenféle diétába beépíthetőek. Sokan jelentkeznek ételallergiával, akiknek tudunk segíteni az életmódváltásban. Nem az a lényeg, hogy az ember egyik napról a másik napra nagy változást vigyen az életébe, éppen ellenkezőleg, kiemelt szerepe van a fokozatosságnak és az odafigyelésnek. A főzőköreinket a magyarkanizsai színház pincehelyiségében szoktuk megtartani, itt be tudjuk gyúrni például a kenyértésztát, de nincs lehetőség a kisütésére, és erre kiváló alkalmak a táborok, ahol be is tudjuk fejezni az ételeket. A főzőköreinkre előre elkészített ételt viszünk, hogy a résztvevők meg tudják kóstolni, és aztán lépésről lépésre elmondjuk az elkészítési módot, illetve tippeket adunk a jelenlevőknek.


Medgyesi Hajbel Anikó

Az Eleki Életmódközpont vezetőjétől, Somogyi Leheltől megtudtuk, az idei tábor 55 résztvevője közül sokan érkeztek Magyarországról, de vajdaságiak is vannak.

— Mindenkinek ajánljuk ezt a tábort, hiszen mindenkinek jót tesz, ha egy kicsit jobban odafigyel az életmódjára. Általánosságban elmondható, hogy olyan az életmódunk, amelyen van mit változtatni, főleg, ha figyelembe vesszük a magyar táplálkozáskultúrát. Szerencsére az a tapasztalatunk, hogy minden korosztályból jönnek a táborba, és az is a cél, hogy mindenkit elérjünk. Ezek az együtt töltött napok nemcsak a táplálkozásról szólnak, hanem a mozgásról is, arról, hogy pihenjünk eleget, hogy legyen rendben a lelkivilágunk. Több mozaikból tevődik össze az egészséges életmód. A tábor a közösségről is szól, hiszen itt együtt vagyunk, megismerjük egymást.


Szepesi Sárkány Mária és Telek Klára

A szervezőtől megtudtuk, hogy június 2-án vacsorával és egy stresszről szóló előadással kezdődött a program. Másnap kora reggeli gyaloglással indult a nap, amit egészséges reggeli követett, utána pedig Minden dolgotok szeretetben menjen végbe címmel tartott előadást dr. Reisinger János. A Vajdaság-szerte már korábban is vendégszereplő irodalomtörténész a lelki egészségről beszélt a résztvevőknek, az előadás után pedig a felmerülő kérdésekre is válaszolt. Az ebéd után a Bálint-tóhoz kirándultak, majd a Valódi élet és megkönnyebbülés című előadást hallhatták a jelenlevők, melyet egy amerikai orvos, dr. Wynn Horsley tartott.


Somogyi Lehel

— Amerikában évtizedek óta működik egy nagy hírű életmódközpont, ahol az úgynevezett életmódorvostant gyakorolják. Horsley az életmódorvostan jeles képviselője, akit úgy ismertem meg, hogy jómagam is ebben az intézményben dolgoztam két évig. Az előadásában az egészséges életmód nyolc alapelvéről beszélt, melyek nemcsak a civilizációs betegségek megelőzését szolgálják, hanem a gyógyításban is nagyon fontos a szerepük. A nyolc alapelv egy szakkifejezés az életmódorvostanon belül, ez a mi vidékünkön egy új szemlélet az orvostudományban. Egyébként már évszázadok óta ismert, vissza lehet vezetni Hippokratészig, illetve a Biblia is említ bizonyos életmódbeli alapelveket, hogy például hogyan táplálkozzunk. Nyomon lehet követni a történelemben, hogy az emberek próbálták összegyűjteni és megfogalmazni, hogy az életmódunkkal kapcsolatban mire kell figyelnünk. Így született meg a nyolc alapelv, mely nevezetesen az egészséges táplálkozás, a vízfogyasztás, a napfény, a helyes légzés megtanulása, a pihenés, a testmozgás, a mértékletesség, valamint a hit, bizalom. Ezt a nyolc alapelvet klinikákon kezdték el alkalmazni megelőzésként és gyógyításként egyaránt — hallottuk a szervezőtől.

A rendezvény folytatásában zenés-verses est, valamint csillagászati program várta a táborlakókat. Vasárnap a kora reggeli gyaloglás és a reggeli után Szabadkán, valamint Palicson jártak az életmódtábor résztvevői, és ezzel zárult a program.


Egy egészséges reggeli

A tábornak visszatérő látogatói is voltak. Szepesi Sárkány Mária Martonosról érkezett, és nemcsak a vajdasági életmódtáborokban vesz részt, hanem magyarországiakon is.

— Jógával foglalkozom, ez alapból maga után vonja a tudatosabb létezést és táplálkozást. Jó néhány éve vegetáriánusan táplálkozom, és szeretnék áttérni a vegán táplálkozásra. Rendszeres látogatója vagyok a vegán főzőköröknek, és úgy látom, hogy minőségibb életet tud az ember élni, ha el tudja sajátítani a vegán táplálkozás fortélyait. Úgy gondolom, hogy a vegetáriánus és a vegán táplálkozásformával is színessé, változatossá lehet tenni az étlapot.

A magyarkanizsai Telek Klára több mint tíz évvel ezelőtt jelent meg először az első Vegán Főzőkör eseményen.

— Nem csupán az étel elkészítése a lényeg, hanem mentálisan bátrabbá és erősebbé tesznek engem ezek a rendezvények. Annak idején a pszichiátrián dolgoztam nővérként, és maradtam az egészségügyben, tehát nem áll távol tőlem az egészségügy, de itt valóban hatalmas motivációban van részünk, ami nagy kincs a rohanó világunkban. Mindenképp előny, ha tudjuk, hogy például a gyomnövényeknek milyen gyógyító hatásaik vannak. Számomra lelkierőt adnak ezek a táborok, ami nagy segítség abban, hogy egészségesen táplálkozzak.

Az életmódtábort és a Vegán Főzőkörök programjait az Eleki Életmódközpont, a magyarkanizsai BioSpájz, a Kuckó Magyarkanizsa Község Nagycsaládosainak Egyesülete, valamint a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény támogatja.

Fényképezte: Bíró Tímea

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..