Szabó Palócz Attila

åseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra, és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő mesebeli kincseket... - olvashattuk egyebek között a Magyar Olvasástársaság felhívásában, melynek segítségével a szervezők azokhoz kívántak fordulni, akiknek fontos a népmesék fennmaradása, a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, és az, hogy folytatódjék a 2005-ben megvalósult kezdeményezés, melynek értelmében minden év szeptember harmincadikát, Benedek Elek születésének évfordulóját, a népmese napjaként tiszteljük. A Magyar Olvasótársaság ennek érdekében felhívásában arra kérte a könyvtárosokat, óvónőket, pedagógusokat és a mesével foglalkozó szakembereket, valamint a meseszerető gyerekeket és felnőtteket, hogy ezen a napon megkülönbözetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé, lehetőségeik szerint elevenítsék fel a mesemondás ősi művészetét, hallgassák meg egymás legkedvesebb meséit, emlékezzenek meg mesemondóinkról, mesegyűjtőinkről és a mesékbe szőtt bölcsesség máig érvényes üzeneteiről, arról a mindennapjainkban is használható tudásról, amely minden népmese sajátja.
A zentai Városi Könyvtár munkatársai az idén is örömmel tettek eleget a felhívásnak, hiszen az intézmény már kezdetben, tehát 2005-ben csatlakozott a megmozduláshoz, így már abban az évben alkalmi kiállítást készítettek Benedek Elek könyveiből, beszéltek a legkisebbeknek az életéről és a munkásságáról, játékos mesevetélkedőt szerveztek, magyar népmeséket vetítettek és hasonló programokkal várták a vendégeket a magyar népmese napján - tudtuk meg Geró Ibolyától, a zentai Városi Könyvtár vezetőjétől. Azt is elmondta, hogy ezután fokozatosan bővítették a programokat, mígnem végül már háromnapos rendezvénnyé nőtte ki magát a megemlékezés a Tisza-parti város könyvtárában. Az intézmény munkatársai még 2007-ben indították el a Legkedvesebb mesém című nagy sikerű programjukat, melynek keretében ismert írók, publicisták, pedagógusok, előadóművészek, színészek, középiskolások, közismert személyek, politikusok, sőt olykor nagyszülők is szerepeltek kedvenc meséik elmondásával, felolvasásával. Nem volt ez másként az idei évben sem. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő ünnepi program kezdetén Burány Katalin néprajzkutató tartott bevezetőt, melyben az egybegyűlt, jobbára általános iskolás diákokból álló közönség tagjainak elmondta: valaha, amikor még a tévé, a rádió és egyéb szórakozást nyújtó technikai eszközök nem léteztek, az emberek és a családok rendszeresen összeültek beszélgetni, a társasági és társalgási alkalmak mindennaposak voltak, akár ünnep volt, akár nem, azonkívül ezeknek az alkalmaknak az együttlét volt a lényege, de természetesen minden tényező adva volt a szórakozáshoz is. A szórakozást, illetve a szórakoztatást pedig a beszéd jelentette. Az igaz és kitalált történetek, a legendák, a mondák, olykor pletykaszintű féligazságok mesélése. Ilyenkor volt igazi elemében a mese műfaja, amihez nem kellett más, csupán egy jó mesemondó és kedves hallgatóság - emelte ki a néprajzkutató, hozzátéve, hogy nyelvünkben a mesél szónak sem véletlenül van több jelentése, hiszen értelmezési árnyalatainak kialakulása messzire nyúlik vissza, arra az időre, amikor még nem csupán a gyerekek számára volt fontos, hanem a felnőttek is szívesen hallgatták. A magyar népmesekincs igen széleskörű és változatos. A mese a szóbeli elbeszélő költészet legnagyobb műfajcsoportjának az egyike. A közbeszédben az úgynevezett valódi meséket értjük rajta, de a magyar népköltészet bővelkedik az állatmesékben, a tündérmesékben, a formulamesékben, a novellamesékben, a legendamesékben, a falucsúfolókban és a hazugságmesékben is. Ma már a hagyományos értelemben vett mese egyre kevesebbszer jelenik meg az otthonokban, idegen nyelvből fordított, idegen nevű szereplőkkel teletűzdelt modern mesekönyvek vásárolhatók a boltokban, és sajnos azt sem nevezhetjük általánosnak, hogy minden gyermeknek mesélnek esténként a szülei, holott tudjuk, milyen fontos ez a gyermekek szellemi fejlődése, illetve a szülő-gyermek kapcsolat meghittsége szempontjából is - emelte ki Burány Katalin, hozzátéve: félő, hogy ha tudatosan nem teszünk ellene semmit, a magyar népmesekincs lassan kikopik a köztudatból, noha meséinknek legalább annyi a szerethető figurájuk és tanulságuk, mint a mai közkedvelt rajzfilmeknek.
A zentai Városi Könyvtárban a magyar népmese napján néhány órára vélhetően minden kisdiák megfeledkezett a rajzfilmek világáról, és újra a népmesék világára összpontosította a figyelmét, ami több szempontból is igen örömtelinek tekinthető. A Legkedvesebb mesém című program folytatásában a szervezők ezúttal is a manapság talán sokak számára már régimódinak tűnő ráérős történetmesélés hagyományait kívánták feleleveníteni. Ebben közreműködtek a meghívott vendégek: Bencsik Katalin könyvtáros, Kókai Péter újságíró, Máriás Endre újságíró, Szabó Palócz Attila író, újságíró, Tripolszki Csilla, a Mézeskalács szerkesztője, valamint Kovács Vecei Fanni és Verebes Judit diákszínjátszók legkedvesebb meséik felolvasásával, egy-egy saját történettel téve még különlegesebbé az élményt a gyerekek számára, ezenfelül egyetlen napra ugyan, de újra élővé tették ezáltal a magyar népmesék világát is.
''Nagy lelki örömmel hallom, hogy könyvem a családos házak kedves barátja s az iskolai oktatás segítőtársa lett: hogy nagyok és kicsinyek gyönyörűséggel és haszonnal olvassák. A magyar népé ezért az érdem elsősorban. Az ő lelkének kincsei ezek a mesék. Én csupán a nép mesemondó fia vagyok...” - írta évtizedekkel ezelőtt Benedek Elek, a kisbaconi székely mesemondó, író, a Cimbora gyermekújság szerkesztője. És álma valóra vált. Meséit azóta is szeretik felnőttek és gyerekek falun és városban, élnek a könyvekben, és még ma is terjednek élőszó útján.