home 2024. június 16., Jusztin napja
Online előfizetés
Vörösmarty Mihály bácskai múzsája
Dr. Németh Ferenc
2024.05.12.
LXXIX. évf. 19. szám
Vörösmarty Mihály bácskai múzsája

A múlt, mely rég elmúlt…

A magyar romantika egyik legnagyobb költője, az ügyvéd és táblabíró, az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja Börzsönyben ismerkedett meg első szerelmével, Perczel Etelkával, ahol a Perczel család őt házitanítóként alkalmazta.

Etelka lett szerelmi költészetének egyik meghatározó ihletője, múzsája, aki bearanyozta Vörösmarty Mihály (1800—1855) ifjúságát, de végül Bácskába ment férjhez, Vojnits Barnabáshoz.


Vörösmarty Mihály

Vörösmarty reménytelen szerelmét, Perczel Adélt (Adelais) (1807—1861), azaz Etelkát bonyhádi Perczel Sándor nagybirtokosnál ismerte meg. Élettörténetének egyik legfontosabb szakasza az a kilenc esztendő (1817. november elejétől 1826 augusztusáig), amelyet a három Perczel fiú, Sándor, Móric és Miklós mellett töltött nevelőként. Eközben velük együtt hol Börzsönyben, hol Bonyhádon, hol pedig Pesten tartózkodott.

A serdülő lány szépsége elbűvölte a családhoz szerződő házitanítót, és szerelemre lobbantotta. Ugyanis, mint írta, „tüzes a leány szép szeme”, „arcza halvány rózsához hasonló”, „bájt sugárzó”. Vörösmarty kitartóan rajongott érte — viszonzatlanul. Az irodalomtörténészek szerint „eposzaiban és ódáiban a legnagyobb, a legtisztább alakok Etelka személyét képviselik, annak szépségét, szendeségét, erényeit tükrözik vissza”. Mint Horvát Károly írta, „1822 őszétől kezdve Etelka uralkodik Vörösmarty érzelemvilágán. Erre utalnak a reménytelen, epedő hangú versek.” 1830-ig minden alkotásának leányalakjából Etelka sugárzott felé.

Ő című versében olvassuk:

„Mért nem vagy virágszál

Hogy letörhetnélek,

Lángoló szivemre

Boldogság’ jelének;

 

Mért nem égi csillag

Hogy nekem ragyognál,

Csendes éjfelenként

Andalgásaimnál.”

 

Érdekes anekdota szól arról, hogyan ismerkedett meg Vörösmarty Perczel Sándorral, és hogyan lett náluk házitanító. Hajas Béla meséli, hogy 1817 novemberében a család tagjai két négylovas hintón s egy poggyászszekérrel Pestre igyekeztek. A martonvásári országúton azután találkoztak egy boroshordót szállító törött szekérrel. A szekéren Vörösmarty Mihály szándékozott bort vinni ügyvéd nagybátyjának Pestre. Perczel jóindulattal segített a szekér helyreállításában, amit a tizenéves Vörösmarty őszinte, keresetlen szavakkal köszönt meg neki. Perczelnek igen megtetszett a fiú, s megkérdezte, volna-e kedve az ő házához jönni magántanítónak. Költőnk elfogadta, és meghatottan köszönte meg neki az állást. Nemsokára a családtagok is megkedvelték, és a család becsületét is kiérdemelte.


Perczel Etelka   

Három évet töltött Pesten tanítványaival, majd onnan leköltözött Bonyhád közelébe, Börzsönybe (a Völgységbe), a Perczel-kúriába. Ott élvezettel böngészte a családi könyvtár köteteit, volt számára bőven olvasnivaló. 1822 novemberében elhagyta Börzsönyt, és Görbőbe ment joggyakorlatra, miután magánúton elvégezte jogi tanulmányait. (Ott kezdte el írni a Zalán futását, mely egy csapásra híressé tette őt.) 1823 szeptemberében tért ismét vissza nevelői állásába, ahol még három évig dolgozott. Ez az időszak nagy hatással volt érzelmi világának fejlődésére, költészetének kibontakozására. Mindenekelőtt a Perczel Etelka iránt fellángoló szerelme miatt. Etelka neve először 1823-ban bukkan fel Búcsú című költeményében. Vörösmarty levelezéséből tudjuk, hogy kék szemű, sötét hajú, sudár termetű hajadon volt, s teljesen elbűvölte a költőt, új világot nyitott előtte, irodalmi nőalakjainak ihletője volt. Szerelme egyoldalú vonzalom és epekedés volt, és levelezéséből az is kitűnik, hogy a család is, meg Etelka is tudott Vörösmarty érzelmeiről. Horváth Károly szerint az Etelka iránt érzett szerelem volt „az a döntő élmény, mely kialakította Vörösmarty szerelmi költészetének tematikáját, motívumkészletét és hangnemét”.

Az igazsághoz tartozik, hogy Vörösmarty verseiből és levelezésének célzásaiból az tűnik ki, hogy „Etelka viselkedése korántsem volt mindig egyértelműen visszautasító”. Ő mindig szíves közvetlenséggel bánt Vörösmartyval, a család tagjai pedig tapintatosan viselkedtek vele.

Költőnk 1825 októberében, A bucsuzó című versével vett búcsút Börzsönytől is, meg Etelkától is:

A tiéd, szelíd leányka,

Bájt sugárzó szép szemed

Volt az, melynek változásán

Lelkem testem így eped.

 

Gondolád-e, hogy ha édes

Hódolással rám tekintsz,

Mennyet, poklot nyitsz szivembe,

Melynek vége-hossza nincs?”

 

Etelka Vörösmarty távozása után csak nyolc év múlva, 1833. augusztus 8-án — nem szerelemből — kötött házasságot a bonyhádi plébánián Bajsai Vojnits Barnabás szolgabíróval, szabadkai birtokossal, országgyűlési képviselővel és Deák-párti politikussal. Vörösmarty Etelka esküvője alkalmával írta Az elválók című versét. A költemény arról tanúskodik, hogy a menyegző hírére ismét felébredt benne a régi gyötrelem, de azt utóbb a végleges kihűlés követte, mely Az elhaló szerelem című versében jutott kifejezésre.

A bonyhádi házassági anyakönyvben ezt olvassuk: „1833. aug. 8-án délelőtt 11 órakor Tekintetes Nagyságos ifjú Vojnits Barnabás de Bajsa, Szabadkán huszonhetedik esztendőben járandó, házasságra lépett Perczel Etelka kisasszonnyal, huszonhatodik évében.

A csalódott és kiábrándult Vörösmarty még egy évvel később is, 1834-ben Nagyváradról az alábbiakat írta Bajza Józsefnek: „Verset tőlem ne várj. Lelkem húrjai, nem tudom mi okból, úgy megereszkedtek, hogy rajtuk ki nem csikarhatok egy becsületes hangot.

Végérvényesen csak 1843. május 9-én zárta le érzelmileg az Etelka-fejezetet, amikor feleségül vette a csépi Csajághy Laurát. A nála huszonhat évvel fiatalabb hölggyel öt gyermeke született. Költőnk 1855. november 19-én Budapesten hunyt el tüdőbetegségben (tüdővizenyő).

Ugyanakkor Perczel Etelka és Vojnits Barnabás Bajsa községben, a családi birtokon éltek, de nem boldogan. A Perczel család véleménye szerint Vojnits „kártyás, tivornyázó, borozó, durva modorú bácskai nemes” volt. 1844-től országgyűlési képviselővé választották, 1845-től főszolgabíró lett, mindemellett több száz holdas földbirtokos is volt. 1841-ben a szabadkai Nemzeti Casino választmányi tagja lett. A későbbi életviteléről szóló hírek arról tanúskodnak, hogy kedvelte a gazdag, pazar vendéglátást. 1847 októberében saját házában egy szabadkai főhercegi látogatás örömére szervezett emlékezetes táncvigalmat, mely a Tartsd meg, Istennel kezdődött, majd a Rákóczi-indulóval folytatódott, s az illusztris vendégsereg csak az éjfél utáni órákban széledt szét. Szerette, pártfogolta a színjátszást, és 1858-ban ötödmagával bérbe vette a szabadkai színházat azzal a céllal, hogy előmozdítsa „a nemzeti művelődésünkre annyira fontos magyar színművészetnek e vidékeni megszilárdítását”.

Emlékezetesek maradtak egykori korteskedései is, hiszen a bácskossuthfalvi (ómoravicai) kerület Deák-párti képviselője volt, s a korabeli lapok részletesen tudósítottak kampányoló körútjairól. Az egyik érdekes látogatása 1872 nyarán Nemesmiliticsen történt, ezt jóbarátja és pártfogója, Fernbach Antal gabonakereskedő szervezte és pénzelte. (Az az elhíresült Fernbach Antal, aki annak idején Eszéken tetemes összeget, 10 000 forintot biliárdozott el.) Az Ellenőr tudósítása szerint a nemesmiliticsi tömeges népünnepély, melyen Vojnits Barnabást éltették, a vártnál sikeresebb volt, mondhatnánk, túlzott is: „40 akó bor elfogytával újra csapoltak, ivott boldog, boldogtalan, másnap napszámosokat sem lehetett kapni. A kálvária oldalán 15–20 embert lehetett látni öntudatlan állapotban, mint a levágott birkák szétszórva feküldtek.” Ezenkívül arról is vannak adataink, hogy Barnabás időnként a közjó érdekében áldozott is, illetve jótékonykodott.

Bonyhádi Perczel Etelka boldogtalan házasságban élt, s 1861. július 30-án hunyt el Szabadkán, életének ötvennegyedik évében, mellrák végzett vele hosszas betegeskedés után. A bajai úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Boldogtalanságát titkolta, a család nem tudott róla, Etelka sohasem panaszkodott.

Barnabás 1886. május 15-én távozott az élők sorából, hetvenkilenc éves korában. Budapesten hunyt el végelgyengülésben, „a halotti szentségek ájtatos felvétele után”, és Szabadkán helyezték örök nyugalomra.

Egyetlen gyermeküknek, Vojnits Erzsébetnek úgyszintén zaklatott élete volt. Ő első ízben báró Rudits Józsefhez ment férjhez, majd elválván Radákovichné, végül megözvegyülvén Ermel Gyula evangélikus lelkész felesége lett. 1903-ban halt meg gyermektelenül. Végrendelkezése alapján épült fel 1903-ban a bonyhádi Kálvárián az Ermel—Vojnits-mauzóleum.                                               


Forrás: Pintér Jenő magyar irodalomtörténete. Budapest, 1932; Kolta László (szerk.): Bonyhád a 18—20. században. Bonyhád, 1975; Móser Zoltán: Olvasatok I. Magyar írókról és költőkről középiskolásoknak. Budapest, 2020; Honderű, 1847. okt. 5.; Vasárnapi Ujság, 1857. ápr. 12.; Ellenőr, 1872. jún. 19.; Pesti Napló, 1886. máj. 18.; Irodalomtörténet, 1950/4., 1951/1.; Könyvtáros, 1984/3.; Hon-Lap, 2004. márc. 5.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..