Az eredményesség számos tényezőtől függ: időjárástól, a vadbőségtől, a környező vadászatok mozgásától. Ha gyakran zargatják a kacsákat, akkor szívesebben tanyáznak nyugodtabb helyeken. Harminc évvel ezelőtt szabad volt vadászni a Palicsi-tó környékén is. A tó négy szektorra van osztva, melyet széles gátak szelnek ketté. A gátakon sűrű növényzet telepedett meg sásból, nádból és gyékényből. Ezek jó búvóhelyet nyújtanak a vadászok számára, hajnalonként vagy estefelé itt vártuk a kacsák húzását. A kacsavadászat igencsak fogyasztja a töltényeket. Előfordult, hogy ötven golyót is kilőttünk egy vadászaton, mely nem is olyan olcsó mulatság, de bőven megéri az élmény.  

A kacsákat fel lehet osztani úszókra és bukókra. Vannak egész kis testű récék és termetes kacsák is. Nálunk a legelterjedtebb fajta a tőkés és a barátréce. Ezekből van a legtöbb a tavon, de rajtuk kívül előfordul nyílfarkú, üstökös, csörgő, böjti, fütyülő, kerce-, kontyos, kendermagos, hegyi és cigány réce, sőt egyszer még hosszú farkú récét is láttam. Ezeket a kacsákat mind egy szálig felismerem a terepen, mert valamikor testvérem tenyésztette is őket. Ritkán lehet találkozni mandarin récével, karolin récével is, de ezek tenyésztőktől szöktek meg, nem őshonosak vidékünkön. A leggyorsabb röptűek és a legvirgoncabbak közé tartozik a kis testű csörgő réce. Aki ezt le tudja kapni 50 méter magasból, az ám a legény a vadászok között. Megjegyzem, régebben sokkal több kacsa volt a Palicsi-tavon, mint manapság. Augusztus 1-jén kezdődött az idény, és azok a kacsák, amelyeket nem lőttek le a kezdetben, hamar megtanulták, hogy a gát közelében alacsonyan repkedni igencsak veszélyes. Úgy emelkedtek fel, mint a helikopter. Képtelenség volt lövést leadni rájuk.

A kacsavadászaton aranyat ér egy jól kiképzett vadászkutya, mely kihozza a vízből az elejtett vadat, és a sebzett kacsát is el tudja csípni, ami nem is olyan egyszerű feladat. Annak idején a bátyámmal jártunk kacsázni, és már reggel 4-kor a terepen voltunk, nehogy lekéssük a reggeli húzást. Egyszer-kétszer otthon felejtettük a szúnyogriasztó sprayt. Ezek emlékezetes vadászatok voltak, mert mindig akkor jött a kacsa, amikor a szúnyogokat csapkodtuk arcunkról, kezünkről. Majd felfaltak bennünket a kis bestiák. Lövést nem tudtunk leadni, és kacsa nélkül kullogtunk haza, de megtanultuk egy életre: spray nélkül nem érdemes kimenni vadászni. Olyan is volt egy alkalommal, hogy amint megérkeztünk a terepre a kutyámmal, azonnal bevetette magát a nádasba a kacsák után. Mi pedig öltözködni kezdtünk: kalapot a fejre, az arcunkat, kezünket befújtuk szúnyogriasztóval, felcsatoltam a töltényövemet, kivettem a puskámat a tokjából, és betörtem, hogy két töltényt helyezzek el a csőbe. Erre kutyusom előjött a nádasból. Szájában egy nagy tőkésréce-gácsérral. Viccesen leteremtettem: várd meg, hogy betöltsek, utána hozd a kacsát, mondhassam otthon, hogy én lőttem! Nagyot nevettem. Átengedte a kacsát, megdicsértem, megsimogattam, és kezdtük a vadászatot. Azt nem árt tudni, hogy a sebzett kacsa mindig a part közelében próbál rejtőzködni. Vízhatlanságát elveszíti, de egy olyan jól kiképzett kutyusnak, mint az én Vadászom, sohasem okozott gondot fülön csípni a rejtőzködőt. Az ő orra elől nem lehetett meglépni, akármilyen sűrű a növényzet. Körülbelül így teltek a kacsavadászatok régen.

Manapság egész más stílusban vadászunk. Nem mehetünk a tó közelébe, ezért a környező kukoricatarlókon próbálunk szerencsét. Egy januári napon kimentünk „kacsázni” egy jóbarátommal. Az időjárás elég zord volt: hideg, ködös, zúzmarás idő, sehol egy kacsa. Még egy szúnyog sem volt a környéken. Elhelyezkedtünk egymástól 30 méterre, ekkor vadásztársam elővette a kacsasípját, és rázendített. Szorgalmasan fújta, néha szünetet tartott, majd újrakezdte. Nem nagyon hittem ebben a csalogatásban. A láthatáron rajtunk kívül nem volt élőlény. Csak úgy visszhangzott a tavon a kacsahápogás. Egyszer csak minden felől elkezdtek jönni a kacsák a semmiből. Nem hittem a szememnek, még a fülemben is kacsa hápogott. Ekkor határoztam el, hogy én is beszerzek ilyen sípokat. Sikerült is vásárolni néhányat, de nagy szervezést igényelt. Minőségi darabokhoz jutottam az USA-ból, és egy orosz sípom is van, de az is egy amerikai, kedves osztálytársam közreműködésével jutott el hozzám. Jól bele is tanultam a használatukba. Háromféle hangot tudok produkálni: az egyik neve „hé, gyere vissza”, a másik a köszöntő, a harmadik a „gyere, itt sok kaja van”. Ez a legfontosabb, de kiválóan működik, jönnek is a kacsák, mint a gyerekek az iskolából. Megjegyzem, a kacsahangokat sokkal könnyebb megtanulni, mint a vadludak behívását elsajátítani.

Kacsára vadászni decembertől februárig ajánlott, mert ilyenkor már nem tokosak, szép kövérek és nem mocsárszagúak. Vadkacsából kitűnő ételeket lehet készíteni. Nekem a kacsasült tetszett a legjobban.  Egy szó, mint száz, szeretek kacsára vadászni.