1893. július 27-én született Pécsett Sztankovics Szenteleky Kornél, a vajdasági irodalom Kazinczyja. 2005 óta Szenteleky születésnapja, július 27-e a vajdasági magyar irodalom napja. A délvidéki irodalomünnep megtartására első ízben 2006-ban került sor.
Van-e vajdasági magyar irodalom? - kérdeztük a héten.
BESZÉDES István, író, költő, a zEtna Kiadó főszerkesztője:
- Van, amíg ezt kérdezi valaki. Márpedig ez egy ideje ismét sürgető öndefiníciós kérdés. A válaszokból az derül ki, hogy több vajdasági magyar irodalom van, hiszen az értelmezések is különbözőek, ki-ki másként látja. A titói Jugoszláviában pl. ez az irodalom úgy volt látványosan jól menedzselhető, ha függetlenségét nem csupán Rákosi Mátyástól, hanem az anyaországi magyar irodalomtól is deklarálta. Talán ebből az időből ered annak a hazai hagyománya, hogy a politikum az alkotói szabadságért cserében ideológiai meggyőződést és szolgálatot várjon. Természetes folyamat volt aztán ismét visszatérni ilyen vagy olyan módon az egyetemeshez. Most meg a harmadik évezred első évtizedének a végén azt tapasztalom az ún. határon túli magyar irodalmakban, hogy a helyi sajátosságok megfogalmazása ismét időszerű lett. Olyan ez, mint a világegyetemben, összeállás és tágulás egymást követi. Így van ez a regionális, a szomszéd népekkel való kapcsolatok esetében is. Hol az egymásra találás, hol pedig az elkülönülés vágya hat. És akkor még nem beszéltünk a világirodalmi vonzódásokról, pedig ilyenek is voltak, vannak, lesznek. Ezek a vonzódások, a különféle érzékenységek, célkitűzések azonban ma sem alkotnak egy egységes irányulást, hiba is volna ilyesmit elvárni. Egységes vajdasági magyar irodalom tehát nincs, és nem is kell, hogy legyen. Jó lenne viszont, ha szakmai szempontokból, amilyen pl. a menedzsment, összetartó volna, hiszen a nehézségek a könyvkiadás, a könyvterjesztés, a nyilvánossághoz való eljutás, az írói egzisztencia stb. terén egyetemesek.
LOVAS Ildikó író:
- Emlékszem, a kilencvenes években voltak, akik kijelentették, hogy megszűnt a vajdasági magyar irodalom, mert elköltöztek, elmentek innen az írók. Akkoriban, kezdőként, hozzászóltam, cikket írtam ezzel a megállapítással határozottan szembehelyezkedve. Miközben egy másik vitában, amely arról szólt, hogy a vajdasági az egyetemes magyar irodalom szerves része-e, határozottan azon az oldalon álltam, amelyik igennel válaszolt. Ma is ugyanezt gondolom: létezik vajdasági magyar irodalom, amely szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Én elsősorban és szinte csakis Szabadkát, Vajdaságot írom. Viszont egy pozsonyi székhelyű, budapesti kiadónál jelennek meg a könyveim. Úgy érzem, ez jó egyensúly: azt írom, írhatom, ami az én világom, de a magyarországi irodalmi mércéknek kell megfelelni ahhoz, hogy megjelenjen a könyvem.
A néhány éve megfogalmazódott vitában, mely arról szólt, hogy az egyik legrangosabb irodalmi díjunkat, a Híd-díjat megkaphassák olyan írók is, akik vajdasági származásúak, nem itt élnek, de itteni kiadóknál közölnek, azon az állásponton voltam és vagyok még mindig, hogy irodalmi díjainkat csak azok kaphassák meg, akik itt élnek, alkotnak és itteni kiadónál jelentetik meg műveiket. Hogy miért? Mert ezáltal erősíthetjük irodalmunkban az értékteremtést, a fiatal szerzőket, ugyanakkor így talán elkerülhetjük azt, hogy a magyarországi kiadóknál esetlegesen visszautasított, de ott élő szerzők itteni kiadóknál jelentessék meg műveiket olyan magyarországi támogatásból, amelyet eredetileg az itt élő és alkotó irodalmároknak szántak.
NÉMETH Ferenc, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgató-főszerkesztője, művelődéstörténész:
- Lapozzuk csak fel bibliográfiáinkat, lexikonjainkat, nézzünk bele irodalomtörténet(ei)nkbe! Meggyőződhetünk arról, hogy igenis van vajdasági magyar irodalom. Sajnos, helyszűke miatt adatszerűen nem térhetek ki erre bővebben. Ünnepe is van: A vajdasági magyar irodalom napja (mely nem véletlenül Szenteleky Kornél születésnapja - 1893. július 27.), s amelyről, július 27-én Csókán emlékezünk meg a helyi könyvtár olvasótermében.
A felvetett kérdés többféleképpen értelmezhető, már attól függően, hogy mit nyomatékosítunk benne: azt, hogy van-e, azt, hogy van-e (még), vagy azt, hogy egyáltalán van-e vajdasági magyar irodalom. Sőt, e kérdés hátterében az is meghúzódik: ha esetleg nincs vajdasági magyar irodalom, akkor milyen van.
Az a kérdés, hogy van-e vajdasági magyar irodalom, immár jó kilencven éve foglalkoztatja az itteni irodalmi közvéleményt, pontosabban Trianontól kezdődően, amikor is a vajdasági magyarság kisebbségi létbe kényszerült, és hozzálátott saját irodalmi életének megszervezéséhez. E kérdésnek gazdag szakirodalma van, s igen érdekes beleolvasni, hogy az elmúlt évtizedekben ki volt e meghatározás mellett, s ki volt ellene. Időről időre ugyanis hol fellángoltak, hol csillapodtak a viták a vajdasági magyar irodalom létjogosultságáról. Ám éppen a már említett Szenteleky Kornél (1893-1933) életműve és munkássága a legjobb bizonyíték arra, hogy létezik vajdasági magyar irodalom. Meggyőződésem szerint nem az az igazi kérdés, hogy van-e vajdasági magyar irodalom, hanem az, hogy milyen irodalmi/szellemi értékeket teremt.
Ha a feltett kérdést úgy értelmezzük, hogy van-e (még) vajdasági magyar irodalom, akkor az mindenképpen e meghatározás kifulladását sugallja, vagyis azt, hogy idejét múlta, s hogy esetleg más megfogalmazást kellene találni rá. Annál, hogy minek nevezték a múltban (és annál is, hogy minek fogják nevezni a jövőben), sokkal lényegesebb, hogy e szellemi térségnek ténylegesen mindig volt (és lesz) saját irodalma. Akkor is volt, amikor délvidéki, akkor is, amikor jugoszláviai, akkor is, amikor vajdasági előneve volt. Tehát a jövőben is lesz, amikor már esetleg térségi irodalomnak vagy regionális irodalomnak fogják nevezni. S itt nem a vitatható földrajzi behatárolás a legfontosabb (mert az irodalom nemcsak térbeli sajátosság!), hanem az itteni irodalmi beszédmód, meg az, hogy miként kapcsolódik, s miként dialogizál a mi irodalmunk a magyar irodalommal. A válasz pedig erre, hogy a mi irodalmunk állandó diskurzusban van a magyar irodalommal, akárcsak más térségi irodalmakkal is.