Segíts, hogy ne csak a virágvasárnapi     

ujjongásban, hanem a kereszt alatt is melletted maradjak!

A plébános vörös miseruhát öltött – a vértanúság és az áldozati szeretet színét –, és a templomhajóban végezte el a barkaszentelés szertartását. Ahogy a szenteltvíz cseppjei találkoztak a barkák puha bolyhaival, a jelenlévők szívében megelevenedett a kettősség: az ünnepélyes bevonulás dicsősége és a küszöbön álló passió súlya. A barka ugyanis nemcsak a győzelemé, hanem az életé is.

A húsvét előtti nagyböjti időszakban elcsendesedve fedezzük fel Krisztus szenvedésének értelmét. A szenvedésre gondolunk, a kereszt vállalására, Isten ajándékaira és próbatételére. Imáinkban az Atyától irgalmat, szeretetet, megbocsátást kérünk. Hálát adunk a megannyi jóért, mely kísérte, kíséri életünket. Új erővel ébred bennünk a rohanó világban néha elcsendesedni kényszerülő hit. Most Isten keresztje mellé tehetjük a sajátunkat, hiszen a hit útján kereszt nélkül senki sem jut előbbre. Húsvét táján annak misztériumát megélve könnyebben mondjuk ki a nagyon komolyan gondolt szavakat: legyen meg a Te akaratod! Valami átrendeződik belső énünkben, ráeszmélünk, hogy közös nyelvünk és hitünk nemcsak összeköt és erőssé tesz, hanem kötelez is. Húsvét szent ünnepére készülve, a saját szenvedésünk okát és célját keresve felmerül a kérdés: miért kellett Isten Fiának szenvedése és halála révén megtörténnie a megváltásnak? A válasz nem könnyű. Vagy többféleképp is megadható, ahogyan a kérdés is alakítható, különböző módokon értelmezhető. A szenvedés miértjének megértéséhez nem a saját bajunkból kell kiindulnunk, hanem Krisztus szenvedéséből. Talán ez a helyes válasz. A húsvét közeledte a lélek lehetősége, hogy a bánatból a dicsőség felé forduljon.

Ahogy Mária elfogadta a semmihez nem mérhető szenvedést, nekünk is meg kell tanulnunk a saját életünk viharjaiban meglátni a krisztusi fényt.

Mária hite és Jézus áldozata az a szikla, amelyen semmilyen világi vihar nem vehet erőt.